Nem voltam kinn 1984. június 3-án a Volán–Honvédon, csak két nappal később, Brüsszelben, a belga–magyar mérkőzés előtt találkoztam a válogatott gerincét adó kispesti labdarúgókkal. Mondtam nekik: igazán ügyesek, a legcsekélyebb feltűnést sem keltő 6-6-ra tudták lerendezni a rákospalotai meccset, mire kikérték maguknak, hogy bunda lett volna, és azóta is azt hangoztatja mindegyikük:
A Volán – Grosics Gyula klubelnök és Martos Győző szakosztályvezető aláírásával – korabeli kommünikében fogalmazta meg ugyanezt: „A mérkőzés alatt látottak azt igazolták, hogy mindkét csapat játékosai, megszabadulva a nyomasztó felelősség súlyától, már egy héttel korábban befejezték a bajnokságot, és ezen a tét nélkülinek látszó találkozón felszabadultan, de a legelemibb taktikai követelményeket is figyelmen kívül hagyva, bemutató jellegű mérkőzést játszottak.”
A Népsport azonban a legkevésbé sem áradozott a színvonalról és a résztvevőkről. A Volán játékosai a következő osztályzatokat kapták (a skála 1-től 10-ig terjedt): Varga Nándor 3 – Kékesi 3, Hegedűs 3, Forintos 4, Hámori 4 – Krómer 5, Seres 4 (Zombori László 0), Szeibert 6, Hatvanger 5 – Nyúl 5, Vincze Sándor 5.
A Honvéd érdemjegyei sem verdesték az eget: Andrusch 3 – Sallai 3, Varga József 3, Garaba 4, Tóth József 3 (Pál 0) – Sikesdi 6 (Kozma 5), Nagy Antal 4, Gyimesi 5 – Bodonyi 5, Dajka 5, Esterházy 6.
Az újság egy csillagot adott a találkozóra – ez volt a legrosszabb minősítés –, a korábban Debrecenben és Salgótarjánban futballozó Kiss László szakíró pedig így jellemezte a mérkőzést: „Különösen a második 45 percben mutatott játék hasonlított amolyan farsangi összejövetelre, amelyen félig-meddig mindegy az eredmény, csak az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Mindenesetre feltűnt, hogy az a Honvéd-védelem, amely az eddigi 29 mérkőzésen összesen 24 gólt kapott, most egyetlen találkozón hatot hozott össze.”
A Népszabadság főcíme ez volt: „Gyanús volt az utolsó forduló is”. Az újvidéki Magyar Szóban pedig így írták le a meccset: „Hol a Volán, hol a Honvéd vezetett, s amikor a rádió bemondta a Nyíregyháza jelentős miskolci előnyét, potyogtak a gólok a Volán-mérkőzésen is.”
Ehhez tudni kell, hogy a Nyíregyházának még nyílt esélye a bennmaradásra, de a szabolcsi csapat csak abban az esetben kerülhette el a kiesést, ha a Volán kikap a Honvédtól, a nyírségi együttes meg úgy győz a Diósgyőr ellen, hogy eltünteti a Volán öttel jobb gólkülönbségét. Nyert az NYVSSC 7-2-re…
A közvéleményt felkavarták az események, a labdarúgó-szövetség azonban hallatlan higgadtsággal és türelemmel megvárta, amíg lejátsszák a belga–magyart (2-2), s csak a brüsszeli találkozó másnapjára hívott össze rendkívüli ülést.
Majd közleményt adott ki:
Az MLSZ elnöksége úgy határozott, hogy a Honvéd eredményéből öt bajnoki pontot levon, valamint a bajnoki címért járó helyezési jutalmat – 500 000 forintot – visszatartja, és az öt bajnoki pontért járó prémium kifizetéséhez sem járul hozzá. A Volán labdarúgócsapatát kiesettnek nyilvánítja.
A DVTK és a Nyíregyháza csapata pedig az 1984/85-ös bajnokságban 4–4 büntetőpont levonásával indul. Az elnökség egyéb intézkedésként a Volán–Honvéd és a DVTK–Nyíregyháza bajnoki mérkőzés eredményét megsemmisíti úgy, hogy 0-0-s gólkülönbséggel egyik csapat sem kap pontot.”
