Sztereotípia, hogyha más nem segít, hát a rögzített játékhelyzetek még kihúzhatják a bajból az angol válogatottat. Ki is húzták (még ha az egész tornát tekintve jóval gyengébbek is, mint az előző eseményeken): egy nagy bedobás utáni csúsztatás, majd Jude Bellingham csodálatos ollózása kellett a Szlovákia elleni nyolcaddöntő megmentéséhez, a hosszabbításban pedig egy jobb oldali szabadrúgás utáni kavarodás végén stukkolt a kapuba Harry Kane.
Egyik gól sem volt persze a begyakorolt kombinációk gyöngye – az első találatban sokkal több volt Bellingham zsenialitásából, mint a begyakoroltságból, a második pedig elsősorban Kane ragadozóérzékének eredménye –, de mindkettő a rögzített játékhelyzet utáni találatok sorát gyarapítja. Nem olyan hosszú sorát,
Közvetlen szabadrúgásgól még mindig nem született az Eb-n annak ellenére, hogy a tizenhatoson kívüli találatokból már 15 van. A közvetett szabadrúgások sikerrátája is alacsony: a nyitómérkőzésen Antonio Rüdiger talált be saját kapujába egy skót felívelés után, majd az angol–szlovák nyolcaddöntőn jött Kane fejese, de az sem első szándékból született.
Szögletet követően hét gólt szerzett a támadó csapat – ezt azért érdemes kiemelni, mert a kornerek utáni kontrákból esett gólokra is volt példa, lásd a magyar–skótot eldöntő találatot –, a torna eddigi tizenegy büntetőjéből nyolc bement (a horvátoktól Petkovic és Modric, a portugáloktól Cristiano Ronaldo hibázott).
Kontextus nélkül erre annyit mondhatnánk: nem sok, főleg, ha emlékszünk rá, milyen feltűnést keltett a 2018-as, oroszországi világbajnokságon a rögzített játékhelyzetekből szerzett gólok száma és aránya. Hogy a kontextust is megadjuk: a különféle elemzések 25–35 százalék között (de újabban inkább 30 százalék fölött) adják meg a szabad- és szögletrúgások, tizenegyesek és bedobáskombinációk után szerzett gólok számát.
A gólok több mint harminc százaléka szögletek, szabadrúgások és tizenegyesek után születik
– mondta Ralf Rangnick, az osztrák válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya a The Coaches’ Voice-nak.
A július elsejéig esett 94 gólból 22 született rögzített helyzetekből (mivel a bedobásokat is figyelembe vesszük, ezért használjuk ezt a kifejezést a pontrúgások helyett), ez 23,4 százalék, alacsonyabb, mint a legutóbbi nagy válogatott tornákon. Az Eb-vel párhuzamosan zajló Copa Américán sem jeleskednek a válogatottak: a szögletek után eddig összesen csak négy gól született, közvetlen szabadrúgásgól ugyanúgy nincs, mint az Európa-bajnokságon, közvetett is csak három, bedobás után pedig egy gól esett. A rögzített szituációk utáni gólok aránya kicsivel magasabb az Eb-nél (27,9 százalék).
A pontrúgások utáni gólaszály a magyar válogatottat is érintette. Marco Rossi csapata rögzített helyzetek után a legeredményesebb csapat volt az Eb-selejtezőkön, ám magán a tornán már nem tudott így beköszönni, mert kihagyta a lehetőségeit: Willi Orbán minden mérkőzésen kihagyott egy helyzetet szöglet- vagy szabadrúgás után, no meg ott volt a németek elleni Szoboszlai-szabadrúgás és Varga-ismétlés, amit Neuer egy dupla védéssel állított meg. Néha ennyin múlik.
Visszatekintve: az oroszországi világbajnokság extrém adata ugrik ki az egyébként enyhén csökkenő trendből. Több oka is lehet, hogy miért rakétázott fölfelé a 2018-as adat:
- Az adatelemzésből levont következtetések hatékonyabb hasznosítása.
- A pontrúgásaikra nyerő stratégiát kidolgozó, specialista edzők segítségét igénybe vevő csapatok (ilyen a dán FC Midtjylland) körüli hírverés hatása: egyre több válogatott foglalkozott hangsúlyosan a rögzített játékhelyzetek begyakorlásával.
- A VAR bevezetésének hatása: a rendszer használata miatt megugrott a megítélt tizenegyesek száma.
- Mivel még egy teljes válogatott torna is kis mintának minősül, ebben előfordulhatnak extrém adatok (hogy egy Eb-s példával éljünk, az első forduló rengeteg távoli gólja is anomália lehetett).
„A futball nagyon gyakran véletlenszerű, és egy pontrúgás olyan helyzetet teremt, amikor a játékosok, csapatok, edzők csökkenthetik a véletlenszerűség hatásait.
