Bizonyítványosztás Eb után: mit mond el a tornáról, hogy csak a győztes játszott igazán jól?

Véget ért a 2024-es Európa-bajnokság, eljött a bizonyítványosztás ideje: válogatottról válogatottra haladva nézzük végig, mennyire lehetnek elégedettek a csapatok és szurkolóik a kontinensbajnoki szerepléssel. A spanyol nemzeti csapat teljesen megérdemelten diadalmaskodott, a magyar válogatott a 18. helyen végzett a 24 csapatos mezőnyben – a várakozásoktól talán kicsit elmaradva, ám a realitáshoz nagyon közel.

Nem a 2024-es kiadás áll a sor elején a „minden idők legjobb foci Eb-je” versenyben, legalábbis a közvélekedés erre utal – egy hónap és 51 mérkőzés után Spanyolország győzelmével ért véget a felejthető németországi torna. A válogatottakat a végeredmény szerint vesszük végig: először az Eb-n elért szakasz rangsorol, az azonos szakaszban kiesett csapatok között pedig a szerzett pontok, a gólkülönbség, majd a fair play-pontok.

A válogatottak legjobbjainak értékeléséhez (legmagasabb osztályzat/legalacsonyabb osztályzat; legalább 2 mérkőzést figyelembe véve) az Opta adatai alapján dolgozó FotMob osztályzatait használtuk: a portál több mint 300 adatot vesz figyelembe komplex teljesítménymutatója kialakításához. Induljunk a mezőny végéről!

24. SKÓCIA (0 győzelem–1 döntetlen–2 vereség, FotMob osztályzatátlag: 6.37)

A skótok ismét szentül eltökélték, hogy továbbjutnak a csoportjukból, ismét nem sikerült nekik: továbbra is tart negatív szériájuk, még sosem keveredtek ki nagy tornán az első körből. Abban is tartják a hagyományokat, hogy megint drámai volt a kiesésük (ha nem blokkol Ádám Martin és bemegy az a lövés… – de nem ment be, a kontrából pedig magyar gól született). Steve Clarke csapata rossz előjelekkel érkezett, és jó benyomást igazából csak a svájciak elleni mérkőzésen keltett; a németek elleni 1–5-ön pedig valószínűleg a torna legrosszabb teljesítményét láthattuk tőle.

Legmagasabb osztályzat: Angus Gunn (osztályzatátlag: 7.50).
Legalacsonyabb osztályzat: Anthony Ralston (5.79).

23. LENGYELORSZÁG (0–1–2, osztályzatátlag: 6.62)

A lengyelek már-már művészi szintre emelték a „kijutunk a tornára, aztán azon nem csinálunk semmi emlékezeteset” elv gyakorlati alkalmazását. Megint ott voltak a mezőnyben, megint (szinte) nyom nélkül távoztak. A hollandok ellen nagy küzdelemben maradt alul Michal Probierz csapata, az osztrákok ellen viszonylag simán, a franciák elleni iksz annyit ért, mint halottnak a csók, de legalább Robert Lewandowski nem zárta gól nélkül az Eb-t.

Nehéz elképzelni, hogy ebből a helyzetből miként tudnak előrelépni, mivel a keret nem fiatal, kulcsemberek sora van 30 fölött.

Legmagasabb osztályzat: Piotr Zielinski (7.07).
Legalacsonyabb osztályzat: Karol Swiderski (6.25).

22. CSEHORSZÁG (0–1–2, osztályzatátlag: 6.53)

Ennél egészen biztosan többet vártak a csehek: nem kerültek igazán nehéz csoportba, ehhez képest csak egy pontot szereztek és majdnem nulla lett belőle (a grúzoknak meccslabdájuk volt ellenük). A helyzetkihasználás szörnyű volt – a grúzok ellen különösen –, a fegyelmezettség sem sokkal jobb: a csehek két piros lapot is összeszedtek a tornán, ebből a törökök elleni kulcsfontosságúnak bizonyult. Ivan Hasek szövetségi kapitány elsősorban a grúzok elleni botlást kárhoztatta, de összességében sem nyújtott fényes teljesítményt csapata.

Legmagasabb osztályzat: Lukás Provod (7.22).
Legalacsonyabb osztályzat: Robin Hranac (5.83).

