Sok, kevés
A Forbes magazin 2019 augusztusában rövid összeállításában utánajárt, hogy az egyes országok kiemelt bajnokságaiban játszó hivatásos labdarúgók fizetése miképpen viszonyul az átlagbérekhez. A szélsőség Kína volt, ahol 2018-ban a hivatásos futballisták bérezése 160-szorosa volt az átlagnak, ami azt jelentette, hogy egy játékos nagyjából két és fél nap alatt megkereste egy átlag kínai éves pénzét. A Russian Premier League-ben 103-szor, a török Süper Ligben 99-szer kerestek többet a labdarúgók. A Forbes módszertanát használva a számításokhoz a különbség 2019-ben csökkent, Kínában például már „csak” alig 145-ször kerestek többet ekkor a labdarúgók, az öt nagy kiemelt bajnokság sorrendje pedig így alakult: Anglia (111×), Spanyolország (102×), Olaszország (80×), Bundesliga (51×), Franciaország (39×). Az európai országok közül mindössze kilenc olyan akadt, amelyben a játékosok kevesebbet kerestek, mint az őket követő szurkolók.
Január közepén adta ki az UEFA a szokásos, éves jelentését az európai hivatásos labdarúgópiac állapotáról, amit az egyes tagországok szövetségi adataiból összesítve állít össze. Ezt elemezte Székely Sarolta az mfor.hu portálon közölt írásában, és arra jutott, hogy
Sőt becslései alapján a valóságban a különbség jóval nagyobb, akár tízszeres is lehet. Akár hétszeres, akár tízszeres, mindenesetre jelentősen kisebb a differencia, mint a labdarúgásban számottevő európai országokban, de akár a jelentős futballkultúrájú Brazília, Mexikó, vagy a velünk egy sorba tartozó Ukrajna, esetleg a kevésbé fejlett India esetében – és persze számottevően nagyobb, a lett, az észt, a finn, az izlandi, a wales-i vagy az örmény bajnokságokhoz viszonyítva.
Fizetések, teljesítmény
Hogy pontosan mit is értsünk teljesítményen, amihez a magyar labdarúgók fizetését mérni kellene, az nem egyértelmű. A nyilvános közbeszéd visszatérő toposza a nemzetközi eredménytelenség, azonban az elmúlt évtizedben a MOL Fehérvár kétszer is eljutott az Európa Liga (EL) csoportköréig (2012, 2018), ahova 2019-ben a Ferencváros is, ráadásul a Fradi 2020-ban a BL főtáblájára is beverekedte magát. Nem közvetlenül függ össze a játékosok bérével, de a közhangulatot befolyásolja a válogatott hullámvasút-szereplése. Évtizedek után részvétel a 2016-os és a 2021-es Európa-bajnokságon, közte vereség Andorrától, újabb világbajnokság 2022-ben a magyarok nélkül, a selejtezőben zakó Albániától oda-vissza, de több mint figyelemre méltó döntetlen a Wembley-ben. Lehet mondani, hogy ez kevés, de tényszerűen jelentősen több, mint amit 1986-tól 2012-ig a magyar futball általánosságban elért.
Éppenséggel lehetne a gazdasági teljesítményhez is mérni a fizetéseket. A hivatkozott UEFA-kiadvány számai alapján az látszik, hogy bevételeit tekintve 2020-ban az NB I Európa 14. legnagyobb bajnoksága volt. Az előző évhez képest kiugróan, 23 százalékkal tudta bevételeit növelni, ami főleg annak volt köszönhető, hogy jelentősen nőtt az UEFA-tól származó pénzek aránya a liga összesített bevételében (2019-ben 6, 2020-ban 14 százalék). 2020-ban egy átlagos magyar futballvállalat a bevételeinek mindössze 51 százalékát költötte játékosfizetésekre, és ez az arány messze a legalacsonyabb Európában, ahol a húsz legnagyobb bérköltséget elszámoló liga esetében – a rangsorban 19. magyar nélkül – az arány átlagban 71,5, a többiek esetében 81 százalék volt. Szóval az a helyzet, hogy
Ez akkor is figyelemre méltó, ha a számok kicsit csalnak, mivel a Ferencváros remek nemzetközi szereplése után járó extra UEFA-bevételek ebben az évben jelentek meg, és a Fradi kiugró pénzügyei jelentősen befolyásolják az átlagot. Mindenesetre ezeket az extra bevételeket nem költötte el „egy az egyben” sem az FTC, sem a magyar futball.
A kocsmai beszélgetések és a twitter kommentháborúk faék-egyszerűségű megközelítése, hogy rossz a magyar futball. Ez a korábbi évtizedekkel összehasonlítva biztosan nem igaz, hiszen a labdarúgás környezete, infrastruktúrája, szervezettsége, menedzsmentje jelentősen javult, ma tényleg minden külső tényező adott és rendelkezésre áll, hogy valóban szórakozás legyen a labdarúgás. A pályán nyújtott teljesítményről alkotott vélemény pedig nagyon egyénhez kötött és viszonylagos. De aki látott már valamelyik nagy bajnokság alacsonyabb osztályából – amelyben a fizetések többnyire még mindig magasabbak, mint nálunk – teltházas mérkőzést a helyszínen, megerősítheti: bár a játékosok produkciója más, a minőségi mutatókban nem nagyon veri a magyar első osztályt. A telt ház nem a játék színvonalából adódik.
Miért keresnek ennyit?
Az amerikai hivatásos sportok esetében a válasz teljesen egyszerű: azért keresnek kiemelkedően sokat a hivatásos sportolók, mert több mint másfél évszázada „feltalálták a meleg vizet”. A ligák és a csapatok menedzsmentje – a tulajdonosok hathatós közreműködésével – összeszedi és „zsákba rakja” a begyűjtött pénzt, majd néha a megegyezésig a bajnokságok felfüggesztésével járó kemény tárgyalások végén felosztják az összes bevételt a játékosfizetések és a profitot is tartalmazó üzemeltetés között. Magyarán: az USA-ban azért keresnek annyit a hivatásos sportolók, mert ilyen nagy a fizetőképes kereslet a sportszórakozás iránt, ilyen sok pénz van a zsákban.