Kovács Tamás / MTI
Foci sport24

Védekeztünk, de nem a túlélésre játszottunk: számok tükrében a magyar Eb-szereplés

A magyar labdarúgó-válogatott két bravúros döntetlennel és egy vereséggel zárta a 2021-re csúsztatott Európa-bajnokságot, ezzel nem jutott tovább a csoportkörből, ám az már önmagában hatalmas szó, hogy az utolsó percekig versenyben volt a nyolcaddöntős szereplésért. Az UEFA és a WyScout ranglistáinak tükrében tekintjük át Marco Rossi csapatának teljesítményét.

Minden statisztika csalóka lehet, pláne tágabb kontextus nélkül – ennek ellenére az Európa-bajnokság csoportköre után kiadott ranglisták tükrében érdemes megvizsgálni a magyar válogatott teljesítményét. A kirajzolódó „lenyomat” egy sokat (és áldozatosan) védekező, rengeteget dolgozó, támadásban elsősorban két csatára erősségeire építő, a nagyokkal pariban lévő együttest mutat. Ami talán nem rajzolódik ki: az érzés, hogy a válogatott méltó ellenfele volt Portugáliának, Franciaországnak és Németországnak, tehát a világ legerősebb keretű nemzeti csapatai közül háromnak.

Szerelni, szerelni, szerelni

A magyar csapat hátsó alakzata – bár azt is mondhatjuk, hogy az egész együttes – szinte folyamatos munkában volt az Európa-bajnokságon, hiszen világklasszisokat kellett minden mérkőzésen féken tartani. Nem véletlen, hogy az UEFA statisztikái alapján a megkísérelt szerelések számában (62) első, a sikeres szerelések számában (26) holtversenyben a második Marco Rossi együttese. Fiola Attila, Botka Endre (11-11) és Szalai Ádám (9) a szerelési kísérletek számában (bár nem azok sikerességében), Nagy Ádám a visszaszerzett/lefülelt labdák számában (24) és futómennyiségben (34,8 km) szerepel a listák élmezőnyében a csoportkör után.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!