21. ALBÁNIA (0–1–2, osztályzatátlag: 6.52)

Az albánok álomkezdést élhettek át: Nedim Bajrami már a 23. másodpercben betalált az olaszok hálójába. Sylvinho csapata ettől még kikapott a címvédőtől, a horvátok elleni bravúrpont pedig nem ért semmit, mert a spanyol B-csapat is legyőzte az albán tizenegyet. Ettől még büszkén mehettek haza: „állva haltak meg” egy irdatlanul erős csoportban; elképzelhető, hogy egy másikból továbbjutottak volna.

Legmagasabb osztályzat: Kristjan Asllani (7.01).
Legalacsonyabb osztályzat: Rey Manaj (6.02).

20. SZERBIA (0–2–1, osztályzatátlag: 6.62)

A szerbek is a lengyelekhez hasonló cipőben járnak: kvalifikálnak a nagy tornákra, aztán ott meg nem megy nekik. Nem ez volt az a torna, amelyen meggyőzött minket a szövetségi kapitány Dragan Stojkovic képességeiről; a közvélemény a szakvezető ellen fordult, a pletykák szerint több kulcsjátékos is elégedetlen. A látottak alapján a szerbek pont azt kapták az Eb-n, amit a játékuk alapján megérdemeltek – ilyen kerettel azért ez nagyon halovány teljesítmény volt… A sztárcsatárok közül Aleksandar Mitrovic és Dusan Vlahovic egymást múlta alul; a támadójáték hatékonysága nagyon gyengének bizonyult.

Legmagasabb osztályzat: Strahinja Pavlovics (7.44)
Legalacsonyabb osztályzat: Dusan Vlahovic (5.86)

19. HORVÁTORSZÁG (0–2–1, osztályzatátlag: 6.72)

Luka Modric a világ legszomorúbb MVP-je volt a horvát–olasz (1–1) után; a második nagy horvát generáció több kulcsembere lehet, utolsó nagy tornáján játszott. A horvátok valószínűleg most lépték át az érett és a túlérett közti határt; Zlatko Dalic szövetségi kapitány vérfrissítést és több dinamizmust ígér. Igazából csak egy csodálatos olasz gólon (és fél percen) múlt a továbbjutás, de a játékuk alapján nem is érdemeltek feltétlenül nyolcaddöntőt a horvátok, akiknek a védelme kimondottan rosszul működött, a helyzetkihasználás pedig időnként kritikán aluli volt. Volt jobb, lesz jobb.

Legmagasabb osztályzat: Mateo Kovacic (7.37).
Legalacsonyabb osztályzat: Mario Pasalic (6.20).

18. MAGYARORSZÁG (1–0–2, osztályzatátlag: 6.47)

Ha nem lett volna Csoboth Kevin 100. perces győztes gólja a skótok ellen, egyértelműen csalódás lett volna az Eb-szereplés; így a realitáshoz közel állt az eredmény, a várakozásoktól viszont elmaradt. Marco Rossi nem varázsló, azzal főz, ami a rendelkezésére áll, igaz, a svájciak ellen úgy tűnt: a séf is elsózta a levest. Igazán kiemelkedő teljesítmény nem akadt (Sallai Roland állt ehhez a legközelebb, bár a FotMob-teljesítménymutatója nem neki volt a legjobb, hanem Szoboszlai Dominknak), gyenge több is – a csapatátlagok alapján Magyarország csak Skóciát előzi meg. Hosszú idő után először játszott nagy tornán úgy a magyar válogatott, hogy voltak vele szemben elvárások (a tisztes helytálláson kívül); volt hype, volt feszültség, a jelek alapján meg kell tanulni ennek kezelését.

Az meg, hogy a kapitánynak milyen választéka van, összességében nem állít ki jó bizonyítványt a magyar futballról. Realitásközeli szereplés, egy katartikus győzelem, összességében némi hiányérzet, főleg az első meccs miatt.

Legmagasabb osztályzat: Szoboszlai Dominik (7.19).
Legalacsonyabb osztályzat: Ádám Martin (6.00).

