Luis de la Fuente 2022 decemberében váltotta Luis Enriquét, miután a spanyol válogatott tizenegyespárbajban kikapott Marokkótól a katari világbajnokság nyolcaddöntőjében. A jelenlegi szövetségi kapitány 2013 óta csak spanyol korosztályos válogatottaknál dolgozott, ezért sokan értetlenül álltak a kinevezése előtt.
A kapitány a három nappal korábbi, Norvégia ellen 3–0-ra megnyert összecsapáshoz képest nyolc (!) helyen változtatott a kezdőcsapaton. A spanyolok óriási mezőnyfölényben játszottak, 75 százalékban birtokolták a labdát, de csak nyolcszor lőttek kapura, az xG-jük pedig az egyet sem érte el. Úgy tűnt, hogy az unalmas, céltalan tili-toli De la Fuentével is folytatódik.
A spanyolok a következő két meccsüket a 2022-2023-as Nemzetek Ligája négyes döntőjében játszották. Az elődöntőben már egy sokkal látványosabb és eredményesebb focival 2–1-re verték Olaszországot, majd a döntőben tizenegyespárbajban győztek Horvátország ellen.
A siker aztán az egész Eb-selejtezőre lendületet adott, a spanyolok a hátralévő hat meccsük mindegyikét megnyerték, és végül 21 szerzett ponttal, csoportelsőként jutottak ki a németországi Eb-re.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="1276" width="1920" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
De la Fuentével kapcsolatban gyakran kiemelik, hogy – mivel majdnem tíz évet dolgozott a spanyol utánpótlás-válogatottaknál – jól megérteti magát a fiatalokkal. A jelenlegi keretből például Fabián Ruiz, Mikel Merino, Dani Olmo, Mikel Oyarzabal és Unai Simón is tagja volt annak az U21-es válogatottnak, amely 2019-ben Eb-t nyert a vezetésével.
Az FBref statisztikái szerint az Eb-n pályára lépett játékosok életkora alapján a spanyol csapat átlagéletkora 26,9 év, ami az ötödik legalacsonyabb a mezőnyben. A kapitány ráadásul olyan fiataloknak szavaz bizalmat, akik eddig csak kevés lehetőséget kaptak a válogatottban, vagyis a korábbi évek kudarcaiból kimaradtak.
Az eddig lejátszott két meccsen kezdőként pályára lépő játékosok közül Marc Cucurella négyszer, Lamine Yamal hétszer, Robin Le Normand tizenegyszer, Nico Williams tizennégyszer volt válogatott az Eb-t megelőzően.
De la Fuentének mindenképp frissítenie kellett a keretet annak érdekében, hogy a válogatott újra versenyképes legyen. A spanyolok játéka már meg sem közelítette azt a szintet, amellyel 2008 és 2012 között uralták a világot. A labdabirtoklási fölényük továbbra is megmaradt, az intenzitás viszont teljesen kiveszett a focijukból. Érdemes összehasonlítani a spanyolok mostani labdás játékát a 2020-as Eb-n látottal – mely egyébként az utóbbi idők legsikeresebb nagy tornája volt a spanyoloknak, habár a hatból mindössze két meccsen sikerült egynél több gólt szerezniük.
Ebben a konkrét elemzésben a válogatottak átlagos labdabirtoklását és az egy lövésre jutó támadóharmadbeli labdaérintések számát vizsgáljuk. Amíg előbbi egyértelmű, utóbbival arról kapunk képet, hogy egy-egy csapat mennyit időzik a támadóharmadban, mielőtt megkísérelne kapura lőni. Minél kevesebb labdaérintés jut egy lövésre, feltételezhetően annál direktebb egy csapat.
Jól látszik, hogy a spanyoloknak nemcsak az átlagos labdabirtoklása esett vissza jelentősen (72 százalékról 51,5 százalékra), de most kevesebbszer is érnek labdába a támadóharmadban egy-egy lövés előtt, mint 2020-ban (10,3 labdaérintés lövésenként a korábbi 15,4-hez képest), vagyis jóval hamarabb fejezik be a támadásokat.
Ez leginkább annak köszönhető, hogy a spanyolok labda nélküli játéka is sokat fejlődött De la Fuente alatt. Anno Pep Guardiola Barcája azért volt sikeres, mert az volt a szabály, hogyha elveszítik a labdát, akkor öt másodpercen belül vissza kell szerezni azt – máskülönben vehették fel a védekező alakzatot. A spanyol válogatott nem volt annyira intenzív, mint a Barcelona, de ugyanúgy törekedett rá, hogy a lehető leghamarabb visszaszerezze a labdát. Aztán, ahogy teltek az évek és gyorsult a foci, a spanyol letámadás egyre inkább kezdte elveszíteni intenzitását és hatékonyságát.
