Eric Cantona 1992 januárjában úgy érkezett a Leedshez, hogy Franciaországban már-már bukott labdarúgónak tartották. „Enfant terrible”-nek, vagyis fenegyereknek hívták, amiért 25 éves korára már 6 klubnál is megfordult és egy rövid időre még vissza is vonult a labdarúgástól. Mielőtt a Leedshez került, a francia bajnokság 15. helyén álló Nimes-ben játszott, ahol azért kapott piros lapot, mert a szó szerint dühében megdobta a bírót.
Cantona sikere két dologban rejlett: amellett, hogy képzett labdarúgó, a viselkedése legapróbb rezdülése is teátrális volt. Feltűrve hordta a gallérját és vékony volt, ami erős kontrasztban állt a testes játékosokkal teletűzdelt ‘90-es évek Angliájában. Mindemellett remek játékos is volt: mintha mindig tudta volna, melyik csapattársa hol van, szeretett spontánul, első szándékból játszani és rengeteget mozgott vissza a vonalak között, ezzel kimozgatva a védőket. Akkoriban egyszerűen nem volt hozzá fogható játékos az angol bajnokságban.
Cantona ráadásul nemcsak focistaként, hanem művészként tekintett magára – nem csoda, hogy a labdarúgás után rögtön a színészet felé fordult. A játékról úgy gondolkodott, hogy ha már közönség előtt játszik, akkor performanszt is kell nyújtani. A francia nézőket kevesellte és hálátlannak tartotta, az angol szurkolók viszont nagyon rezonáltak vele. Cantona egy színész volt Shakespeare hazájában.