17. UKRAJNA (1–1–1, osztályzatátlag: 6.73)

A 24 csapatos nagy tornákon a 4 szerzett pont garancia szokott lenni a továbbjutásra – kivéve, ha minden csapat ennyit ér el a kvartettben, és az egyiknek rossz a gólkülönbsége… Az ukránok tornája egyértelműen a románok elleni, sokkoló 0–3-on ment el; a Real Madridban remek teljesítményt nyújtó Andrij Lunyin meg annyira rosszul védett, hogy még a „flop” kategóriába sem került be, mert kispadra rakták ezt követően… Balszerencsés kiesés, de mutatja, hogy egy nagyon rosszul sikerült mérkőzés mekkora kárt tud okozni az Eb-n.

Legmagasabb osztályzat: Georgij Szudakov (6.99).
Legalacsonyabb osztályzat: Roman Jaremcsuk (6.73).

16. DÁNIA (0–3–1, osztályzatátlag: 6.75)

A dánok az előző Eb-n is épp, hogy továbbjutottak csoportjukból, de ott Christian Eriksen kis híján tragédiával végződő esete meghatározta az első meccseket. Akkor a kieséses szakaszban már igen jó teljesítményt nyújtottak, és most is hasonlóban reménykedtek, ám a házigazda Németország (no meg két, hajszálnyin múló VAR-döntés) véget vetett az álmoknak. De tegyük a szívünkre a kezünk: nyújtott bármi emlékezeteset a dán válogatott az Eb-n, azon kívül, hogy Eriksen gólja Szlovénia ellen az egyik feelgood-sztori? Ugye, hogy nem. A 2022-es világbajnokság után újabb (enyhe?) csalódás.

Legmagasabb osztályzat: Christian Eriksen (7.66).
Legalacsonyabb osztályzat: Rasmus Höjlund (6.22).

15. SZLOVÉNIA (0–4–0, osztályzatátlag: 6.85)

A szlovénok technikailag veretlenül vitték végig a tornát, az más kérdés, hogy a „mindenkivel ikszelünk” stratégiának megvannak a korlátai… A tűzerő hiányzott elöl – mindkét szlovén gólt szélsőhátvéd szerezte, Benjamin Sesko alighanem élete végéig bánni fogja a portugálok ellen kihagyott tiszta ziccerét –, a csapatjáték és a védekezés viszont rendkívül stabil volt. Matjaz Kek sokat kihozott az elitnek nem nevezhető keretből, viszont kellene még valami plusz támadásban.

Legmagasabb osztályzat: Timi Elsnik (7.42).
Legalacsonyabb osztályzat: Jon Gorenc-Stankovic (6.12).

14. GEORGIA (1–1–2, osztályzatátlag: 6.68)

Ami nekünk, magyaroknak 2016 volt, az a grúzoknak 2024: egy felejthetetlen utazás nagy tornára, eksztázissal (győzelem Portugália ellen) és a végén sima kieséssel (1–4 a spanyolok ellen). Giorgi Mamardasvili és Georges Mikautadze óriásit játszott, a kulcsemberek tényleg húzták a csapatot, viszont kiütköztek annak kvalitásbeli problémái is, nem véletlenül lehetett rengeteg helyzetet kialakítani a grúzok ellen. Ettől függetlenül ez a torna a grúz drukkereknek felért egy csodával.

Legmagasabb osztályzat: Giorgi Mamardasvili (7.48).
Legalacsonyabb osztályzat: Zuriko Davitasvili (6.04).

13. OLASZORSZÁG (1–1–2, osztályzatátlag: 6.75)

„Az összes meglévő probléma az olaszok arcába robbant ezen az Eb-n” – írtuk értékelőnkben. Annyira ványadt volt ez a címvédő hadjárat, hogy idézőjelbe kéne azt tenni – igazából nagyon kevés pozitívumot lehet találni az olaszok szereplésében. Riccardo Calafiori játéka ilyen, de a védelem így sem volt az igazi, a középpálya össze nem illő darabkákból állt, a jelenlegi támadókínálat miatt meg legszívesebben elsírná magát egy olyan drukker, aki a kilencvenes-kétezres évek olasz fociján nőtt fel. Luciano Spalletti sem feltétlenül élete edzői teljesítményét nyújtotta… A legutóbbi négy nagy tornából kettőre el sem jutott az olasz válogatott, most simán kiesett a tizenhat között (a spanyolok és a svájciak elleni vereség bántóan egyoldalúak volt), egyet megnyert – mondjuk azt, inkább az utóbbi tűnik kifutott eredménynek.

Legmagasabb osztályzat: Alessandro Bastoni (7.24).
Legalacsonyabb osztályzat: Davide Frattesi (6.22).

