A magyar válogatott Törökország ellen, hazai pályán kezdte meg a 2024-es esztendőt azzal a céllal, hogy a tavalyi rendkívül sikeres, veretlenül végigvitt év után megkezdje a felkészülést a nyári Európa-bajnokságra. Bár nem tétmérkőzésről volt szó, a Puskás Arénában így is majdnem teltház fogadta a csapatokat. Kijelenthetjük tehát: a közvélemény rajongása és bizalma tehát töretlen Marco Rossi válogatottja iránt.
Szövetségi kapitányunk viszonylag kellemes helyzetben találta magát a csapat összeállításakor, hiszen
ezúttal csak Willi Orbán játékát kellett sérülés miatt nélkülöznie. A magyar válogatott kezdőcsapatában két nagy visszatérő is volt: Gulácsi remek lipcsei teljesítménye nyomán került újra a kapuba, Schäfer pedig tavalyi lábtöréséből felépülve húzhatta magára ismét a címeres mezt. Legutóbb mindketten 2022 szeptemberében, az olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen lépek pályára a nemzeti együttesben.
A kapuban tehát Dibusz helyett Gulácsira esett Rossi választása, a nagy kérdés persze, hogy nyáron kire esik majd. A védelemben Balogh Botond került be Lang Ádám és Szalai Attila mellé. A két szárnyvédő ezúttal is Nego és Kerkez lett, a középpályán Schäfer mellett Nagy Ádám és Szoboszlai Dominik játszott, elöl pedig ezúttal is a ferencvárosi Varga Barnabás, illetve Sallai Roland kezdett.
A török válogatott irányítását tavaly novemberben az olasz Vincenzo Montella vette át, akire játékosként Rómából, edzőként főleg a firenzei időszakából emlékezhetünk. A közelmúltban azonban éppen Törökországban, az Adana Demirspor csapatát irányította, majd az örmények elleni döntetlen után, tavaly szeptemberben nevezték ki kapitánynak. A Horvátország és Lettország elleni győzelemmel a selejtezőcsoport első helyére kormányozta a „félholdasokat”, akiknek az Európa-bajnokságon Portugália és Csehország mellett a görög–grúz párharc győztese lesz az ellenfelük.
A törökök 4-2-3-1-es szerkezetben léptek pályára. A rutinos Mert Günok kapus előtt a védelemben Samet Akaydin és a Liverpoolban is megfordult, most hoffenheimi Özan Kabak mellett Ridvan Yilmaz és az AS Romából ismert jobbhátvéd, Zeki Celik kapott helyet. A középpályán a Fenerbahcében játszó Yüksek került a még mindig kihagyhatatlan, 35 évesen is csapatkapitány Hakan Calhanoglu mellé. A vonalak között a leicesteri Yunus Akgün, a Benficában játszó Kökcü, valamint a Juventus fiatal ígérete Kenan Yildiz szerepelt a középcsatár Ünal mögött.
a tavaly megszokott rugalmas, „relacionista” játékkal, a pálya bal oldalát erősen túltöltve. Ismét gyakran figyelhettük meg, ahogyan a játékosok pozíciójukat elhagyva, a csapat szerkezeti hálóját „újraszőve” futballoznak, miközben Nego időnként akár a pálya bal oldalára is elkalandozik, Szoboszlai pedig gyakran a védősorba visszalépve indítja a támadásokat. Többször is hangsúlyoztuk már, hogy az effajta játékszervezés a nagyobb döntési szabadság miatt jelentősebb összehangoltságot igényel, ez azonban nem mindig volt megfigyelhető. Az első félidőben a hazai együttes többször is indításra kényszerült, mert nem volt, aki a megfelelő pillanatban, jó testpozícióban kérje el a labdát. A játékrészt így a mieink mindössze három lövési kísérlettel zárták. Sokatmondó, hogy az ellenfél támadó harmadába a legtöbb passzt, kilencet Szalai Attila tudta eljuttatni, őt Szoboszlai Dominik követte hét ilyen átadással.
A török válogatott már nem az a szervezetlen, széteső csapat, amellyel 2020-ban találkoztunk: 4-2-3-1-es, a pálya közepét lezáró védekezésével többször megzavarták a magyar labdakihozatalokat, amikor a labdához legközelebb lévő támadó középpályás lépett fel Ünal mellé presszingelni, míg Calhanoglu és Yüksek feladata a labdák összeszedése volt.
A törökök öt emberrel támadnak le, a magyar válogatott ügyes forgással (Szalai fel-, Schäfer visszalép) kijátsszák a letámadást. Túl sok ember indul azonban egyszerre előre, Szoboszlai csak a vonal mellett tud labdát kapni.
