1978. június másodikán, tizenegy évesen vélhetően pizsamában abszolváltam az argentin–magyar vb-csoportmeccset. Azért gondolom, mert elég későn kezdődött, és hát sajnos túl későn ért véget. Hat perccel mindenképpen tovább tartott a kelleténél, a 83. percben még 1-1-re álltunk, és sem Törőcsik, sem Nyilasi nem volt kiállítva. Utána következtek a fekete percek. Következhettek volna Fekete-percek is, eszembe is jutott kiskölyökként ott, a tévé előtt, vélhetően pizsamában, hogy hol van Fekete Laci, a szélvész Golyó, kedvenc balszélsőm, mekkora hasznát vehetnénk a kontratámadások során. Nem mintha sok kontránk lett volna, az eredményt próbáltuk őrizni, ismert, hogy sikertelenül.
A vb-selejtezőkön nem játszott, igaz, Törőcsik sem, ő éppen az eltiltását töltötte. Visszatért a csapatba, de sem Fazekas, sem a sérült Várady nem volt ott Argentína ellen.
Egészen hihetetlen startot vett, miután tizenhat évesen Újpestre igazolt a BVSC-től. Nem volt még húszéves, amikor először játszott a válogatottban. És nem volt huszonhat, amikor utoljára. 21 meccs, 5 gól. Szép, de alapvetően szinte semmi a kezdeti reményekhez képest. Négyszeres bajnok, 136 újpesti bajnoki gól szerzője, ebből 31-et az 1978/79-es bajnokságban lőtt, illetve fejelt. Ezüstcipős lett. A következő őszön még négyszer játszott a válogatottban. Aztán soha többé.
Nem sikerült kiderítenem, melyik csapatnak szurkolt gyerekkorában, pedig szeretem tudni, örülök, ha abban a csapatban játszik valaki, amelyikben gyerekként képzelte el magát, bár nem, ezt inkább visszavonom, Törőcsik fradista volt, és úgy tudom, Bene a Honvédnak szurkolt.
