„Az FA válaszút előtt áll (…) A keret tele van tehetséges, fiatal játékosokkal, akik négy évre vannak egy hazai pályán befejeződő Európa-bajnokságtól. Olyan keret ez, mely egy sikeres, eltökélt, taktikailag magabiztos, nyitott edzőt kíván. Olyasvalakit, aki érti az angol futballt, bár elképzelhető, hogy nem angol. Az FA szavazhat a megvilágosodásra és a továbbfejlődésre, vagy kinevezheti a szokásosat.”
Kérdés, az újságíró egy Southgate-hez hasonló emberre gondolt-e, de utólag kiderült: a kényszerpályán mozgó FA választása telitalálat volt.
Egészen biztosan nem Gareth Southgate a világ legjobb edzője; de ettől még lehetett remek választás az angol válogatott szövetségi kapitányi posztjára. Muszáj-Herkulesként érkezett, és 102 mérkőzés után távozott – csak Walter Winterbottomnak (139) és Alf Ramsey-nek (113) van több –, két vesztes Eb-döntővel, egy világbajnoki 4. hellyel és egy vb-negyeddöntővel a háta mögött. Egy újabb fájdalmas, döntőbeli vereséggel fejezte be válogatottbeli tevékenységét, és úriemberként lépett le a színről.
Southgate az egyetlen angol szakvezető, aki három nagy válogatott tornán is elődöntőbe juttatta a csapatot, pontátlaga alapján pedig a második legeredményesebb a több meccsen irányító szakvezetők között. Saját árnyékát nem tudta átlépni – lehet, ehhez még több merészség kellett volna döntő pillanatokban? –, de olyan válogatottat rakott össze, amely a legutóbbi négy nagy torna mindegyikén megtartotta tagságát a közvetlen elitben.
Ez pedig nem az angol válogatott megszokott helye. Bár az elvárások – a közönség és a média részéről egyaránt – többnyire hegymagasak, a nemzeti csapat nem tartozik a válogatott futball királykategóriájába, világbajnoki címe ellenére. A már idézett These Football Times-cikkhez visszanyúlva:
A hatvanhatos győzelem volt a csúcspont, és – talán az angol labdarúgás kárára vált ez – a továbbiakban ez lett az elvárás szintje.
Az elvárás még mindig ez, feketén-fehéren olvashatjuk az FA által feladott, nyílttá tett álláshirdetésben. A szövetség a következőket várja el az ideális jelölttől (a megfelelő papírok, vezetői képességek és jó munkakapcsolatok mellett):
- A világ legjobbjai közé kell, hogy vezesse az angol válogatottat, az elvárás egy nagy torna megnyerése.
- Ismerje alaposan az angol futballkultúrát és legyen angliai tapasztalata, Premier League- és/vagy nagy nemzetközi tornákon elért sikere.
- Legyen kiemelkedő tűrőképessége, érezze magát komfortosan egy olyan szerepben, mely folyamatos kritikai össztűznek van kitéve.
- Bizonyított már azzal, hogy pozitív környezetet és kultúrát alakított ki egy csapatnál, mely aztán magas szintű teljesítményt tudott nyújtani.
- Értékvezérelt, magas integritással bír és tisztában van azzal, nemzeti szinten milyen fontos a szövetségi kapitány munkája.
Ritkán látjuk azt, hogy egy nehézsúlyú válogatott nyílt álláshirdetésben keres edzőt, bár az FA ebben is közli, már volt egy belső előválogatás, vannak kiszemeltek. Az angol futball ismeretével kapcsolatos kitétel miatt nem számíthatunk Sven-Göran Erikssonhoz vagy Fabio Capellóhoz hasonló külsős sztáredzőre, akinek egyáltalán nincs szigetországi tapasztalata.
Talán ennél is fontosabb, hogy kultúrateremtő edzőt keres a szövetség. Ha Southgate valamiben igen jó volt, akkor ebben:
Ez minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy csapata minden nagy tornán hosszan menetelt, és legalább öt mérkőzést játszott (Southgate egyedül több sikeres párharcot vívott meg nagy tornák kieséses szakaszában, mint az 1968–2016 között irányító kapitányok együttvéve).
„Büszke angolként életem legnagyobb megtiszteltetése, hogy játszhattam a válogatottban, majd szövetségi kapitányként irányíthattam is azt. Mindennél többet jelentett ez számomra, és mindent beleadtam. De eljött az ideje a váltásnak, egy új fejezetnek kell íródnia (…) Kiváltság, hogy 102 mérkőzésen vezethettem a játékosokat – mindannyian büszkén viselték a háromoroszlános címert, és mindannyian méltóképp képviselték az országot. A németországi keret tele van ifjú tehetségekkel; meggyőződésem, hogy ők megnyerhetik azt a trófeát, amelyről mindannyian álmodunk” – búcsúzott Southgate, szokott eleganciájával.
