A Paris Saint-Germain elmúlt 3 évének története a következő:
- Nagyon szerettek volna Bajnokok Ligáját nyerni (jó, előtte is)
- Megvettek boldog-boldogtalant a katari világbajnokság előtt, többek között Lionel Messit és Sergio Ramost
- Rájöttek, hogy túlvállalták magukat pénzügyileg és szakmailag sem tartható az irány, ezért lecserélték a sportigazgatójukat
- Azóta túladtak a nagy sztárok többségén, és bár most is költekeznek, kiegyensúlyozottabb keretet próbálnak építeni
A csapat viszont mostanra nehézségekbe ütközött, a kezdeti lendület megtörni látszik, az ellenfelek is rájöttek a csapat gyengéire, ahogy arra a Newcastle és az AC Milan is rámutatott a Bajnokok Ligájában. A PSG több területen javult (csapatszintű védekezés, visszatámadás), de néhány csapatrészben feltűntek a korlátok. Vegyük ezeket sorra.
Labdakihozatal ólomlábakon
Miről szól a Luis Enrique által favorizált pozíciós játék? A labdabirtoklásról, a kontrollról, a létszámfölények kialakításáról a labda körül, amihez labdaügyes játékosok kellenek. Kezdve a kapusokkal.
Gianluigi Donnarumma egy atletikus, termetéhez képest gyorsan vetődő és leérkező kapus, bámulatosan jó reflexekkel, de a labda lábbal való megszelídítése nem az erőssége. Ezt Luis Enrique is tudja, az ellenfelei is tudják, és Luis Enqirue is tudja, hogy az ellenfelei tudják. Donnarummát ezért minimálisan vetik be a labdakihozataloknál.
Ezzel viszont a belső hátvédekre hárul a támadások építése, aminél van két furcsaság: Marquinhos és Martin Skriniar is ügyesek ugyan lábbal, mégis hajlamosak túl hamar szabadulni a labdától. Skriniar sokszor hajlamos úgy passzolni a balhátvéd Lucas Hernandez felé, amikor még semmiféle nyomás nem volt rajta, a passz után viszont már zárult is az ajtó a csapattárs előtt, akinek csak annyi lehetősége maradt, hogy visszaküldte a csomagot a feladónak. A lábbal ügyesebb Marquinhost az ellenfelek jellemzően lefogják egy csatárral. A jobblábas Skriniar pedig nem érzi magát a legkényelmesebben a bal belső hátvéd oldalán.
A PSG sokszor küzd ezzel a problémával. A magasan letámadó Newcastle és a Nizza ellen is nyögvenyelősen hozták ki a labdákat. Luis Enrique a Newcastle ellen ezt megpróbálta megkerülni: négy támadót fent hagyott a pálya magasabb szegletében, amivel az volt a célja, hogy az ellenfél letámadási hullámát áttörve már lendületből tudnak a támadni. A tüzes mennykő akkor csapott be, amikor a labda elakadt a letámadási függönyben – mint Marquinhos próbálkozásánál, amely után a Newcastle megszerezte az első gólját.
Ahogy a kontrollra törekvő Pep Guardiola sem veti meg a hosszú labdákat a Manchester City-nél, úgy a PSG is élhetne többször ezzel a taktikai elemmel. Ha az ellenfél magasan kitámad, akkor a mögötte keletkező területet be lehet futni, kontrából megiramodni – ez viszont némi káosszal jár, amihez Luis Enriquének esélyesen nem fűlik a foga.
Ami ezen segíthet:
- Ha a lábbal magabiztosabb és ballábas Presnel Kimpembe visszatér sérülésből
- Ha a támadásban aktívan fellépő Nuno Mendes szintén felépül és Luis Enrique esetleg átvált egy három/ötvédős rendszerre
Labdakontroll vaskos középpálya nélkül
A védők nehézségein lehetne segíteni olyan középpályásokkal, akik visszalépnek besegíteni. Van viszont egy furcsa ellentmondás a PSG játékában: bár Európában a labdát legtöbbet birtokló csapatok közé tartozik (átlag 69%), a legtöbbet nem a középpályásoknál, hanem a védőknél jár a labda.
