Mennyire fog hiányozni Rodri a Manchester Citynek?

Keresztszalag-szakadást szenvedett az Arsenal elleni bajnoki rangadón Rodri, a Manchester City friss Európa-bajnok, Aranylabdára jelölt középpályása, és az első vizsgálatok, valamint a legfrissebb hírek szerint mindez azt jelenti, ebben a bajnoki szezonban már aligha léphet pályára.

Rodri a zsinórban négyszer PL-, tavaly pedig BL-győztes manchesteriek egyik legfontosabb játékosának számít, így magától adódik a kérdés: lehet-e, és ha igen, hogyan pótolni a jelenleg ismert világ talán legjobb középpályását?

Rodri eddig öt szezont húzott le a City-ben, ezek közül mindannyiszor legalább 40 mérkőzésen kezdett, az utóbbi két szezonban pedig egyaránt 4000 játékperc felé jutott, ha minden sorozatot figyelembe veszünk.

Túlzás nélkül állítható, hogy egyike a csapat legkevesebbet rotált játékosainak: Guardiola szereti, ha ő a pályán van, szinte pillanatokra sem nélkülözi, és a City is akkor a legjobb, ha Rodri köré szerveződik a csapat középpályája.

Rodri kapcsán elsősorban a komplexitását szokás kiemelni: szinte egyáltalán nincsen olyan, középpályások számára releváns statisztikai mutató, amiben ne tartozna a világ legszűkebb elitjébe. Képes labdát szerezni, tud szerelni, remekül vívja meg a párharcokat, a labdával is jó döntéseket hoz, mesterien passzol, kiváló az első érintése. Egyszóval stabilitást ad a csapatnak, és elengedhetetlen kelléke a Guardiola-futball alapjának számító középpályás kontrollnak.

Mindezt ráadásul döbbenetes nagyságú mintán hozza, elég csak megnézni, hogyan alakult a teljesítménye az elmúlt négy szezon során a hasonló poszton játszókkal összehasonlítva:

Nem véletlen, hogy a tavalyi szezonban messze Rodri volt a csapat legtöbbet használt mezőnyjátékosa, és a keret egészében egyedül róla mondható el az is, hogy ez a terhelés állandó. Miközben majdnem mindenki másnak jelentős volatilitás van a játékperceiben, ő folyamatosan a pályán van, immáron öt szezon óta.

Ez el is vezet minket a pótlás kérdéséhez: bár adódna megoldási javaslatként, hogy az a Mateo Kovacic helyettesítse, aki az idei szezon elején is lehetőséget kapott Rodri posztján, a horvát játékos bizonyosan nem lesz képes annyi játékpercre a szezonban, mint amennyit Rodriba pakoltak az előző években (a horvát játékos konkrétan soha nem kezdett 26-nál több bajnoki meccsen eddig karrierje során, elsősorban makacs sérülései miatt):

Arról nem is beszélve, hogy Rodri komplexebb, sokoldalúbb játékos nála – és nagyjából bármelyik másik City-játékosnál. Érdemes megnézni tehát azt is, hogy amikor Rodri pótlásáról beszélünk, konkrétan mit kell(ene) pótolnia Guardiolának. Mi az, amiben annyira jó Rodri, hogy már-már pótolhatatlannak számít?

Egy olyan csapatnál, mint a Manchester City, amely a legtöbb ellenféllel szemben döbbenetes labdabirtoklási fölényben játszik, kulcsfontosságú, hogy legyen fenn olyan játékosa a pályán, aki képes gyorsítani a labdás játékost.

Olyasvalaki, aki jó ütemben, pontosan, kiváló tempóérzékkel passzol előre, így a meddő labdajáratásból valós dominancia alakítható ki. Ezek az ún. progresszív passzok és labdacipelések jelentik Rodri legnagyobb értékét: konkrétan olyan mutatói vannak, amikkel a ligában senki nem képes versenyre kelni (még a támadóbb felfogású középpályások, vagy az ún. nyolcasok közül sem).

