A döntő után le kellett fogni a Vidi-csatárt, de az MLSZ új ötlete mindenkinek tetszett

Miután a selejtezőkön veretlenül kiesett, és sorozatban másodszor nem vehetett részt a világbajnokságon a magyar labdarúgó-válogatott, az MLSZ intézkedések sorát hozta ötven évvel ezelőtt.

A legjobb ötletek egyike a Bajnokok Tornája kiírása volt.

A BT nyári torna volt, helyszínéül a Népstadiont jelölték ki, és a vetélkedőre meghívtak hét bajnokcsapatot – az Újpestet (az 1973/74-es bajnokságban 1. volt), az FTC-t (2.), a Győri ETO-t (3.), a Honvédot (6.), a Vasast (8.), az MTK-t (10.), a Csepelt (11.) –, valamint az előző évadban rajtuk kívül a legjobb helyezést (4.) elérő, NB I-es aranyérmet addig sosem nyerő Videotont.

A Képes Sport feltette a kérdést: „A Videoton játszhat a Vasassal augusztus 6-án? Miért ne?” A lap a jövőbe látott, a jelzett napon ez a két csapat vívta a döntőt.

A Népstadionban 1974-ben 76 329 férőhely volt, telt házra azonban senki nem számított, jóllehet az aggasztóan sikertelen 1974-es esztendőben 78 428 fizető néző tolongott az Újpest–Bayern München találkozón, amelyet a BEK-döntőbe jutásért vívtak április 10-én. (Magyar képviselő akkor játszott mindmáig utoljára tavasszal is az első számú európai klubtornán. Ez fél évszázada a legjobb négyet, a legfinomabb krémet jelentette.)

A Bajnokok Tornája premierjét július 30-án a Honvéd–Győr, FTC–Videoton kettős mérkőzéssel tartották. Az arénát 25 ezren keresték fel, a ferencvárosiak azonban súlyosan csalódtak, mert a Kovács László – Hartyáni, Nagy III, Fejes, Czeczeli – Kovács József, Karsai, Burka – Wollek, Nagy II, Tieber összetételű fehérvári együttes úgy nyert 3-1-re, hogy már 3-0-ra is vezetett.

Az sem mindegy, hogyan: Wollek Tibor és az FTC-t sokszor elszomorító Tieber László gólja után Megyesi István, a zöld-fehérek balbekkje húsz méterről (!) fejelt a saját hálójába.

Kiestek a zöldek, majd másnap a lilák is. A Csepel (15 000 néző előtt) 2-1-re legyőzte az Újpestet, amelyben Dunai Antal csak csere volt, az összeállítás így nézett ki: Szigethy (Rothermel) – Kolár, Harsányi, Horváth, Nagy László – Dunai III, Tóth András – Fazekas (Dunai II), Bene, Fekete, Zámbó.

A Magyar Ifjúság című hetilap utóbb megállapította: „A Bajnokok Tornáján nem volt könnyű ellenfél és előre lefutott mérkőzés, ezt bizonyítja a bajnok Újpesti Dózsa és a kupagyőztes FTC korai búcsúja.”

A Vasas versenyben maradt, első meccsén 2-0-ra nyert az MTK ellen a tizennyolc éves Izsó Ignác, valamint az FTC-től menesztett Kű Lajos góljával. A középpályás a következő levelet kapta 1974 forró nyarán:

„Kű Lajos sporttárs! Az FTC intéző bizottsága folyó év július 4-én tartott ülésén úgy határozott, hogy az Ön szereplésére nem tart igényt. Természetesen szabad kezet ad Önnek arra, hogy tetszése szerint válassza meg azt a sportegyesületet, amelynek labdarúgó-szakosztályában a sportolást folytatni kívánja, átigazolásához a Ferencváros hozzájárul. Harót János, az FTC ügyvezető elnöke.”

Dalnoki Jenő edző a döntés után megjegyezte: „Az az igazság, hogy Kűt már régen el kellett volna tanácsolnunk. De újra és újra kísérleteztünk, újabb és újabb lehetőséget adtunk neki. Nincs értelme sorolni a fegyelmezetlenségeit, a kilengéseket, a különböző szervezkedéseket, felesleges ecsetelni, hogy miért volt rossz hatással a fiatalabb játékosokra.

Bomlasztó jelenléte többet ártott az együttesnek, mint amennyit kivételes játéktudása használt.

Egy folyamat végére értünk, és azt most lezártuk.”

