Olyan volt az Újpest játéka, mint az Aranycsapaté vagy mint a 100 méteres világcsúcs

Az Újpest játékosai hallatlanul haragudtak a Vasas labdarúgóira, amiért azok 1968 decemberében „lefeküdtek” az FTC-nek, és a 2-1-es győzelem kulcsszerepet játszott a ferencvárosiak bajnoki elsőségében a 102 gólt szerző negyedik kerületiekkel szemben.

A bosszú már 1969 tavaszán, a Megyeri úton bekövetkezett, hiszen az újpestiek 4-2-re legyőzték az angyalföldieket, de az igazi elégtételt a lilák 1969 augusztusában vették a piros-kékeken. A Népstadionban 6-1-re nyertek.

Ez akkoriban felfoghatatlan eredmény volt, jóllehet az újpestiek az idő tájt 11-0-val intézték el a Szegedet, 9-0-val a Diósgyőrt, 6-0-val és 6-1-gyel az MTK-t. De hogy egy rangadón 6-1-re győzzenek?! (Az MTK 1968-ban 11., 1969-ben 9. volt, már nem tartozott a nagyok közé.)

A meccs előtt a táblázaton ez volt a helyzet: 1. Ú. Dózsa 31 pont, 2. FTC 30 3. Honvéd 29, 4. Vasas 24. A mesterlövészek listáját viszont az angyalföldi Puskás Lajos vezette 19 góllal. (Az Újpest 56, a Vasas 51 gólt szerzett addig, az FTC és a Honvéd egyaránt 42-t.)

A szünetig szoros is volt a meccs, a mérkőzés 1-1-re állt. Nem sokan, mindössze 15 ezren látták a helyszínen a derbit, mert 1968-tól megszűntek a kettős rangadók, 1969 tavaszán az FTC–Vasas (2-2) előtt Újpest–Egyetértést (4-0) rendeztek kevesebb, mint 22 000 fizető néző előtt. Ennek megfelelően az NB I átlagnézőszáma addig elképzelhetetlen mélységbe, 10 000 alá csökkent: 1967-ben még 11 585, 1968-ban már csak 9425, 1969-ben alig 8363 volt. (Míg öt évvel korábban, 1964-ben az utóbbi középérték csaknem kétszeresére, 16 129-re rúgott.)

Ezzel együtt a Magyar Hírlap a címoldalán írt a meccsről: „Ellentétes félidőket hozott a rangadó. Az első játékrészben a Vasas támadott többet, helyzetei alapján a vezetést is megszerezhette volna. A szünet után a Dózsa káprázatosan kezdett, minden lehetséges helyzetből gólt ért el. A sziporkázó újpesti csatársor kiütötte a Vasas védelmét.”

A Népszabadság szerint: „Szétfoszlott a Megyeri úti legenda. Vasárnap este az Újpesti Dózsa bebizonyította, hogy a Népstadionban is otthon érzi magát. Régen látott a közönség olyan szellemes és szép futballt, mint amilyet ezúttal Bene és társai produkáltak.”

A Népszava odáig ment:

A Vasas-védelem nem bírt az 50-es évek Aranycsapatát idéző ellenállhatatlan, pontos és szellemes csatárjátékkal.

A Hétfői Hírek azt közölte: „Tizenkét perc boldogság. Az Ú. Dózsa egyik legnagyobb fegyvertényét hajtotta végre a Népstadionban.”

Az Esti Hírlap úgy vélte: „A szépen fejlődő fiatal kapus, Mészáros a második félidő első perceiben elvesztette a fejét, s néhány hibája megtörte az egész Vasas harci kedvét.”

A legplasztikusabban Képes Sport elevenítette fel a történteket: „Ezt semmi sem jelezte előre. Az első félidő sem. Talán az a legkevésbé. Az 1-1, ugyebár, teljesen jogos, igazságos 1-1 volt, sőt, ha nagyon aprólékosan akarjuk elemezni a dolgot, talán még a Vasas játszott jobban egy hajszállal. Aztán helyet cseréltek. Villámlás jött és mennydörgés. Az Újpesti Dózsa vasárnap este 20 óra és 20 óra 12 perc között öt gólt rúgott a Vasasnak. Negyedóra alatt egy ötöst.

Fel kell jegyezni ezt, adatszerűen történelmi pontossággal, mert ritka dolog a labdarúgás legújabb korában az ilyesmi. Afféle világcsúcs, 9,9-es 100 méter, 58 másodperces női gyors. Káprázatos negyedóra volt.

Olyasfajta tizenöt perc, amely sokszor kilencven szürkét is feledtet, elfogadtat és feloldoz. Most megint csendes derűvel üljük végig a középszerűségek másfél óráit is sokáig, mert lehet lesni, figyelni, reménykedni, hátha megint egyszer… emlékeztek? És akkor már csak egyetlen visszás kis gondolat marad. Hogyan lehetséges tizenöt perc igazi focival, röpke negyedóra korszerű játékával ilyen tökéletesen kiütni egy klasszis csapatot?”

Amelyből, tesszük hozzá ötvenöt év távolából, Ihász Kálmán, Müller Sándor, Somogyvári László, Molnár Dezső és Puskás Lajos az 1-6 ellenére is 7-est kapott. Az előző két fordulóban a Győri ETO-t és az MTK-t egyaránt 5-1-re legyőző piros-kékek számára rettenetes negyedórát – az Újpest bosszúvágyán túl – az idézte elő, hogy a Kenderesi István „disszidálása” miatt az első csapatba állított tizenkilenc éves Mészáros Ferenc (alias „Bubu”) pályafutása második rangadóján összeomlott a teher alatt.

Ellentétben Szentmihályi Antallal, aki egy gólzáporral megnyert meccsen 9-est kapott, akárcsak a mesterhármast elérő, ellenállhatatlan Bene Ferenc. A győztesek összeállítása ez volt (a nevek mögött a Népsport érdemjegyei): Szentmihályi 9 – Káposzta 7, Solymosi 7, Noskó 6, Nagy 8 – Dunai III 8, Göröcs 8 – Fazekas 8 (Tóth András, 71. perc, 0), Bene 9, Dunai II 8, Zámbó 7.

A lila-fehérek további öröme volt, hogy az FTC 2-1-re kikapott Salgótarjánban. A lilák el is hódították a bajnoki címet, 1960 után először.

A hatvanas években háttérbe szorultak az egyformán négyszer bajnok Ferencváros és Vasas mögött, de aztán 1969-től szériában hét évadon át uralkodtak. Az 1969-es szezon 11. fordulójában otthon váratlan vereséget szenvedtek a Tatabányától (1-2), utána azonban egyszer sem kaptak ki, az FTC elleni 2-0-val 22 meccses veretlenségi sorozatuk kezdődött, 1969 májusa után legközelebb csak 1970 márciusában, Győrött maradtak alul (0-2).

Az 1969 és 1975 között tartó hegemónia alatt a lilák 174 bajnoki mérkőzésből 121-et nyertek meg, 31-et zártak döntetlennel, és csak 22-t vesztettek el. Hetvennél kevesebb gólt egyszer sem értek el, a legtöbbet (83-at) 1969-ben szerezték. Az év csapatában 1969-ben hat újpesti labdarúgó – Szentmihályi, Göröcs János, Fazekas László, Bene, Dunai Antal, Zámbó Sándor – kapott helyet a Labdarúgás című szaklap ankétján.

Csak ne lett volna az esztendő végén – dr. Lakat Károly tanár úr történelemszemlélete szerint – Muhi és Mohács folytatása, Marseille…