Az Európa-bajnokságok története során korábban az Anglia által elért legjobb eredmény egy harmadik hely volt 1968-ban, amikor még csak összesen négy válogatott versengett a trófeáért. Az 1996-os hazai rendezésű Eb-n a németek elleni párharcban sorsdöntő tizenegyest hibázó Gareth Southgate most viszont nemcsak zsinórban két nagy tornán is elődöntőbe vezette a hazáját, de úgy sikerült ezt elérnie, hogy csapata az eddig lejátszott hat mérkőzés alatt egyetlen pillanatra sem veszítette el a kontrollt.
A torna meglepetéscsapata, a teljesítménye alapján jogosan magasztalt Dánia ellen az volt a legnagyobb kérdés, hogy mihez kezdenek a kapott gól nélkül álló angolok, amikor egyszer hátrányba kerülnek, és rohanniuk kell az eredmény után. A Southgate által alkalmazott felfogásnak – mely szerint fontosabb a meccset kapott gól nélkül lehozni, mint fékevesztetten támadni – megvan az a hátránya a futballban, hogy az ellenfél akár még „véletlenül is” be tud találni, ami könnyen boríthatja az előzetesen felvázolt tervet. A gól pedig jött, amikor Mikkel Damsgaard az első félidőben becsavarta a labdát szabadrúgásból Jordan Pickford kapujába, de ahelyett, hogy az angolok pánikoltak és rohantak volna előre, megnyitva a területet a kontrázni igyekvő dánok előtt, a továbbiakban is tartották magukat a tervhez, és végül, ha hosszabbításban is, de felőrölték az ellenfelüket.
És bár Southgate nem egy guardiolai értelemben vett futballfilozófus, de az adott mérkőzésre a stábja segítségével mindig kiválóan felkészül, és ha kell, akkor ennek megfelelően alkalmazkodik is az ellenfeléhez. Épp ezért a Dánia elleni összecsapás előtt taktikai szempontból a legfontosabb kérdés az volt, hogy a német válogatotthoz hasonlóan 3-4-3-as felállást alkalmazó együttes ellen Southgate ismét előveszi-e a háromvédős felállást, ahogyan tette azt a legjobb tizenhat között lejátszott mérkőzésen. Akkor a döntése hátterében a veszélyes német szárnyvédők, Robin Gosens és Joshua Kimmich semlegesítése állt, itt pedig az Európa-bajnokságon a támadásokat kiválóan segítő Joachim Maehle okozhatott volna fejfájást bal oldali szárnyvédőként Angliának.
Southgate viszont maradt a torna többi mérkőzésen is alkalmazott 4-2-3-1-nél, így a kezdőcsapatban sem történt drasztikus változás. A kapuban ezúttal is Pickford foglalt helyet, előtte pedig a védőnégyes Kyle Walkerből, John Stonesból, Harry Maguire-ből és Luke Shaw-ból állt. A középpályán stabilitást biztosító Declan Rice–Kalvin Phillips kettős ezúttal is ott volt a csapatban, előttük pedig az Ukrajna elleni meccshez hasonlóan Mason Mount szerepelt. A bal oldalon nem volt kérdés, hogy a torna egyik legjobb játékosa – és az angolok házi gólkirálya – Raheem Sterling kezd, ahogy az egyre inkább formába lendülő csapatkapitány, Harry Kane pozíciója sem volt megkérdőjelezhető. Az egyetlen kérdéses pont így a jobb oldal maradt, ahol az előző meccsen Jadon Sancho helyettesítette Bukayo Sakát, aki viszont felépülve visszakerült a kezdőbe, a cselezőkészsége és a sebessége mellett valószínűleg a remek védőmunkájának is köszönhetően.
Dániánál szintén adta magát a kezdőcsapat, és bár Kasper Hjulmand a mérkőzések közben, vagy akár adott játékszituációkban szeret módosítani az alapfelállásának, de az első csoportkörben látott 4-3-3 óta a dánok minden meccsen következetesen 3-4-3-as felállásban léptek pályára, nem kis mértékben Christian Eriksen sajnálatos kiválása miatt. Csupán két poszton volt esélye változtatásnak, de végül ugyanaz a kezdő tizenegy lépett pályára, mint a Csehország ellen sikerrel megvívott összecsapáson. Kasper Schmeichel előtt a három belső védő Andreas Christensen, Simon Kjaer és Jannik Vestergaard volt, a szélességet a bal oldalon a csapat és az Európa-bajnokság egyik legjobbja, Maehle biztosította, míg a másik oldalon Jens Stryger Larsen megőrizte a helyét Daniel Wass-sal szemben. A pálya közepén a Pierre-Emile Höjbjerg és Thomas Delaney által alkotott tengely ezúttal is összeállt, míg elől Damsgaard és Martin Braithwaite támogatta a szélről Kasper Dolberget, aki tartósan befoglalta a középcsatár pozícióját, kispadon tartva ezzel Yussuf Poulsent.
Anglia tehát nem próbált meg játékrendszert váltva 3-4-3-ban egy az egyben védekezni a dánok ellen, hanem némi kockázatot vállalva Southgate csapata 4-3-3-as alakzatban igyekezett magas letámadással gátat szabni a kibontakozó dán akcióknak. A három támadó, Sterling, Kane és Saka egy az egyben támadták le a dán középhátvédeken, míg a középpályán Höjbjergre és Delaney-re Mount és Phillips ügyelt, mögöttük pedig Rice feladata volt, hogy semlegesítse a támadósorból visszalépő játékost, aki a legtöbbször Damsgaard volt.
Így pedig ahogy az várható is volt, Dánia elsősorban a szárnyvédői segítségével próbálta felépíteni a támadásait. Ennél a jelenetnél viszont látszik, hogy amint a jobb oldalon Stryger Larsen megkapta a labdát, Luke Shaw balhátvédként azonnal megtámadta, mögötte pedig a Walker, Stones és Maguire balra tolódott, hogy egy az egyben védekezzenek a dán támadókkal szemben, és lezárják a magasan fellépő Shaw mögött megnyíló területet.