Kű július 12-én jelentkezett a Vasasnál, amelyet 1974 nyarától újra Illovszky Rudolf irányított. A mester az előző három évben (is) szövetségi kapitány volt, és ő válogatta be 1972-ben Kű Lajost, akinek mind a nyolc válogatottsága, Eb-negyedik helyezése és olimpiai ezüstérme Illovszkyhoz kötődött. Az edző nem sokat meditált, szerződtetésre javasolta a „rossz életű” labdarúgót, aki azzal tette be maga mögött a ferencvárosi kaput, hogy egy Honvéd–FTC rangadó előtti összetartásról az ötletadó Albert Flóriánnal együtt kiszökött a Maxim Varietébe. (Képzeljék, amint a közismert páros éjfél tájban, zöld melegítőben megjelent az Akácfa utcai mulatóban!) A kispestiek 2-0-ra győztek, a kimaradást a „Császárnak” elnézték, Kűnek nem…

A cseles Kű a Vasasban is trükkösen kezdett: Izsó átadásával szépen elfektette a Honvédtól az MTK-hoz igazoló Bicskei Bertalan kapust, mielőtt a hálóba gurított. Az angyalföldi renegát értékelése így szólt: „A középpályások közül ő adta a legtöbb jó labdát, gólt is lőtt.”

Kű a Vasas második találkozóján szintén gólt ért el, és a Fáy utcaiak 1-2-ről 4-2-re fordítottak a Csepel ellen. A legnagyobb szám azonban a bajnoki mérkőzést 1974. március 9. óta nem játszó Puskás Lajos visszatérése volt, a Hétfői Hírek hízelgően taglalta: „Puskás hosszú sérülés után kapott újra helyet az angyalföldi csapatban, kitűnően játszott, parádés gólt lőtt.”

A másik ágon a Videoton 0-0 után 11-esekkel jutott a döntőbe a Honvéddal szemben. Nem csoda, ha nem esett gól, mert a találkozó első perceiben szinte trópusi zivatar zúdult a pályára, és a Népszabadság szerint jó ideig csak „korcsolyázó szabadgyakorlatokat” végeztek a két csapat játékosai.

A döntőre nyolcezren mentek ki; ha az FTC, Honvéd, Újpest, Vasas négyesből bármelyik kettő csatázott volna az elsőségért, akkor fél házat még a szabadságolások idején is remélni lehetett volna. A beugró Videoton Pesten nem volt annyira vonzó…

Az MLSZ viszont nemcsak a Bajnokok Tornája bevezetésével előzte meg korát, hanem azzal is, hogy az 1974/75-ös évadban állandó mezszámozást írt elő. A Vasasnál ez így festett a döntőben: 12 Mészáros – 2 Fábián, 3 Lakinger, 6 Vidáts, 16 Kántor – 5 Török, 19 Komjáti (18 Puskás), 9 Kű – 7 Müller, 21 Izsó (13 Gass), 20 Várady.

Az angyalföldiek – látványos kontrákkal – 3-0-ra elhúztak, és 3-1-re nyertek, a sportsajtó pedig melegen méltatta őket: „Mészáros nagy erőssége volt az együttesnek, bravúrokat is láttunk tőle”; „a középpályán nagyszerűen játszott, viharos támadásokat vezetett és jól adott be Török”; „Puskás új színt vitt a csapatjátékba”; „Müller a szünet után volt veszélyes, szép gólt lőtt, miként Várady is”; „nagyon ügyesen játszott a fiatal Izsó, de Gass még nála is lendületesebben és főként észszerűen”.

A Magyar Hírlap viszont megjegyezte: „A mérkőzés utolsó perceiben Vidáts megütötte Tiebert, és az egyik legjobb magyar játékvezető, a FIFA-bíró Palotai Károly egyszerűen szemet hunyt! Vajon miért?”

Tiebert úgy kellett lefogni, Kovács Ferenc edző kíséretében vezették az öltözőbe, a jó erőben lévő csapatkapitány, Vidáts Csaba meg átvette a trófeát.

A Népsport eltekintett a balhés befejezéstől: „Többet kaptunk a vártnál – állapította meg. – Igazán csak dicsérni lehet azokat, akik kezdeményezői voltak a Bajnokok Tornájának. A küzdelmek során több mint fél százezren szurkoltak a lelátókon, s bizonyára azok is nagyszerűen szórakoztak, akik a televízió képernyőjén nézték végig a döntőt.”

Hasonló hangnemben írt a Magyar Ifjúság: „A labdarúgás új arculatán csodálkozott el a közönség. Mert azt nem szabad elfelejteni, hogy 60 ezren voltak előidényben a Népstadionban.”

Az Esti Hírlap szintén dicsért: „Kitűnő kezdeményezés a bajnoki év nyitánya előtt ez az újszerű küzdelemsorozat, amely a Bajnokok Tornája név alatt először a Vasas sikerét hozta.”

Az ősszel a három NB I-es kettős rangadót összesen 135 000 (átlagban 45 000) néző látta, majd 1975 szeptemberében egymás után kétszer is előfordult, hogy zsúfolt ház, 75 000 szurkoló jelenlétében jött össze az FTC, a Honvéd, az Újpest, a Vasas.

A Bajnokok Tornáját ma nem lehetne megrendezni. A múltját megcsúfoló MTK-val és Újpesttel? Vagy a tradícióit még inkább romboló, ebben az erősen fékezett habzású mezőnyben is csak NB II-es Honvéddal és Vasassal?

Nem mondom, hogy nem voltunk szomorúak, amiért a válogatott nem lehetett ott a világbajnokság akkor még 16 csapata között, de mit adnánk azóta az 1974-es szörnyű krízisért!