Hőhullám és futball-láz: a Fradit kifilézték, Tichy három perc alatt lett a meccs embere a Népstadion 85 ezer nézője előtt

Alig több, mint egy hónap telt el a csalódást keltő Európa-bajnokság óta (az apátia itthon a harmadik helyezés miatt töltötte el a drukkereket; bizony 1964-ben a bronzérem keltett súlyos traumát, hatvan évvel később sokaknak a legjobb 24 közötti kiesés a katarzis). Ám a szurkolók hamar megbocsátottak, és július 19-én, alig egy hónappal az Eb négyes döntője után – a 33 fokos hőhullám ellenére – olyan nagy számban gyűltek egybe a kettős rangadóra, hogy a világító-berendezés 1959. szeptemberi felavatása óta az a 85 ezres nézőszám a Népstadion örök bajnoki rekordja.

Az után még 12 alkalommal voltak legalább 80 ezren, a Vasas–Újpest (4-2), FTC–Honvéd (2-1) dupla derbin pedig megközelítették a csúcsot 1973 szeptemberében, amikor 79 ezren tolongtak az arénában (a fizető nézők száma 75 572-ra rúgott).

Az 1964-es műsorban 13 Eb-bronzérmes lépett fel; azért „csak” ennyi, mert Albert Flórián (FTC) és Farkas János (Vasas) sérülés miatt hiányzott. A Ferencvárosban ott volt Novák Dezső, Mátrai Sándor, Varga Zoltán, Fenyvesi Máté, a Vasasban Szentmihályi Antal, Ihász Kálmán, Mészöly Kálmán, Sárosi László, a Honvédban Sipos Ferenc, Komora Imre, Tichy Lajos, az Újpestben Solymosi Ernő és Bene Ferenc. (Göröcs János megsérült az Európa-bajnokság négyes döntője előtt, ezért nem utazhatott Spanyolországba.)

A program az Újpest–FTC-vel kezdődött. A lilák kifilézték a zöldeket, a beszámolók egyike szerint „akár 8-4 is lehetett volna a javukra”. Csak 4-2 lett, és Szusza Ferenc edző megjegyezte:

Az eredménnyel elégedett vagyok, de a rengeteg kihagyott helyzetről még beszélgetni fogunk.

Végh Aladár, a Ferencváros klubelnöke már a szünetben azt mondta: „Ha egy ötöst kapunk, egy szót se szólhattunk volna.”

A Hétfői Hírek szerint „a Dózsa-csatársor szinte tönkre játszotta a Fradi lyukas védelmét, a zöld-fehérek fiatal belsőhármasa viszont nem bírt a Dózsa-védőkkel”. Ehhez passzolt a Népsport összegzése: „Az újpesti csatársor karmesterének Kuharszki bizonyult. Göröcs szinte minden támadásban részt vett, Benét alig tudták tartani.”

A Népszabadság szintén úgy vélte: „Ilyen technikai k. o.-t régen szenvedtek el a zöld-fehérek. Látványos bemutatónak is beillett, amit Bene, Kuharszki, Zámbó produkált a magatehetetlen ferencvárosi védőkkel. Az eredmény több mint egy tucat százszázalékos gólhelyzet volt.”

Ám 2-2-nél kis híján kitört a botrány, Antonio Sbardella olasz játékvezető ugyanis előbb megadta, majd – Emsberger Gyula partjelző beintésére – érvénytelenítette Göröcs gólját. Káposzta Benő már-már nekiment a zászlós sporttársnak, de játékostársa, Várhidi Pál az utolsó pillanatban visszarántotta őt.

Majd négy perc múlva Göröcs kitört, Páncsics Miklós elbuktatta, Sbardella 11-est ítélt, Várhidi belőtte a büntetőt… Mégis csak 3-2 lett, minden újpesti megnyugodott.

Azt hitte a tömeg, ennél jobb mérkőzés egyhamar nem látható, aztán a Honvéd–Vasas az „előmeccset” is felülmúlta. Izgalmakban mindenképpen.

A Vasas háromszor szerzett vezetést, és harmadik gólja – a karmester és gólgyáros Machos Ferenc lövése – után a dühös Tichy a középkezdésből messze kirúgta a labdát a pályáról, miközben látványosan legyintett saját védőire.

