Foci sport24

A brazilok csak a játékost nézték, Diniz az embert – így vált a Libertadores Kupa-döntő hősévé John Kennedy

CARL DE SOUZA / AFP
CARL DE SOUZA / AFP
„John Kennedyt elnöknek!” Ez nem az 1960-as amerikai elnökválasztási kampány jelszava, hanem a Fluminense szurkolóinak érzülete a mindent eldöntő pillanatban egyetlen mondatban összefoglalva. Persze, könnyű ezekkel a szavakkal és ezzel a névvel játszani, de a Boca Juniors ellen Libertadores Kupa-győzelmet jelentő gólt jegyző játékoson kívül is jóval több az „elnökjelölt”, mint azt az amerikai választási rendszer elviselné.

Azért érdemes mégis John Kennedyvel kezdeni. A fiatal futballista saját nevéről csak annyit tud, hogy édesapja mindig is rajongott az amerikai történelemért, ezért hívják most őt így. Johnnal kapcsolatban ez a bulvárban legkönnyebben eladható megközelítés, de messze nem a legérdekesebb. A saját nevelésű játékos már 18 évesen bemutatkozott a felnőttegyüttesben, ráadásul góllal, és mindenki arra számított, hogy hamarosan a klub meghatározó csatárává válik, ehelyett néhány hónappal később már a problémás fiatal ígéretek meredek csúszdáján haladt nagy lendülettel a sötét mélység felé; késés az edzésről,

hajnali videokonferencia meccsnapon egy táncosnő és egy gyanús cigarettát szívó férfi társaságában,

a haveroknak kölcsönadott autóban talált marihuána és – piros betűs bejegyzésként – a vakáció utolsó napjain összeszedett, több hónapos kiesést jelentő lábtörés színesítette rövidke életrajzát. Fernando Dinizen kívül nem sokan bíztak a brazil közvélemény előtt már ezer kameraállásból, más-más szereplővel visszajátszott karriersors újszerű befejezésében.

„Kétszer beszéltem már vele. Mindent meg fogok tenni érte, amit lehet. Nagy tehetség, még egy azok közül, akiknek a története a futballban az: ahelyett, hogy az egész embert néznék, csak a játékost nézik. Ez a brazil futball hatalmas hibája.”

CARL DE SOUZA / AFP John Kennedy és Fernando Diniz

Kennedyt kölcsönadták, a Ferroviária kiscsapatában hatalmas motiváció munkált benne, hogy ismét a Fluminense mezében játszhasson. Több mint egy évvel a problémák kicsúcsosodása után, most nyáron pedig elkezdett ragyogóan futballozni, a Libertadores Kupa kieséses szakaszának minden párharcában gólt szerzett, az elődöntő visszavágójának sikerét nagy részben neki köszönhette a csapat. Most a cserepadról érkezett, hogy a hosszabbításban, a 99. percben – mint később kiderült, mindent eldöntő – gólt szerezzen, és beírja egy amerikai elnök nevét a Fluminense enciklopédiájának legfontosabb lapjára. Pályára lépésekor Diniz annyit mondott neki: „Te fogod lőni a kupát jelentő gólt.”

Igen, kár a jelöltek között tallózni, mert

nyilván Fernando Diniz az elnök.

Európában is feltűnést keltő antiguardiolista, antipozíciós, személyiségfelszabadító és -egyesítő játékfilozófiája mellett az emberi aspektusok felemelése jellemzi leginkább a munkásságát, amelyen eddig – a trófeák hiánya miatt – könnyedén átléphettek a forradalmát nem értő, vagy nem szerető, többségben lévő szereplők. Mostantól Diniz megkerülhetetlen, ezzel pedig kimondott és megvalósított gondolatai is, amelyek a gépiesített profizmus, a fogaskerekekből örökké nyerő gépezeteket építő szellemmel szemben mutatnak alternatívát. Szerinte a futball művészet, amelynek sikerességéhez tudomány is szükségeltetik. A játékos nem pusztán futballista, hanem ember, akit egyben kell nézni, és aki a pályán fejezheti ki a legjobban magát, de akit nem a belőtt vagy kihagyott helyzeteken keresztül kell megítélni. Fernando Diniz idealista és humanista.

Játékosai pedig egyéniségek, akik felszabadultak a keze alatt. A kapus, Fabio a Cruzeiróban lett legenda először, majdnem 1000 meccset védve, mielőtt méltatlannak találták a szerződéshosszabbításra, most pedig a legidősebb Libertadores-győztes kapussá vált 43 évesen. A rendkívüli ebben, hogy a hálóőrre plusz terhet rakó, szorongatott helyzetekben is precíz labdakihozatalokat követelő dinizizmusban virult újra ki. Felipe Melo középhátvédként nyitott egy utolsó fejezetet karrierjében, sebességvesztése következtében ez máshogyan már nem is valósulhatott volna meg. Marcelo összességében a 12. futballistaként nyerte meg a Bajnokok Ligája mellett a Libertadores Kupát is, mindezt úgy, hogy a balhátvédként élvezhető – rendkívüli technikai képességeinek megfelelő – legnagyobb szabadságban lubickolhatott a támadójátékban, ha már annyi (16) év után visszatért nevelőegyesületébe. Ganso passzkirályként, ezernyi sebből vérző, kudarcos pályafutása kárpótlásaként kapta, hogy gyakorlatilag kizárólag a passzolás feladatkörét betöltve – a Neymar-féle Santos 2011-es diadala után – ismét csúcsra érhetett. Cano, a 36 éves argentin gólmasina, aki 37 idei gólja közül 27-et egy érintésből szerzett, a tű hegyeként csakis a szúrás feladatával kellett, hogy foglalatoskodjon. A fiatalabbak közül sokakat meg fognak itt Európában ismerni. A brazil bajnokság legpontosabban passzoló játékosáért, Andréért a Liverpool és az Arsenal fut versenyt, és már télen győztes hirdethetnek; a középső védő, Nino a Nottingham Forrestben folytathatja.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik