Adam Wharton tavaly ilyenkor a Blackburn Rovers játékosaként élvezhette megérdemelt pihenését első felnőtt idénye után: a klub saját nevelésű játékosa remekül mutatkozott be tizennyolc évesen a nagycsapatban, és egyértelmű volt, hogy a tehetséges középpályás sokra hivatott. Arra azonban valószínűleg nem sokan számítottak, hogy egy évvel később Wharton már az angol válogatott keret tagjaként készülhet a németországi Európa-bajnokságra.
amikor Wharton a gyengélkedő Crystal Palace-ban bemutatkozott a Premier League-ben: a középpályás csereként állt be a nagy rivális Brighton elleni meccsen, majd rögtön össze is hozott egy gólt az ellenfélnek, null-háromra alakítva ezzel az állást. Azóta viszont Wharton nem tud hibázni: az időközben edzőt cserélő Palace megtáltosodott, amiben főszerepet vállalt a fiatal középpályás is, akit márciusban először még az U20-as válogatottba hívtak meg, de még ugyanazon a héten feljebb léphetett az U21-esekhez, és miután folyamatosan szenzációsan futballozott, egyre többen pedzegették, hogy akár még a nagyokhoz is beférne.
A rendre konzervativizmussal és a bevált játékosaihoz való túlzott lojalitással vádolt kapitány, Gareth Southgate aztán a kritikusaira rácáfolva Whartont is meghívta az Eb-re készülő bő keretbe, majd miután sikerrel mutatkozott be Bosznia-Hercegovina ellen a csapatban, túlélte a keretszűkítést is. Adam Wharton ott van a 26-os angol keretben, és ugyan kezdeni vélhetően nem fog az első meccsen, könnyen előfordulhat, hogy még a torna alatt beverekszi magát a kezdőcsapatba is.
Tény, hogy Whartonnak abból a szempontból szerencséje is van, hogy ahol ő játszik, az régóta hiányposzt Angliában, mert sokáig nem sikerült kinevelni olyan középpályásokat, akik visszavontan játszanak ugyan, és képesek ellátni a szükséges védőmunkát is, de közben tökéletesen passzolnak, labdabiztosak és gyakorlatilag mozgatják a csapatot. Míg például támadó középpályásból túltengés van, és olyan játékosok maradtak ki a keretből, mint Jack Grealish vagy James Maddison, addig eggyel hátrébb már más a helyzet, pláne, amióta Kalvin Phillips formája a Cityhez igazolva drámaian visszaesett. Így kerülhetett „gyorsított eljárásban” a keretbe Wharton, aki természetes partnere lehetne a labdaszerző, box-to-box középpályás Declan Rice-nak, csak éppen a tapasztalatlansága miatt egyelőre valószínűbbnek tűnik, hogy Southgate Trent Alexander-Arnoldot tolja fel a középpályára, vagy a megbízható Conor Gallagher kap lehetőséget. De a keretben immár Wharton is ott van.
Nyilvánvalóan jól bánik a labdával is, de igazán az keltette fel a figyelmünket, ahogyan átveszi és járatja a labdát
– indokolta beválogatását Southgate. Tényleg az a könnyedség a legszembetűnőbb Wharton játékában, ahogy egyből képes megjátszani a csapattársait, legyenek azok harminc-negyvenméteres, hajszálpontos labdák, vagy éppen kiváló ütemű rövid passzok. Nem véletlenül emlegetik ma már olyan klubokkal összefüggésben a nevét, mint a Bayern vagy a Manchester City.
Wharton villámgyors felemelkedéséhez persze az is kellett, hogy Oliver Glasner alatt feltámadjon hamvaiból a Crystal Palace, ahonnan Marc Guéhi, Eberechi Eze és a kapus Dean Henderson is ott lesz az angol válogatott színeiben az Eb-n. És még csak nem is Wharton az első, akit a klub a másodosztályból hozott el: a szintén pazar formában futballozó, technikás Eze a QPR, míg a hozzá hasonlóan szintén nagycsapatok által ostromlott Michael Olise a Reading csapatából érkezett, hogy aztán a Palace színeiben nője ki magát igazán.
A Palace azonban inkább kisebbségben van ezzel, a Premier League-csapatok többsége ugyanis továbbra is főként külföldről igazol, pedig az angol másod-harmadvonalban is egyre jobb minőségű nevelőmunka folyik, amit mindennél jobban illusztrál a tény, hogy a Bosznia-Hercegovinát legyőző angol csapatban pályára lépő tizenhét játékosból tizenöt (!) játszott korábban az EFL-ben is (az English Football League rövidítése, mely az angol labdarúgó ligarendszer második, harmadik és negyedik osztályait öleli fel). Közülük persze többen csak kölcsönben játszottak alsóbb osztályokban, de például Jarrod Bowen (Hull), Ollie Watkins (Exeter), John Stones (Barnsley) vagy Ivan Toney (Northampton) egyértelműen az EFL sikertörténetei, nem beszélve a Birmingham Cityből induló Jude Bellinghamről.