Az ún. 14-es zóna jelenti a pálya legveszélyesebb részét, a tizenhatos közvetlen előterét a pálya középső részén. A sikeres csapatoknak ide kell nagy volumenben eljuttatnia a labdát egy meccsen, mert ha ez sikerül, abból jó eséllyel lövések alakíthatók ki, a lövésekből pedig kellően nagy mintán kellő mennyiségű xG lesz, abból pedig gól. Nos, mint az látszik, Rodri labdacipeléssel és passzokkal is elképesztő mennyiségben éri el a 14-es zónát.

A pálya hasonlóan fontos zónái az ún. félterületek, a középső sáv és a két szélső zóna közötti területek, ahová szintén megéri nagy volumenben passzolni, pláne ha az nem oldal- vagy hátrapassz, hanem progresszív átadás. Nos, Rodri ebben a műfajban is csak a liga legnagyobbjaihoz mérhető, ha nem egyenesen ő maga az:

Rodri a liga legjobbja a labdaszerzést követő két másodpercen (!) belül kiosztott progresszív passzokban, az a volumen pedig, ahogyan a 14-es zónát képes támadni, konkrétan a világ legjobb tízeseinek szintjét jelenti. Emellett folyamatosan tömi labdákkal a félterületben helyezkedő támadókat. Nem túlzás azt mondani, hogy szinte egy személyben jelenti a különbséget steril labdatartás és fojtogató dominancia között. De ez még nem minden.

Rodri ugyanis nem csak egy tízes és egy nyolcas feladatait látja el hibátlanul, de posztja követelményei közé tartozik az is, hogy biztosítsa a City rest defense-ének működőképességét is. Ebben a szerepkörben nagyjából egy hatos feladatait kell ellátnia, azaz passzsávokat zárni, párharcokat fölvállalni, szerelni, és felszedni a szabad, ún. második labdákat.

Nos, a spanyol középpályás egyfelől rengeteg ilyen szabad labdát fölszed/megszerez, másrészt ezt követően rendre sikeresen is játssza meg azokat. Labdaszerzések után passzainak 87%-a pontos, nem ritkán ráadásul ilyenkor osztja ki gyilkos progresszív átadásait is, ami embertelen mutató a topfutballban:

Ezek az ún. második labdák sokáig a Pep-féle foci és a City stílusának kriptonitját jelentették, és a csapat ma is hajlamos szenvedni a játéknak ebben a dimenziójában – különösen Rodri hiányában. Nem véletlenül: Rodri messze magasan a legtöbb második labdát szedte fel a csapatban a tavalyi idényben, nem mellesleg ő volt a liga egyetlen olyan játékosa a 2023-24-es szezonban, akinek 200+ sikeres passza volt ilyen típusú labdaszerzést követően.

Ha a City többi, rendelkezésre álló középpályásával, illetve azok csúcsidőszakaival vetjük össze Rodri passzteljesítményét, az eredmény sokkoló. Majdnem minden passzkategóriában toronymagasan vezet a spanyol, aki nem csak progresszíven és röviden, de a támadóharmadba és hosszan is mértani pontossággal juttatja el a labdát. Ha ezt a tényt kombináljuk azzal, milyen volumenben képes meccseket játszani, egyértelmű a következtetés: egy az egyben nagyjából pótolhatatlan az a minőség, amit ő hozzátesz a City játékához.

“Egy középső középpályásnak néha öt érintésre van szüksége, máskor az elsőből passzolnia kell. Van, hogy háromszor érhet hozzá, van, hogy cipelnie kell előre a labdát egy veszélyes passz helyett. A lényeg: ő diktálja a ritmust, ő vezet, hozzá igazodnak a többiek” – ezt Pep Guardiola nyilatkozta néhány éve Rodri játékáról, tökéletesen összefoglalva mindazt, amit a fenti adathalmaz talán nem is képes pontosan megmutatni.

Rodri a City játékának origója, hozzá igazodik a tempó, a többi játékos helyezkedése, a játék ritmusa, folyásának iránya, sodrása. Kérdés, lehet-e nélküle működtetni a megszokott rendszert, vagy Guardiolának újra kell fazoníroznia a bejáratott alapjátékát.

