„Roppant hálás vagyok az uraknak, amiért megtiszteltetésként fogadták elnöki kandidálásomat, ugyanakkor bízom benne, hogy nem bántom meg önöket, amikor azt mondom, én egyáltalán nem puszta megtiszteltetésnek fogom fel a megbízást. Kemény munkára készülök, és önöket is emlékeztetem rá: az,
hogy valamit jól csinálnak, nem jelenti azt, hogy nem lehet még jobban
– szögezte le székfoglalójában 1923. július 24-én Edoardo Agnelli, és teljesen igaza lett. Lehetett jobban. És kellett is.
Bár a klub jelmondatává váló másik fontos idézet csak évtizedekkel később hagyta el Giampiero Boniperti száját, a klub történetének legfontosabb személyisége tökéletesen foglalta össze, mit jelent a Juventus az Agnellik érkezése óta: „A győzelem nem fontos, hanem az egyetlen dolog, ami számít.” A piemonti uralkodó elit sarjainak családneve a kezdettől fogva egyet jelentett a sikerrel, az innovációval és a hatalommal, így nem volt hiábavaló remény, hogy ezeknek a tényezőknek köszönhetően a Juventus hamarosan a calcio történetének legnagyobb klubjává válik.
Pedig amikor az Agnellik megérkeztek, a Juve nem volt éppen nagy klub. Egyetlen bajnoki trófeája magányosan porosodott a vitrinben, miközben a Genoa már kilencnél, a Pro Vercelli hétnél járt és a torinói projektnél jóval ígéretesebbnek tűnt a szomszédos lombardia székhelyének két klubja, a Milan meg az Inter, de még a fasiszták támogatását kiválóan meglovagoló Bologna is. Az, hogy a Juventusból mégis szinte egyeduralkodó vált Olaszországban, az Agnelli családnak köszönhető.
Visszavált a fekete-fehér úthenger
Az olaszokban a piemonti atyafiakról élő kép nem a leghízelgőbb. Az ironikusan csak svájciaknak gúnyolt népség közmondásosan hűvös, ám mindig udvarias; a hebrencs, hedonista délolaszokkal szemben szervezett, rendezett és tervszerű minden, amit tesz. A Piemonti-Szárd Királyság egyik vagyonos elitcsaládjának sarjai pontosan ilyenek voltak: Giovanni Agnelli nemcsak a FIAT egyik alapítójaként vált az egyik leghatalmasabb olasz üzletemberré, hanem az olasz tőzsde születésénél is bábáskodott, és szinte mindenben érdekeltséget szerzett, ami busás hasznot ígért a tömegkommunikációtól a fegyvergyártáson át a politikáig.
Az innovatív gondolkodás futballba ültetése zökkenőmentesen zajlott.
(ez történetesen a magyar Károly Jenő volt), és az Agnellik arra is ráéreztek, hogy sztárcsapatot sztárjátékosokból kell építeni, ezért elhozták az Olaszországban csak Gazella Bianconera néven tisztelt Hirzer Ferencet.
A nyalka – a pályára is a zsebében fésűvel lépő – klasszis máig fennálló gólrekorddal jelezte, helyes az út, amire a Juventus lépett, de más szempontból is fontos személyiség volt. A magyar csatár volt az, aki játékával egy életre a calcio rabjává tette az első meccseit édesapja térdén lovagolva megtekintő Gianni Agnellit, aki később a klub legnagyobb hatású és jelentőségű Agnellije lett.
Ha csak azt nézzük, hogy napjainkban az Agnellik érdekeltségeit irányító holding pénzforgalmát tekintve a világ 37. legnagyobb cége, a Juventusnak pedig annyi bajnoki címe van, mint a rangsorban őt követő két klubnak (a Milannak és az Internek) összesen, olyan sikertörténetről beszélünk, ami abszolúte egyedülálló. De ha az aranyszínű felszínt megkapargatjuk, a nemes patina alatt fel-felbukkan némi rozsda is.
