Amikor Zinédine Zidane október 17-én este 10 óra körül kihirdette az idei Aranylabda győztesét, Emmanuel Macron francia köztársasági elnök szinte azonnal három betűt és egy trikolórt helyezett ki a Twitterre. „KB9”, avagy Karim Benzema rászolgált a díjra. Tavaly négy trófeát zsebelt be: a Real Madriddal megnyerte a spanyol bajnokságot és a Szuperkupát, a Bajnokok Ligáját és a Nemzetek Ligáját is. Mind a négy sorozatnak a gólkirálya lett.
Kissé alulértékelt teljesítménye, hogy tavaly úgy lett spanyol gólkirály, hogy közben a legtöbb gólpasszt is majdnem ő osztotta ki, egyedül a barcelonai Ousmane Dembélé volt jobb nála. Mégis, Benzemánál nemcsak az érdekes, hogy milyen klasszis szezont futott, hanem az is, hogy lesajnált, megvetett játékosként az évek alatt hogyan fordította a maga javára a közvéleményt.
A francia sportnak mindig is megvoltak a bevett ellenségei. Amikor a labdarúgó-válogatott az 1982-es világbajnokságon Nyugat-Németországgal került össze az elődöntőben, a felek nemcsak ellenfélként tekintettek egymásra, hanem háborús ellenségek leszármazottaiként is, ezért is volt olyan maradandó trauma, amikor Toni Schumacher eszméletlenre ütötte Patrick Battistont azon a bizonyos a sevillai estén.
A 2000-es évek küszöbén az olaszok vették át a rivális szerepét, de csak amolyan jószomszédi viszonyban. A Bosman-szabály bevezetése után a francia játékosok előtt kitárult a világ, és sokan Olaszországba igazoltak: Zidane és Didier Deschamps a Juventushoz, Lilian Thuram a Parmához, Vincent Candela az AS Romához, Alain Boghossian a Sampdoriához, Youri Djorkaeff pedig az Interhez szerződött. A válogatott összecsapásokon – az 1998-as vb negyeddöntőjében és a 2000-es Eb-döntőben – nemcsak az volt a kérdés, ki nyer, hanem hogy a tornáról hazajövet kit fognak szétcikizni a klubok falain belül.
A francia válogatott viszont egy ideje a saját ellenségévé vált. 2010-ben szövetségi kapitányuk, Raymond Domenech-kel szembefordulva a világ szeme láttára tüntetőleg nem szálltak le a csapatbuszról, hogy később aztán atomjaikra hulljanak a csoportkörben. Politikusok és miniszterek korholták „csőcseléknek” (racailles) a játékosokat, akiket örökre eltiltottak volna a válogatottságtól. A szónak eredetileg nem volt származásbeli áthallása, de amikor Nicolas Sarkozy egy 2005-ös francia külvárosi engedetlenségi akció után kijelentette, hogy magasnyomású slaggal tisztítaná meg a környéket a bevándorló hátterű bűnözőktől, a kifejezés új jelentést kapott.