12. ROMÁNIA (1–1–2, osztályzatátlag: 6.52)

A román csapat felülmúlta a (szerény) várakozásokat, a tizenhat közé jutás mindenképp megsüvegelendő, a játék meg – olyan, amilyen… Az ukránok ellen egy csodálatos gól hatalmas lökést adott a románoknak, akik maximálisan kiaknázták ellenfelük sokkos állapotát, és a 3–0-s győzelem gyakorlatilag belépő volt a nyolcaddöntőbe. A teljesítményindexek és különféle mutatók alapján azért inkább a szerencsés, mintsem az erős csapatok körébe tartozott Románia; a nyolcaddöntő viszont olyan pozitív élmény, amire lehet építeni.

Legmagasabb osztályzat: Razvan Marin (7.00).
Legalacsonyabb osztályzat: Valentin Mihaila (6.18).

11. SZLOVÁKIA (1–1–2, osztályzatátlag: 6.77)

Ami az angoloknak eksztázis, a semleges nézőknek egy csodálatos gól, az a szlovákoknak örökké átkozott pillanat: Jude Bellingham ollózása negyeddöntőbe jutástól fosztotta meg északi szomszédainkat, és mire összeszedték magukat a kábulatból, az angolok már előnybe kerültek. Francesco Calzona együttese közel a maximumot hozta ki magából, a belgák legyőzésével elért egy nagy bravúrt, egy másiktól pedig centik, illetve másodpercek választották el.

Összességében ez egy kimondottan jó szereplés volt.

Legmagasabb osztályzat: Lukas Haraslin (7.35).
Legalacsonyabb osztályzat: Róbert Bozeník (6.02).

10. BELGIUM (1–1–2, osztályzatátlag: 6.75)

A belga csapat azok közé tartozik, amelyeknél szinte dühítő, hogy a látott produkciónál nem jön ki több. A játékosanyag továbbra is erős (még ha Eden Hazard-ék a csúcsponton jobbak is voltak), sztárok sora szerepel az együttesben, a produkció viszont… harmatos. A belgák kaptak egy pofont Szlovákiától, korrigálták azt és továbbjutottak, a franciák ellen meg rámentek a kontrákra, és a késői, kapott gól végzett velük.

Talán tetszettek volna futballozni! – mondhatnánk erre. Domenico Tedesco alatt meginoghat a kispad, Romelu Lukaku egymás után a második nagy tornáját zárja iszonyatos mennyiségű elpuskázott helyzettel. Ennél többet tudnak.

Legmagasabb osztályzat: Kevin De Bruyne (7.50).
Legalacsonyabb osztályzat: Yannick Carrasco (6.36).

9. AUSZTRIA (2–0–2, osztályzatátlag: 6.79)

Ízlés kérdése, hogy a RangnickBall kinek tetszik; de az osztrákokon legalább lehetett látni, mit szeretnének megvalósítani a pályán. Az ultraagresszív, arcba mászós, rohanós játék a csoportból kijuttatta az osztrák válogatottat, és úgy tűnt, tovább is viheti őket a lendület – csakhogy a törököknek éppúgy feküdt a kaotikus, magas tempójú játék, a pontrúgások utáni védekezési hibák pedig végeztek Ralf Rangnickékkal.

Ha van hátul (David Alaba most ugyebár csak lelki támogatást tudott nyújtani) és elöl egy-egy klasszis, ez egész másképp is elsülhetett volna; mindenesetre érdekes lesz látni, mi jöhet még ki az osztrák projektből.

Legmagasabb osztályzat: Nicolas Seiwald (7.28).
Legalacsonyabb osztályzat: Patrick Wimmer (6.28).

8. PORTUGÁLIA (2–2–1, osztályzatátlag: 7.09)

A belgák pepitában. Iszonyatosan erős keret, sztárok mindenhol, a vége csalódás – nemcsak a negyeddöntős kiesés, hanem a mutatott játék miatt is. A portugálok utolsó három meccsükön gólt sem szereztek, ami egy ilyen támadóarzenállal rendelkező csapat esetében legalábbis felvet kérdéseket – többek között arról is, hogy Roberto Martínez-e a legalkalmasabb ember a kispadra. Ebben a keretben benne van akár egy tornagyőzelem is, de nem ilyen játékkal. Cristiano Ronaldo megkerülhetetlensége már nem feltétlenül segíti a csapatot, de nem csak a világfutball egyik gigászának kell elszámolnia ezzel a szerepléssel…

Egy másik csodálatos veterán, Pepe viszont az Eb egyik legjobb védőjének bizonyult, bár a futóversenyekkel már meggyűlik a baja.

