Hogyan fogadta, hogy a szovjet csapattól elszenvedett 0-6 után Mezey György szövetségi kapitány önt állította a kapuba a kanadaiak ellen?
Meglepett. Bár talán nem annyira, mint az, hogy a kettő-null után kimaradtam a franciákkal találkozó csapatból. De nem azon múlt a három-nullás vereség, hogy nem én védtem.
Mi maradt meg önben a kanadai meccsből?
Egyrészt, hogy ha olyan állapotban lettünk volna, amilyenben háromnegyed évvel korábban voltunk, akkor nagyobb különbséggel nyerünk. Másrészt, hogy négy kilót fogytam, noha alig akadt dolgom.
Miért éppen háromnegyed évet említett?
Mert már a vébét hét hónappal megelőző mexikói próbatúrán is azt éreztem: nem vagyunk ugyanazok, akik korábban voltunk.
Nyolcvanhat márciusában a válogatott 3-0-ra verte a brazilokat!
Ettől függetlenül tartom, hogy már decemberben is problémáink adódtak. A gondok aztán halmozódtak a rendkívüli terheléssel. Januárban a spanyolországi Benidormban alapoztunk, aztán két hónap alatt lefuttatták a bajnokság tavaszi idényét, és elmentünk az alpesi-ausztriai Lienzbe, hogy alkalmazkodjunk a magaslati viszonyokhoz.
És alkalmazkodtak?
Ugyan már! A helyszín semmiben sem hasonlított Mexikóra. Ráadásul edzeni lejártunk a tengerszintre, mert odafenn nem volt pálya. A magaslaton egyáltalán nem labdáztunk, csak futottunk a jeges hegyi utakon. Ugyanakkor kezdtem észrevenni magamon, hogy mind erőtlenebb vagyok. Pedig annak a csapatnak a legfőbb ereje a kondícióban és a taktikában volt, e kettő révén vettük fel a versenyt az európai élmezőnnyel.
Ehhez képest Mexikóban majdnem összeestek…
Személyes véleményem szerint a rossz felkészítéstől.
Idetartozik, hogy már az év elejétől megváltoztak az étkezési szokásaink, kevesebb húst, több szénhidrátot kaptunk. Amikor éveken át Spanyolországban futballoztam, az alapozás alatt szinte tömtek bennünket, sosem tudtuk megenni a kirakott ételt, akkora mennyiséget halmoztak fel az asztalon.
Puskás Ferenc is ezt tapasztalhatta Madridban, bár nem hiszem, hogy itthon pacal helyett spenótos tésztát evett volna. Ezzel szemben Mexikó előtt és alatt folyton éhesnek éreztem magam. Odakinn még inkább romlott a helyzet, mert rendre déli tizenkettőkor edzettünk, és nem győztem panaszkodni Páncsics Miklós MLSZ-főtitkárnak, a korábbi klasszis hátvédnek, aki – ragyogó rúgótechnikája miatt – velünk, kapusokkal külön is foglalkozott, hogy nincs bennem dinamika.
