Foci

Hiába nyert 100. meccsén a válogatott, szánalmas csatársorról írt a magyar sajtó

Bojár Sándor / Fortepan ( Illusztráció)
Bojár Sándor / Fortepan ( