A bajnoki búcsúmérkőzésre azt a Szegedet várta a Ferencváros, amelytől az első fordulóban 1-0-ra kikapott.
A zöld-fehér krónikások azonban nem a szomorú nyitányt idézték, hanem a szinte napra pontosan fél évszázaddal korábbi szép emléket elevenítették fel. Az FTC 1913. június 29-én Szegeden vendégszerepelt, és a SZAK-ot 5-0-ra legyőző, Fritz – Rumbold, Payer – Weinber, Bródy, Blum – Weisz, Tóth-Potya, Pataki, Schlosser, Borbás összetételű zöld-fehér csapatot így üdvözölte a Szegedi Sport című újság:
„Végre hozzánk is eljöttetek! De hosszú volt az út, amíg ide jutottatok! Előbb bejártátok Európát, kíméletlenül elvertétek a németeket, megtépáztátok az angolok nimbuszát, és nagy részetek közreműködött a franciák, az olaszok, az oroszok otthonukban való megszégyenítésében, majd pedig a stockholmi olimpián a vigaszdíj megszerzésében. Minden lépéseteket ismerjük, tenger sok harcotokat figyelemmel kísértük. Tudjuk, hogy a magyar futballsport felvirágzását nektek köszönheti. Úgy fogadunk most itt, Szegeden benneteket, mint győztes fiainkat: hiszen ti már nem egy városrész, hanem az egész nemzet képviselői vagytok.”
Nem csupán a helyi hírlapírók tettek ki magukért, hanem a Tisza-parti település képviselői is:
A mesterhármast jegyző Schlosser Imre az ilyesmihez már szokva volt Pesten, de triplája mindenképpen sokat ért, mert még az öt dugót beszedő Griffaton tartalékját, Söröst is „kapusfenoménnak ígérkező” tehetségnek tartotta a szegedi lap.
Fél évszázaddal később Tóth Lajos állt a SZEAC kapujában, de a nagyközönség meg volt győződve róla, hogy a háló őrének nehéz napja lesz. Tényleg nagy közönségről van szó, hiszen az FTC átlagnézőszáma az 1962/63-as évadban 34 500 volt.
Érthető, ha tódult a tömeg a ferencvárosi meccsekre, mert a szezon második felében veretlen maradt a zöld-fehér együttes, sőt a tavaszi idényben tízszer győzött, és csak háromszor ikszelt. Utolsó vereségét az ősz záró fordulójában szenvedte el egészen különleges klimatikus körülmények között: olyan cudar idő volt, hogy az MTK–FTC örökrangadóra (1-0) mindössze 2500 drukker ment ki a Népstadionba. (Ily csekély nézőszám akkoriban értelmezhetetlen volt, a serdülő meccsekre jártak ennyien.)
A Ferencváros ezzel csupán hatodikként fordult, a hallatlanul szoros versenyben a sorrend így alakult: 1. Újpest 18 pont, 2. Honvéd 17, 3. MTK 17, 4. Szeged 16, 5. Győr 15, 6. FTC 14, 7. Vasas 13, 8. Dorog 13.
Senki sem gondolta volna, hogy az 1949-es, 140 gólt szerző Henni – Rudas, Szabó – Kéri, Csanádi, Lakat – Budai II, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor összeállítású együttes után az 1963-as lesz a következő ferencvárosi bajnokcsapat. Ám április elején két nagyon fontos mérkőzést nyert meg az FTC. Előbb tartalékosan, a Kökény, Rákosi, Rátkai, Fenyvesi József, Fenyvesi Máté csatársorral 1-0-ra legyőzte a Honvédot, majd már az igazi támadó ötössel – Kökény, Orosz, Albert, Rákosi, Fenyvesi Máté – 2-0-s sikert aratott az Újpest ellen.
A két egymást követő diadal sínre tette a szerelvényt, és júniusban visszatértek a régi, szép idők: az Üllői úton 35 ezres közönség fogadta a Debrecent. Noha nem volt nagy játék, a labdaművész Albert Flórián szólójával és a Császárral együtt világválogatott Novák Dezső 11-esével az FTC 2-0-ra nyert,
(Novák az évad valamennyi bajnoki meccsén játszott, akárcsak Mátrai Sándor és Fenyvesi Máté. Orosz Pál és Rákosi Gyula egyaránt 24, Vilezsál Oszkár 22, Albert 21 találkozón lépett pályára.)
