S akkor most bővebben.
Fogalmunk sincs, miért kellett annyira sietni, hogy honfitársaink játsszák minden idők első Eb-találkozóját 1958 szeptemberében.
Majd bő fél órán belül kapott három gólt, azaz labdarúgóink keleti vendégszereplésének sikere meg sem közelítette a Magyar Állami Operaház társulatának egyidejű turnéjáét. Pedig a két leghíresebb szovjet labdarúgó, Lev Jasin és Igor Netto betegség miatt hiányzott. Ebből a szempontból látszólag jókor tartották a meccset, ám helyesebb lett volna várni egy évet. A visszavágót amúgy is egy nap híján egy esztendővel később rendezték. A France Football 1959-ben tette közzé először az európai válogatottak év végi rangsorát, és a listát Magyarország együttese vezette.
A közvélemény amúgy a moszkvai 1-3 ellenére is reménykedett. A 78 481 jegyre több százezer igénylés érkezett, ahogyan a Luzsnyiki stadion 100 572 belépője is egy nap alatt elfogyott ötvennyolcban. A tömeges itthoni érdeklődésben nyilván az is komoly szerepet játszott, hogy a délután fél négyre kiírt meccs előtt egy órától a fegyveres testületek spartakiádjával kezdődött a műsor a Népstadionban. Gondolhatják, tömegbunyó volt a „spariért”…
A két szövetség pedig megállapodott abban, hogy kétgólos magyar győzelem esetén sorsolás dönt a továbbjutásról. Lehetett volna harmadik mérkőzést is játszani semleges pályán, de ettől Honti György, az MLSZ főtitkára elzárkózott.
Nem osztott, nem szorzott: a Grosics – Mátrai, Sipos, Kotász, Sárosi – Bozsik, Göröcs – Sándor, Albert, Tichy, Fenyvesi összetételű válogatott 1-0-ra kikapott. A tömeg zúgott, hogy ezt a mérkőzést is a Magyar-Szovjet Baráti Társaság kebelén belül rendezték, de azóta kiderült, sosem kellett „lefeküdni” az elvtársaknak, legalábbis a futballpályán nem.