Az ötpontnyi levonás nem fájt Kispesten, hiszen így a piros-fehérek bajnokok maradtak, mert az ezüstérmes ETO-t Győrött – Kiss László vezérletével, fair körülmények között – váratlanul tönkreverte a Vasas (2-6). Kérdés, ha a fennállása nyolcvanadik évében járó kisalföldi csapat nyer, vajon hány pontot vesznek el a Honvédtól.
Verebes József Rábája hullámvölgybe került, néhány nappal később az MNK döntőjében ugyancsak alulmaradt, méghozzá a másodosztályú Siófokkal szemben (1-2). A Kisalföld című lapban már elkészült az az első oldalra szánt írás, amely a jubiláns ETO két egymás utáni bajnoki címét, továbbá ezüstérmét és kupadiadalát lett volna hivatva méltatni, de az NB II-es balatoniaktól elszenvedett vereség után a lap vezetése más címlapot szerkesztett.
A sportoldalon pedig ez szökött a kisalföldi olvasók szemébe: „Tudta mindenki, aki figyelemmel követi a győri csapat szereplését, hogy játékában már nem a régi. Ennek ellenére szinte senki sem volt, aki ne bízott volna a kupasikerben. Ám a döntőt elvesztette a Rába, mintegy igazolva az utolsó bajnoki fordulóban a győri stadionban látottakat.”
Az ország másik felén a Kelet-Magyarország című újság háborgott: „Döntött az MLSZ elnöksége, mégpedig úgy, ahogyan azt várni lehetett. A labdarúgó NB I záró fordulójában történtek miatt elverték a port három kis csapaton… Hogy megbüntették a negyedik vétkest, a magyar bajnokot is? Ez igaz, de a Honvédra vonatkozó ítélet egyértelműen bizonyítja: az MLSZ-nél kétféle igazság létezik. Más a mérce a nagyokkal és megint más a kicsikkel szemben, a Honvéd büntetése nincs arányban azzal, amit a Volán SC, a Nyíregyháza és a DVTK kapott. A közlekedésieket kizárták az NB I-ből, a nyíregyháziak és a diósgyőriek pedig négy-négy büntetőponttal kezdhetik a jövő évi bajnokságot. A magyar bajnoktól ezzel szemben elvettek az idei eredményéből (!) öt pontot, annyit, hogy elsősége a levonással is megmaradjon…
Bár a kiadott közleményben nincs benne a bunda szó, mindenki tudja: a miatt bűnhődnek a csapatok. Márpedig bundázni csak két gárda tud. Egyedül a Volán nemigen tudott volna 6:6-os eredményt elérni… S ha a közlekedésieket kizárták az NB I-ből, nincs ott a helye a bundázó társnak sem!
A számára kedvező szankció nyomán a Honvéd felbátorodott, és a következő közleményt adta ki: „Megengedhetetlennek tartjuk, hogy rendcsinálás ürügyén megalapozatlan gyanúsítgatások, feltételezések alapján, tényszerű vizsgálat nélkül olyan döntés szülessen, amely az ország legeredményesebb sportegyesülete ellen hecckampány kibontakozásához vezessen.”
Sándor György ezredes, a Honvéd elnöke már két nappal a 6-6 után levelet küldött az MLSZ-nek. Ebben az állt: „A Volán elleni utolsó mérkőzésen is maximális erőbedobást kértünk a játékosoktól, és külön kihangsúlyoztuk, hogy számunkra csakis a győzelem az elfogadható eredmény. Ennek érdekében a szokásos bajnoki prémiumot 50 000 forinttal megemeltük, és gólonként 5000 forint külön juttatást ígértünk. A győzelem azért is szükséges volt, mert az utolsó három mérkőzés prémiumát csakis így lehetett a legmagasabb értékkategóriával számfejteni. A megemelt anyagi juttatáson túl külön felhívtuk a játékosok figyelmét, hogy a legtöbb gólt rúgott és legkevesebbet kapott csapat megtisztelő címét is meg tudjuk szerezni ezen a mérkőzésen, sőt Esterházy Márton személyében esetleg tőlünk kerül ki az év gólkirálya.”