Nem véletlen az sem, hogy az a válogatott, amelynek 2008 és 2012 között két Európa-bajnokság és egy világbajnokság egyenes kieséses szakaszában is érintetlen maradt a hálója, elkezdte sorra kapni a gólokat. Az utóbbi tíz év nagy tornáin Spanyolország meccsenkénti kapott gólátlaga – a 2022-es katari vb-t leszámítva – mindig elérte az egyet (csak a rendes játékidőt nézve is):
- 2014-es vb: három meccs, hét kapott gól,
- 20116-os Eb: négy meccs, négy kapott gól,
- 2018-as vb: négy meccs, hat kapott gól,
- 2020-as Eb: hat meccs, hat kapott gól,
- 2022-es vb: négy meccs, három kapott gól.
A spanyolok tehát nem voltak jók felállt védekezésben, és ez meglátszott az eredményeken is. A siker érdekében De la Fuente számára kulcsfontosságú volt, hogy újraszervezze a csapat letámadását, amivel távol tudják tartani az ellenfelet a kaputól. Az eddigi két meccs alapján úgy tűnik, hogy ez sikerült:
A spanyolok a horvátok ellen tizennégy, az olaszok ellen tizennyolc labdát szereztek az ellenfél térfelén – vagyis összesen 32-t, ennél többet csak a Ralf Rangnick vezette osztrákoknak sikerült eddig –, pedig mindkét válogatott minőségi játékosokból áll, akiknek alapvetően nem okoz gondot nyomás ellen játszani.
A gyorsabb, direktebb játék másik oka a szélsők személye. A spanyolok mindig is szerették telerakni a csapatot középpályásokkal: a 2012-es Eb-t például úgy nyerték meg, hogy még a támadó posztokon is középpályások szerepeltek. Idővel aztán visszatértek a klasszikus kilencessel való játékhoz, de a szélsők helyét sokszor így is középpályásokkal töltötték fel. Az utóbbi években többek között David Silva, Isco, Oyarzabal, Gavi és Olmo is megfordult ezeken a posztokon.
Ha mégis igazi szélső játszott, akkor pedig a minőséggel volt gond: Ferran Torres, Nolito vagy Marco Asensio egyáltalán nem rossz futballista, de egyikükben sincs meg az a dinamika, amit a modern futball megkövetel egy szélsőtől.
A tizenhat éves Yamal és a 21 éves Williams abban különböznek elődeiktől – amellett, hogy atléta alkatok –, hogy támadják a tizenhatost, és nem csak a labdát tartják az oldalvonal mellett. Az alábbi ábrán azok a szélsők és csatárok vannak feltüntetve, akik az öt európai topliga 2023-2024-es szezonjában játszottak legalább 900 percet.
A vízszintes tengely a cselek, a függőleges a tizenhatoson belül véget érő labdavezetések számát mutatja. Ugyan a Manchester City-ben futballozó belga Jeremy Doku annyira kiemelkedik mindkét tekintetben, hogy teljesen elviszi a fókuszt, az azért jól látszik, hogy Yamal és Williams is a műfaj legjobbjai közé tartozik. Yamal 90 percre vetítve 6,53 csellel és 2,33 tizenhatoson belül véget érő labdavezetéssel próbálkozott idén a La Ligában. Williams esetében ezek a számok 7,69 és 2,47.
Yamal és Williams játékának köszönhetően a spanyol támadások gyorsabbak és direktebb lettek, az ellenfél kapuja pedig szinte folyamatos nyomás alatt van általuk. Ez a legnagyobb különbség De la Fuente és a korábbi kapitányok spanyol válogatottja között: az ellenfeleknek most már nem elég húsz méteren összetömörülni és az oldalvonal mellé terelni a spanyolok labdajáratását. Yamalnak és Williamsnek nem okoz gondot megverni egy vagy akár több védőt, hogy aztán ő maga lőjön kapura, vagy kiszolgálja a középen érkező csapattársait.
A spanyoloknak végre sikerült felvenni a modern foci tempóját, de úgy, hogy ez közben nem ment a játék kontrollálásának rovására. Ettől még nem lettek rögtön az Eb legnagyobb esélyesei, de tény, hogy a világ legjobb válogatottjai közé tartozó Horvátország és Olaszország ellen nyújtottak nagyon meggyőző teljesítményt.
A szerző Kovács Gábor, a Ferencváros adatelemzője.