Legmagasabb osztályzat: Vitinha (7.76).
Legalacsonyabb osztályzat: Nélson Semedo (6.25).

7. TÖRÖKORSZÁG (3–0–2, osztályzatátlag: 6.89)

A legutóbbi Eb-n a sötét lovak között emlegették a törököket, leégés lett a vége. Most jóval kevesebbet vártak Vincenzo Montella ifjú csapatától, negyeddöntő lett a vége. A védekezés nem az igazi, a csapat viszont lubickolt a káoszban, szórakoztatta a nézőket és a fiatal csillagocskákból valódi sztárok lehetnek. Ez a szereplés nyugalmat teremthet a további építkezéshez, a keret korösszetétele pedig fejlődést valószínűsít. Játékukkal alighanem sok semleges nézőt maguk mellé tudtak állítani.

Legmagasabb osztályzat: Arda Güler (7.54).
Legalacsonyabb osztályzat: Kerem Aktürkoglu (6.22).

6. SVÁJC (2–3–0, osztályzatátlag: 6.85)

Ahhoz képest, hogy a torna előtt milyen borúsak voltak az előjelek, a svájciak kimondottan jó produkcióval rukkoltak elő. Jól szervezett, helyenként látványos csapatjáték, szórakoztató futball, megérdemelt negyeddöntős szereplés. Csak az a kicsi extra hiányzik (még mindig!) ami egyszer eljuttathatná őket a tornák végső szakaszába… Murat Yakinnak mindenesetre szerződéshosszabbítást ért a jó szereplés, és még az is lehet, a svájciak egyszer megtanulnak tizenegyeseket rúgni (felnőtt tornákon hat tizenegyespárbaja volt Svájcnak, ötöt elveszített, most is így búcsúzott).

Legmagasabb osztályzat: Granit Xhaka (7.43).
Legalacsonyabb osztályzat: Silvan Widmer (6.31).

5. NÉMETORSZÁG (3–1–1, osztályzatátlag: 7.15)

Könnyen lehet, hogy ha Julian Nagelsmann csapata nem egyenlít ki Svájc ellen és a másik ágra kerül, akkor eljut a döntőig; így viszont a sokkal erősebb ágon maradt, és ki is esett a spanyolok ellen, az Európa-bajnokság legszínvonalasabb mérkőzésén. Osztályzatátlagok és a különböző teljesítménymutatók alapján a németek voltak a legközelebb a későbbi győzteshez, balszerencséjük, hogy pont kifogták őket a nyolc között. A negyeddöntős búcsú kis csalódás, de a csapat teljesítménye nem az: a németek kirángatták magukat elhúzódó válságukból, és a 2026-os világbajnokságon már a favoritok között lehetnek. A veteránokat addig pótolni kell, és sok múlik a rendkívüli képességű fiatalok (Jamal Musiala, Florian Wirtz) további fejlődésén. Ne feledjük: 2006-ban is összetört szívű német drukkerek sírtak a hazai lelátókon, de az a torna a későbbi nagy sikerek katalizátora lett.

Legmagasabb osztályzat: Toni Kroos (7.86).
Legalacsonyabb osztályzat: Leroy Sané (6.38).

4. FRANCIAORSZÁG (2–3–1, osztályzatátlag: 7.06)

Didier Deschamps közmondásos szerencséje az elődöntőre már nem tartott ki; de hát az egész tornán egyetlen akciógólt szerző franciák ennél többet aligha érdemeltek. Kylian Mbappét láthatóan nagyon zavarta sérülése, a középpálya pusztító erejű volt, ám egyáltalán nem kreatív; valahogy egyszer sem állt össze teljesen a csapatjáték. A nézőnek kedve lett volna néha megrázni a tévét, és azt üvölteni:

A világ egyik legjobb válogatott keretével nem lehet ennyire minimalista futballt játszani.

Aztán kiderült, hogy lehet. Két év múlva ismét megpróbálhatnak nagy tornát nyerni; a játékosanyag adott hozzá. Azért focizni sem ártana.