A szezon elején Rodri az Eb-döntőben összeszedett sérülése (az angolok ellen a félidőben le kellett cserélni) miatt hiányzott már, akkor Guardiola úgy oldotta meg a kérdést, hogy Kovacicot dobta be helyette, szinte egy az egyben. A horvát nyáron rengeteg pluszmunkát végzett el annak érdekében, hogy megközelítse Rodri szintjét – és egy adekvát helyettes válhasson belőle –, de azért a katalán edző is újragombolta némileg a csapatszerkezetet, alkalmazkodva valamelyest legjobb játékosa hiányához. A labdakihozatalok például így néztek ki:

Bernardo Silva visszalép Kovacic mellé, hogy segítse a labdatartást/-kihozatalt, De Bruyne kivonul a szélre, a jobboldali félterületben pedig Rico Lewis veszi át a belga helyét.

A pálya másik oldalán, felállt fal ellen pedig így játszott a City Rodri hiányában:

Bernardo megy be tízesnek, mögötte Kovacic biztosít a rest defense-hez, Lewis és De Bruyne a két félterületben adja a passzopciót, Grealish és Savinho pedig a vonalak mellett közvetlenül a szélességért felel. Hátul Akanji–Dias–Gvardiol, azaz lényegében egy belső védőhármas.

Rodri és Kovacic között a fő különbség egyrészt fizikális – a horvát egyáltalán nem egy párharcgép, nem is különösebben gyors, ezért védekező átmenetekben, labdavesztés után komoly kockázatot jelent –, másrészt az, hogy Kovacic megközelítőleg sem szed fel annyi második labdát, mint Rodri, harmadrészt pedig az, hogy nem tudja olyan érzékkel diktálni a játék tempóját, mint spanyol kollégája.

Az Arsenal ellen is feltűnő volt, hogy Kovacic sokszor túl sok érintéssel játszik, nem gyorsít, amikor lehetne, és a progresszív passzokat sem osztja olyan blazírt magabiztossággal, mint az a City játékához elengedhetetlen.

Jó közelítéssel azt lehet mondani, hogy a Guardiola-csapat ellenfeleinek 80 százalékával szemben ő is elég jó megoldást jelenthet, de nagy kérdés, hogy az igazán komoly rangadókon megállja-e a helyét Rodri helyetteseként. Nem biztos.

Itt jöhet képbe Ilkay Gündogan, aki egyéves barcelonai kitérő után idén nyáron visszatért a City-hez. Ő 2018-19-ben volt már a csapat dedikált hatosa korábban – éppen az ő helyét vette át ebben a szerepkörben Rodri –, majd távozása előtt sokszor tízest, vagy „hamis kilencest” játszott, de kétségtelen, hogy neki megvan az a ritmus- és tempóérzéke, amit Rodri szerepköre megkövetel.

Kérdés, hogy fizikálisan képes-e ugyanazt nyújtani, amit a spanyol, és az is, hogy a szabad labdák felszedésében tudná-e tartani azt a tempót, amit a City játéka megkövetel. Ugyanakkor tény, hogy labdás játékban ő az, aki a legközelebb helyezkedik ahhoz, amit Rodri ad ennek a csapatnak.

Rajtuk kívül szóba jöhet még Matheus Nunes, aki elég fizikális és a progresszív passzokban sem rossz, de őt Guardiola talán nem építette föl elég hatékonyan az előző szezonokban egy ilyen fontos szerepkörre. Ott van John Stones, aki ugyan sérülékeny, de éppen a City BL-győzelmének évében bizonyította, hogy kiválóan képes eljátszani a védelemből kilépő „libero” szerepét Rodri mellett – kérdés, hogy a partner nélkül is ugyanolyan jól nézne-e ki ez a mutatvány, mint vele.

Egy hátravont Kevin De Bruyne – akit időközben az ellenfél védővonalai között Phil Foden helyettesít – Rodri hosszú passzait pótolhatja, miközben ott állnak sorban a fiatalok is, gondoljunk csak Nico O’Reillyra vagy James McAtee-re.