Chloe Knott / Danehouse / Getty Images
Foci sport24

Josep Guardiola vagy Amartya Sen a fontosabb filozófusa a világnak? 

A Barcelona taktikai fenoménjának, Josep Guardiolának és José Mourinhónak a párharca megfeleltethető éppen úgy két világ találkozásának, idealizmus és realizmus csillapíthatatlan küzdelmének, ahogyan Az elnök emberei és a House of Cards című sorozatok szellemisége elbeszéli a politika két világát? Guardiola taktikája és Mourinho stratégiája egyúttal beszéd is arról, hogy milyen ma, milyennek szeretnénk holnap látni magunkat és a világot? Ezek az első kérdések a sok közül, amelyeket azért teszek fel, mert egyszerre olvastam Jonathan Wilson és Amartya Sen könyvét: A Barcelona-örökség, avagy Guardiola, Mourinho és a harc a futball lelkéért és Az igazságosság eszméje egyaránt a jobb, morálisan érvényesebb élet felé vezető utat kutatja. Azaz az igazságot keresi.

Abban a kis világban, amely a gyermeklélek életének világa, (…) semmi sincs, amit a gyermek oly finoman meg tudna érezni, mint az igazságtalanságot

– idézi Charles Dickens Nagy várakozások című regényét a közgazdasági Nobel-díjas Amartya Sen Az igazságosság eszméje című kötete elején. Ahol kitér arra az alapvetésre: valójában nem az a felismerés mozgat minket, hogy a világ nem teljesen igazságos, hanem az, hogy körülöttünk látható számos olyan igazságtalanság, amely kiküszöbölhető. Ezeket szeretnénk felszámolni. Mint írja, okkal feltételezhetjük, hogy a párizsiak nem rohamozták volna meg a Bastille-t, Gandhi nem vezetett volna függetlenségi mozgalmat a brit birodalommal szemben, Martin Luther King pedig nem szállt volna szembe a fehér felsőbbrendűség rendszerével, ha nincs tudatában az igazságtalanságnak, amelyet le kell küzdeni. Nem a tökéletes, így nyilvánvalóan létrehozhatatlan világ létrehozását akarták, hanem véget vetni valamilyen életkeserítő igazságtalanságnak.

És már ennyiből is elkerülhetetlenül adódik a kérdés: mégis, mi köze van ennek az egésznek a futballhoz?

Az igazságosság eszméjének, az igazságosságteóriáknak alighanem kevés, ám Sen elmélete megalapozásakor sokat beszél a demokráciafelfogásáról, leírja, miként lehetséges gondolkodni ahhoz, hogy erősebb demokrácia formálódjék, ami elmélete tanulsága szerint egyenesen vezet a kevesebb igazságtalansághoz. Amikor pedig erről beszél, jó néhány olyan dilemmát vet fel, amely rávetíthető Josep Guardiola és José Mourinho korszakos párviadalának szellemtörténetére.

Ennek ellenére nyilvánvalóan nem jutott volna eszembe a két szakvezető az igazságosságelméletekről, ha nem egyszerre olvasom Jonathan Wilson A Barcelona-örökség, avagy Guardiola, Mourinho és a harc a futball lelkéért című kötetét és Sen könyvét. Minthogy azonban így tettem, elkezdtem egymásra olvasni a két szöveget. És arra jutottam, Sen teóriája erősen reflektál a két futballfilozófus kozmikus küzdelmére, amely sok tekintetben megfeleltethető a politikát, a közéleti gondolkodást olyan hosszú ideje meghatározó idealizmus–realizmus vetélkedésnek.

Laurence Griffiths / Getty Images

E két megközelítés egészen eltérő világolvasást tesz lehetővé. Hogy mennyire más magyarázatokat képesek mutatni, annak megértéséhez – a futballhoz hasonlóan a globális szórakoztatóipar csúcsszegmenseként ismert – filmsorozatokhoz fordulok. Előtte azonban csöndben megjegyzem: feltűnő, hogy a streamingszolgáltatók, a moziipar mennyire nem tud mit kezdeni a futballal. Nincsenek emblematikus sorozatok a világ legfontosabb több mint játékáról, és csak tippem van, miért alakult így. Az pedig az, hogy a futball alapja olyan erős identitás- és érzelemközösség, amelynek fikciós elbeszélése valójában nem több, hanem kevesebb kötődést, feszültséget, szenvedélyt eredményezne a sorozatban, mint a valóságban. Talán ezt igazolja, hogy a nemrégiben a Netflixen nagyot futott Sunderland ‘Til I Die című sorozat doku volt, azaz bemutatta, nem elképzelte a futball legvégső igazságait.

Kártyavárostrom

A mélázásra szánt bekezdés után viszont akkor emlékeztetek végre mindenkit arra, milyen brutális ellentét feszül Az elnök emberei (The West Wing) és a Kártyavár (House of Cards) című sorozatok világa között. Előbbit az ezredforduló környékén kezdték vetíteni, még Bill Clinton elnöksége idején, a nyilvánosság szerkezetének totális átalakulása előtt. A sorozat szellemiségét a demokratikus optimizmus alakította: idealisták alkották a kormányzatot, formálták a politikát, olyan karaktereket láttunk, akiknek fájt, ha kárt okoznak, akik nem viselték az igazságtalanságot, akik – sikerült bárhogyan is – gyarlóságaikkal együtt is mindig jót, azaz közjót akartak. Aztán 2013-ban sugározni kezdték a Kártyavárat, amely a politikát legmocskosabb, -cinikusabb oldaláról mutatja. Onnan, ahonnan az látszik, a nyilvánosság csak egy színpad, a háttérben pedig az önérdekek mozgatják a politikát. Bűnök, hazugságok, szerepek, zsarolások uralják a közeget, a hatalom célja pedig semmi más a megszerzésén és megtartásán kívül. Ha valami közjót végül szolgál is politika az árulások, összeesküvések tengerében, akkor is csak azért, mert az adott pillanatban az a megfelelő módszere a hatalom megtartásának.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!
Másnap újra kérdezte. Ma játszhatok? Te vagy a vésztartalék, Zsizsike, érted? És ő engedelmesen ült a betontömbön, néha vizet nyomott a kútból, vizezte a haját, félre simította, mint Dadogós.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.