Legmagasabb osztályzat: Ousmane Dembélé (7.49).
Legalacsonyabb osztályzat: Olivier Giroud (6.08).

3. HOLLANDIA (3–1–2, osztályzatátlag: 6.93)

Sokat elmond erről az Eb-ről, hogy az elődöntők veszteseiről is azt lehet legfeljebb állítani: decens, ám nem feltétlenül jó játékkal rukkoltak elő. A hollandok alapvetően így sem lehetnek elégedetlenek: megtizedelt középpályássorral vágtak neki a tornának, de eljutottak a legjobb négy közé, és az angolok ellen is nyerhettek volna. Ettől függetlenül láttunk már sokkal jobb holland csapatokat is. Egy elit befejező csatár nagyon hiányzik Ronald Koemannak (ezzel a problémával sok válogatott küszködik); viszont Cody Gakpo vagy Xavi Simons teljesítménye sok jót ígér a közeljövőre. És ne feledjük: a keret 15 tagja 26 éves, vagy fiatalabb.

Legmagasabb osztályzat: Cody Gakpo (7.66).
Legalacsonyabb osztályzat: Georginio Wijnaldum (6.11).

2. ANGLIA (3–3–1, osztályzatátlag: 6.94)

Az angolok első négy meccsen nyújtott „játékától” saját drukker és semleges néző egyaránt ki volt akadva, és ha Szlovákia ellen kiesik Gareth Southgate csapata, hát senki sem sírt volna utána. Ekkor jött Jude Bellingham, és egy parádés góllal megmentette az angolok Eb-jét, majd negyeddöntőtől már (időnként) fociztak is a háromoroszlánosok. Aztán a döntőben három, hátrányból visszahozott kieséses meccs után negyedszer már nem tudtak fordítani. Southgate merev, konzervatív, rizikót csak vészhelyzetben vállaló felfogása megint sokáig juttatta az angol válogatottat, ám a végső lépést megint nem sikerült megtenni, és ebben a szakvezető kockázatkerülése is szerepet játszhat. Ezzel a kerettel biztosan lehet jobb focit játszatni és több kockázatot vállalni – de vajon marad minden a régiben, Southgate változtat, vagy őt cserélik le? A most látott felfogást mindenesetre csak a tornagyőzelem tudta volna igazán validálni.

Legmagasabb osztályzat: Declan Rice (7.55).
Legalacsonyabb osztályzat: Conor Gallagher (6.04).

1. SPANYOLORSZÁG (7–0–0, osztályzatátlag: 7.22)

Egyöntetű a vélemény: a spanyol válogatott teljesen megérdemelten nyerte meg a 2024-es Európa-bajnokságot. Luis de la Fuente az első nagy felnőtt válogatott tornáján irányított, és bizonyította: nemcsak működőképes, de látványos futballt játszó gépezetet tud összerakni. Lamine Yamal és Nico Williams villámként száguldozott, Rodri uralta a középpályát (és megkapta a torna legjobbjának járó címet); a spanyol válogatott elbírta Pedri lerúgását, az elődöntőben fél védelme kiesését, Álvaro Morata góliszonyát és a döntőben Rodri korai sérülését is. Ráadásul a teljesítménymutató alapján a csapat leggyengébb játékosának bizonyult Mikel Oyarzabal lett a végén a hős, az ő gólja hozta meg a negyedik Európa-bajnoki diadalt.

Hét meccsen hét győzelem, a legtöbb (15) szerzett gól, a legtöbb (18) ziccer, a legjobb minőségű kialakított helyzetek (xG: 12,9), a leglátványosabb játék – a riválisoknak nem volt ellenszere a spanyolok játékára. Érdekes módon míg a spanyolok aranygenerációja úgy nyerte meg a 2008-as és 2012-es Eb-t, valamint a 2010-es vb-t, hogy a kieséses szakaszban nem kapott gólt, az újdonsült kontinensbajnok védelme a nyolcaddöntőtől kezdve minden mérkőzésen kapitulált. De ez sem számított, hisz minden kapott gólra kettőt rúgott. Európa új urai díszmenetben jutottak el a trónig.

Legmagasabb osztályzat: Fabián Ruiz (8.04).
Legalacsonyabb osztályzat: Mikel Oyarzabal (6.62).