A rögzített játékhelyzetek valószínűleg azok az eseménysorok a labdarúgásban, amelyek a legközelebb állnak az amerikai futballhoz. (…) Ezek a szituációk olyanok, mint a víz: szükségesek az életben maradáshoz
– nyilatkozta az oroszországi vb után Alexi Lalas, a jelenleg szakkommentátorként dolgozó egykori amerikai válogatott védő a Sports Illustratednek.
Sokan azt várták, hogy a 2018-as vb után a következő tornák is – Lalas bonmot-ját idézve – pontrúgásorgiát hoznak, ám ez nem történt meg. Sem a 2021-es Eb-n, sem a 2022-es vb-n, sem (egyelőre) a 2024-es Eb-n. A legutóbbi világbajnokság góljait egészen kitűnő cikkben vizsgáló The Athletic szerzője, Mark Carey meg is jegyezte, hogy a várakozások ellenére nagyot esett a rögzített játékhelyzetekből elért gólok száma, és ez a következménye lehetett annak, hogy a pontrúgásokat követő kísérletek száma is jó 9 százalékot zuhant.
A világbajnokság eseményeit elemző dél-amerikai szakmai csoport azt állapította meg, hogy a védekező csapatok sokkal jobban hárították el a szöglet- és oldalszabadrúgásokat, ez vélhetően annak a következménye, hogy alaposabban felkészültek ezekre. Erről beszélt Janne Andersson, a svéd válogatott volt szövetségi kapitánya is a Reutersnek.
Egy torna alatt kissé klubcsapattá válik a válogatott, több idő van gyakorolni rögzített játékhelyzeteket is, támadásban, védekezésben egyaránt. Mivel nem akartunk könnyű gólokat kapni, így a védekezést priorizáltuk.
Lehet, hogy csak az inga lengett ki, ezúttal a másik irányba? 2018-ban a támadók, az utóbbi időben pedig a védekező csapatok felé.
- Az oroszországi világbajnokságon esett rengeteg pontrúgásgól egyik következménye az lehetett, hogy azt követően a válogatottak több figyelmet fordítottak a pontrúgások elhárítására, most ennek látjuk az eredményét. A válogatottaknak nincs annyi lehetőségük pontrúgás-kombinációkat gyakorolni, mint a klubcsapatoknál, és a védekezés feljavulása eltüntette a támadók 2018-as vb-n tapasztalt előnyét.
- A csapatok védekezésben megpróbálják elkerülni azokat a helyzeteket, melyekből ellenfelüknek veszélyes pontrúgása lehet.
- Ahogy a VAR egyre jobban elterjedt, a játékosok egyre kevesebb olyan – korábban megszokott – szabálytalansággal próbálkoznak, amelyet a videóbíró segítségével könnyebben kiszúrhatnak.
- A csapatok nemcsak lehetőséget, hanem fenyegetettséget is észleltek a szögleteknél és oldalszabadrúgásoknál, hisz ezek beívelése után a védekező csapat – ha megszerzi a labdát – rendezetlen védelem ellen kontrázhat.
- A fentiek egyik ellenszere az lehet, ha be sem ívelik a szögletet, hanem kisszögletet végeznek el, és elkezdenek ebből építkezni (nemzetközileg nagy befolyással bíró példa lehet a Manchester City). Ott van a hatékonyság kérdése is: a már említett Janne Andersson szerint sima szögletbeívelésnél nagyjából 50 kornerre jut 1 gól.
- Kicsi a minta, és anomáliát tapasztalunk.
Hozzájárulhat a változáshoz a játékvezetői felfogás is: ha megvizsgáljuk 2016 óta a világ- és Európa-bajnokságokat, akkor az oroszországi tornán volt a legmagasabb az egy meccsre vetített szabálytalanságok száma is. Márpedig több szabálytalanság, több pontrúgás, több veszély, több gól. Akár a csapatok tanultak meg tisztábban védekezni, akár a bírói szigor változott, ez is befolyásolhatta a góleloszlást.
„A védekező csapatok érdeméül kell-e elismernünk, hogy kevesebb a veszély a rögzített szituációkból? Vagy a támadó csapatok egyszerűen nem annyira jók a kivitelezésben?” – teszi fel Mark Carey a költői kérdést a már említett cikkében, ám megválaszolni – adatelemzőként – maga sem tudta azt.
A pontrúgásorgiától a pontrúgássivatagba jutottunk hat év alatt, bár azért van olyan játékhelyzet, melyet kimondottan jól használnak ki a csapatok. Dánia, Ausztria, Szlovákia, Csehország és emlékezetes módon Anglia egyaránt szerzett már gólt gyors vagy nagy bedobást követően; az a ritka eset állt elő, hogy a bedobások után esett gólok száma (5) majdnem utolérte a szögletből szerzettekét (7).
Ahogy Andersson rámutatott, egy nagy bedobás megfelelő kézben válogatott szinten is fegyver lehet, főleg, ha egy csapatnak hajtani kell az eredmény után, és szorítja az idő.
Persze az sem árt, ha a megcsúsztatott nagy bedobás után Bellingham ollózik egy csodagólt.