A magyar válogatott számára a tavalyi, sikertelen vb-kvalifikációt követően két barátságos mérkőzéssel kezdődött az idei év. A Szerbia és Észak-Írország elleni felkészülési találkozó célja nyilvánvalóan a selejtezőben látott hiányosságok fejlesztése, és a júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre való felkészülés volt, ahol a mieink nem kisebb ellenfelekkel néznek majd szembe, mint Anglia, Németország és Olaszország.
Az elmúlt két évben Marco Rossitól elsősorban egy stabil, néhol kifejezetten agresszív védekezésen alapuló játékstílust láthattunk, amely ideig-óráig akár a német vagy a francia válogatott ellen is versenyképes volt. Támadásban ugyanakkor – különösen 2020 ősze, és a háromvédős rendszerre való átállás óta – meglehetősen kockázatkerülőnek mutatkozott a válogatott.
Az Albánia elleni két vereség mutatta meg igazán, hogy labdával még van hová fejlődnie Marco Rossi együttesének. Nézzük tehát, mennyiben változott az idei két mérkőzés képe a korábbiak tükrében!
A labda elleni, védekezési játékfázisban továbbra is kiemelkedően teljesít a magyar válogatott. A 2019 novemberi, Wales elleni vereség után Marco Rossi úgy gondolhatta, biztonságibb játékot kell játszani az eredményesség érdekében,
Természetesen elvileg ezt a keretrendszert is meg lehet tölteni agresszív, magasra tolt védekezéssel, ám a háromból csak egy kilépő belső védő, és a visszazáró szárnyvédők jól mutatják: elsősorban a hátsó stabilitáson és a középső területek lezárásán van a hangsúly. Az elsődleges cél az ellenfelet egy passzívabb magatartással a védelmi blokkon kívül tartva a szélekre terelni, különösen, ha az egy nálunk magasabban jegyzett csapat. Ebből alkalomadtán át lehet váltani agresszívabb, labdaszerzésre törekvő védekezésre, ebben is egyre erősebb a magyar válogatott.
Az első felkészülési mérkőzésen, Szerbia ellen a magyar válogatott védekezése legtöbbször középső blokkban állt fel, viszonylag hosszú labdabirtoklási periódusokat engedélyezve déli szomszédainknak. Az elülső játékosaink közül általában csak Szalai Ádám zavarta mérsékelten a szerbek hátsó sorának labdajáratását, ám a védelem előtt lévő öt játékos általában egy ötszöget formázva kitűnően hátul tartotta a szerbek labdakihozatalait, az ellenfél ezért többnyire csak a széleken tudott előrejutni.
A szerbek kezdetben meglepően sokat próbálkoztak a pálya közepén, ám a magyar válogatott letámadását látva egyre inkább a széleket terhelték túl, akár a középső játékosok szélre való kimozgásával. Marco Rossi csapata ekkor az ötös hátsó sor szélességéből tudott előnyt kovácsolni: Nagy Zsolt, illetve a frissen honosított Callum Styles bátran kiléphetett, ezzel sokszor sikerült az ellenfelet hátrapasszra kényszeríteni.
Védekezés Szerbia ellen középső blokkban. Az 5-2-3-as alakzatban az elülső játékosok egy ötszöget formázva lezárják a pálya közepét. Válaszul a szerbek a pálya szélét próbálják túltelíteni. A mieink viszont a széleken is kihasználják az ötvédős rendszer előnyeit: Nego és Botka is bátran fellép az emberére.
Volt azonban egy másik fegyvere is a magyar válogatottnak, amellyel többször sikerült a szerbeket ívelésre kényszeríteni. A mieink ilyenkor a középső blokkból meglepetésszerűen kilépve, a félpálya környékéről szorították egyre hátrébb az ellenfél építkezését. A labdát birtokló csapat ilyenkor a meglepetés ereje miatt helyzeti hátrányban van, és a labdás játékos csapattársainak is viszonylag gyorsan, sokat kell visszalépniük, amint a támadást hátrafelé kényszerítik.
