1968. június 1.
Tizenkilenc évesen a Vasas–Pécs mérkőzésen (4-0) debütált az NB I-ben. Sok gyenge pontja nem volt piros-kék együttesnek, Várkonyi Sándor, a Népsport Müllerhez hasonlóan közkedvelt szakírója így osztályozta az angyalföldi játékosokat: Bolemányi 8 – Ihász 7, Mészöly 8, Menczel 7, Fister 7 – Mathesz 9, Müller 7 – Radics 7, Puskás Lajos 8, Farkas 7, Korsós 7.
FTC–Vasas 2-1. Első NB I-es gólját lőtte csaknem félpályás szóló végén. Ám a régi menők megegyeztek a ferencvárosi győzelemben, ám ezt nem tudatták a Vasas két fiataljával, Müller Sándorral és Radics Jánossal. Müller tehát a 16-os jobb oldali sarkáról parádésan felküldte a labdát a rövid felsőbe, aztán a ferencvárosi tábor, a P szektor előtt ünnepelt. Majd jöttek a többiek, látszólag köszönteni, valójában lehordani őt:
Mit csinálsz, kölyök?!
(A bronzérmes Vasas azért adta oda a meccset az FTC-nek, mert – labdarúgóinak egybehangzó állítása szerint – az Újpest csúnyán átverte a csapatot a Megyeri úti villanyvilágítás az évi avatásán, amikor a piros-kék együttes még listavezető volt.)
1970. június 20.
Lemásolta „ferencvárosi” alakítását a Közép-európai Kupa döntőjében, az Inter Bratislava ellen. A 4-1 valamelyes visszavágás volt a csehszlovákoktól fél évvel korábban, a marseille-i vb-pótselejtezőn elszenvedett 1-4-ért. Müller a Vasas harmadik gólját varrta be a bal felsőbe, és akkor már ő irányított a középpályán, noha világ- és Európa-válogatott nagymenők között futballozott.
1970. október 7.
A Norvégia–Magyarország Eb-selejtezőn (1-3) bemutatkozott a válogatottban. A középpályás sorban együtt játszott a káprázatos kispesti klasszissal, Kocsis Lajossal; sok labda nem pattant el… Ám a Népsport szalagcíme inkább kritikus, mint dicsérő volt: „Biztatóan kezdett a magyar csapat, de 2-0 után megtorpant”. A hajdanán igényes sportlap megállapította, hogy „kevesen játszottak igazán jól”, Müllerről pedig megjegyezte:
a szünet után visszaesett, nem ízlett neki a csúszós talaj.
1973. szeptember 9.
Sokszor brillírozott a Népstadionban, nagy előadásainak egyike volt a Vasas–Újpest 4-2. A 75 524 fizető néző (telt ház) ámult és bámult, amilyen lenyűgözően vezényelt és szerezte a gólokat (kettőt). Az elsőt három méterről fejelte be, miután Várady Béla balról átemelt a hosszú oldalra.
Utóbb – szokás szerint – tréfálkozott:
Tessék, már a fejjátékom is pompás.
Nagyszerűen cselezett, remekül látott a pályán, kitűnően rúgott, de fejelni, azt nem tudott, és nem is nagyon akart.