Komora Imre, a Honvéd edzője kijelentette: „Sem ezen a mérkőzésen, sem az egész bajnoki év folyamán olyan momentumról vagy kezdeményezésről nem tudunk, amely a mérkőzés végeredményét meg nem engedett eszközökkel próbálta volna befolyásolni.”
Majd kiderült, hogy csak két eset lehetséges:
- 1. a tréner védi a Honvéd-mundér kérdéses becsület
- 2. fiai nem avatták be őt.
Az történt ugyanis, hogy a Csepel néhány futballistája sorra adogatta el csapata hazai meccseit, és amikor már rendőrségi vizsgálat zajlott a Volán 4-0-s és a Nyíregyháza 3-0-s csepeli győzelme nyomán,
A XX-XXI. Kerületi Bírósághoz beérkező vádindítvány szerint a Volánnak 100 ezer forintért, a Nyíregyházának 200 ezerért, a Honvédnak 62 ezerért adta el a mérkőzést a Csepel. A Honvéd matematikailag akkor lett bajnok; amúgy semmi szüksége nem volt arra, hogy letutizza a találkozót, mert toronymagas esélyese volt a mérkőzésnek, és ha kikapott volna, elsőségét akkor sem fenyegette volna veszély.
Ám 1984. augusztus 28-án még Sándor klubelnök is azt hangoztatta: „Nekünk változatlanul az az álláspontunk, a Volán-meccs nem volt bunda. Az viszont tény, hogy a Honvéd a Csepel ellen megbotlott… A játékosok összeadták a pénzt – válogatott találkozó előtt álltak –, mert nem akarták kockáztatni az esetleges sérüléseket. Ennek következményeit vállaljuk.”
A magyar–norvégot egy héttel később rendezték, de a csepeli kímélő nem használt, a válogatott ugyanis 0-0-t ért el Székesfehérváron. A találkozón hat Honvéd-játékos – Sallai Sándor, Varga József, Nagy Antal, Bodonyi Béla, Dajka László, Esterházy Márton – szerepelt, és kerettag volt még Andrusch József és Gyimesi László. A kőkemény Garaba Imre – ezt a pechet! – megsérült a csepeli kamu közben.
Azt a másfél órát nagyon megette a Népsport. Így számolt be a kispesti győzelemről: „Csepelen az volt a nagyszerű, hogy a Honvéd-játékosok nem elégedtek meg a döntetlennel, hanem mindenképpen győzni akartak, holott a papírforma azt ígérte, bajnokságot nyernek akkor is, ha netán kikapnak. Örült Mezey György szövetségi kapitány is, mert egy olyan Honvédot láthatott Csepelen, amelynek játékosaira méltán támaszkodhat, építhet, nemcsak a norvégok elleni mérkőzésen, hanem a vb-selejtezők időszakában is.”
Az Országos Testnevelési és Sporthivatal lesújtott a csepeliekre: Kőhalmit és Kovács Attila kapust 10–10, Gendur László kapust és Lazsányi Lászlót 4–4 évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta. A Honvédból Nagy Antalra 11, Varga Józsefre 10 hónapos eltiltást szabtak ki, ám az ítélet után mindkettejüket szimpátiatüntetés fogadta a kispesti pályán.
A Csepelben a Békéscsaba elleni premieren (3-0) Gelei Károly védett – édesapja, az olimpiai bajnok kapus Gelei József volt az edző –, a védelem közepén Wéber Antal és Elekes József játszott, a középpályás sort Lazsányi távollétében Krasnyánszky Zoltán, Kelemen Gusztáv és Nagy János alkotta.
Megkezdődött a megtisztulás? Nem erre utalt Szepesi György, a legendás rádióriporterből lett MLSZ-elnök korabeli helyzetjelentése: „Jóval kevesebb tiszta csapat van a két NB-s osztályban, mint amennyien az elmúlt évek során besározódtak.”
