Illyés Tibor / MTI
Foci sport24

Fiola az örökkévalóságnak

Van valami időtlen a futballörömben. Banális, a világ gondjaiból semmit meg nem oldó, illékony öröm ez, ma a miénk, holnap másé. Talán pont ez az, ami megannyi konfliktus és (ön)ellentmondás ellenére a világ legjobb játékává teszi a labdarúgást. Elveszik az ember az itt és mostban, egy Fiola-gólban, egy magyar–francia 1-1-ben, egy élményben, s megtelik élettel.

Ahhoz képest, hogy a legderűlátóbb tippem 1-4 volt a magyar–franciára, most ott van Fiola Attila, ott van előtte egy tátongó, jókora üres terület, szépen bele is sprintel, ott a hely a sarokban, lövésnek kell jönnie, jön is, és…

…és itt álljunk meg, ahogy megáll az idő a filmekben is!

Ott vagyunk a lelátón ötvenötezren, ki piros magyar mezben, ki fehérben, ki fekete pólóban, ki a franciák kékjében, előttünk német srácok, Emre Can dresszét piros-fehér-zöld zászló takarja félig. Fölöttünk a szikrázó kék ég és a felhők, no meg a tető, amely hűsítő árnyékba borít, alattunk a focipálya örök zöldje a vibráló, fehér vonalakkal, s a huszonkét ember, aki miatt itt vagyunk. Van ebben valami időtlen, mert ugyan a stadion szebb lett és modernebb, de hát harminckét éve ugyanígy zöld volt a pálya, vibráló fehér vonalakkal, ugyanígy huszonkét ember futott rajta a labda után, csak akkor nem Kleinheisler László próbálta szerelni Paul Pogbát, hanem Kovács Ervin Carmel Busuttilt. Április volt, 1989, lézengtek a nézők, Magyarország–Málta, édesapám győzelmet ígért, egy nyomorult tizenegyessel mentettük meg a döntetlent, de innen nem volt már visszaút.
Megkaptam a magyar válogatottat, furcsa egy ajándék, ritkán volt felhőtlen öröm, gyakrabban kereszt.

Zöld pálya, fehér vonal, fölöttünk az ég, alattunk a huszonkét ember és a labda. Zágrábtól Belfastig, Budapesttől Győrig. A remény valahol mindig pislákolt, de egy idő után már csak legyintettem, legyintettünk, remény, hagyj már békén, reménykedni csak fájdalmas, úgyis tudjuk, mi lesz a vége. Nagyapámnak két vb-döntős válogatott jutott, nekem a máltai 1-2 és a moldovai 0-3, meg az 1-8 Hollandiában. Aztán Kleinheisler ráküldte, Priskin visszavette és becsavarta, egy norvégról bepattant, és kint voltunk, kint az Eb-n, ami tényleg csoda volt a reményvesztetteknek, tágra nyílt szemmel üvöltöttünk, hogy ilyen nincs. Talán ezért voltunk annyian kint Franciaországban. Ez volt az első éjszaka egy egész szurkológenerációnak, az izgatottságával, a félelmeivel, az ártatlanságával, a felfedezésre váló káprázatával. Tényleg van ilyen? És mi tényleg ott vagyunk?

Ott. Csoportelsőség, nyolcaddöntő, különgép Toulouse-ba, Az éjjel soha nem érhet véget, de az Eb véget ér, Belgium ellen egy nulla néggyel. Egy évvel később Andorrában nulla egy. Vissza a hétköznapokba. Magyar válogatott, kereszt, tudom, igen, igen. Ahogy a Brian életében mondták, „Kimész az ajtón, balra fordulsz, fogsz egy keresztet”. Sóhaj.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!
Másnap újra kérdezte. Ma játszhatok? Te vagy a vésztartalék, Zsizsike, érted? És ő engedelmesen ült a betontömbön, néha vizet nyomott a kútból, vizezte a haját, félre simította, mint Dadogós.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.