Majd a 87. percben a sértődött kispesti klasszis egyenlített, két perccel később pedig fordított (4-3). A Képes Sport azt írta róla: „Az az igazság, hogy Tichy Lajosnak 86 percig nem ment a játék ezen a kánikulai vasárnap estén. Az ilyesmi rémes érzés lehet. Az ember tud is játszani, akar is játszani, látja, hogy csapatának talán sosem volt még nagyobb szüksége az ő játékára, ám egyszerűen nem megy…

Aztán Tichy a 87. perctől két gólt lőtt. Tulajdonképpen három percig futballozott csak, s ez a paprikás, villogó másfél óra mégis az ő meccse volt.

Az Esti Hírlap – Két ragyogó rangadó címmel – az első oldalán kezdte tudósítását. Majd így számolt be a találkozóról: „A Vasas Berendy Pált Tichy őrzésével bízta meg, s nagyon érdekes, hogy – noha az angyalföldiek védőjátéka főleg Tichy semlegesítésére irányult – úgyszólván néhány perces megingás elég volt ahhoz, hogy a törekvés ne járjon sikerrel. A labdarúgás szeszélyességére jellemző: a győzelemre álló Vasas végül még pontot sem tudott szerezni, pedig azt feltétlenül megérdemelte volna.”

„Biztos voltam abban, hogy ezt a mérkőzést már elvesztettük” – mondta Kispéter Mihály, a Honvéd edzője.

A Népszabadság a piros-kékeket bírálta: „A Vasas 3-2-es vezetésnél úgy érezte, eldőlt a mérkőzés. Szentmihályi, aki addig válogatott formában őrizte kapuját, elkövette azt a hibát, hogy a megszerzett labdákat nem igyekezett azonnal társaihoz továbbítani, hanem játszadozott. Az időhúzás átragadt a Vasas-védőkre is, akik ahelyett, hogy előre rúgták volna a labdát, hátul egymásnak adogattak. Ez megbosszulta magát. A Honvéd-labdarúgókban ugyanis még volt erőtartalék.”

A Népsport hathasábos címe így szólt: „Sziporkázó futballparádé a Népstadionban”. Az újság a cikkben azt írta: „A telt ház, a tizenhárom gól, a remek akciók, a pompás védések, nagyszerű létesítményünk egész hangulata, különösképpen az esti mérkőzés eredményének alakulása sokáig felejthetetlen lesz azok számára, akik ezen a forró nyári napon kivándoroltak a Népstadionba. Perzselően tűzött a nap, a beton is hőséget árasztott magából, a verejtékező emberkaréjt még a csapatok izzó küzdelme is hevítette, mégis mindenki jó szívvel dacolt a kánikulával, s a többség bizonyára semmi pénzért sem cserélte volna fel a Népstadion nézőterét a »magyar tenger« partjával. Mert lehet ugyan, hogy az eredmények alakulása sokakra lehangolóan hatott, de a játék, legalábbis időnként, magával ragadó volt. Joggal lelkendezhettek az Újpesti Dózsa és a Bp. Honvéd hívei, ám a Ferencvárosnak, s még inkább a Vasasnak is voltak olyan időszakai, amelyeket szurkolóik örömmel nyugtáztak és tapssal jutalmaztak.”

Ezzel együtt a góllistát 21 góllal vezető Tichy a Képes Sport Ők 33-an című rovatában, amely a fordulók három csapatra való legjobbjait sorakoztatta fel, nem kapott helyet! Az első tizenegybe Bene, Kuharszki Béla, Zámbó Sándor és Vági István, a másodikba Ihász, Kékesi Mihály, Nagy György, Komora, Solymosi és Fenyvesi, a harmadikba Géczi István, Novák, Varga, Várhidi, Lenkei Sándor, Mihalecz Boldizsár és Nell Lajos került be (17-en a 33-ból.).

A szereplők megérdemlik, hogy felidézzük a korszakos kettős rangadó teljes jegyzőkönyvét. Íme:

Azt megelőzően 1960. május 22-én, az Albert két góljával megnyert Magyarország–Anglia mérkőzésen (2-0) tolongtak oly sokan – pontosabban ötezerrel többen, 90 ezren – a Népstadion lelátóin.

Mind a vonzerőért, mind a játékért négy évvel később is jogos volt a szép volt, fiúk!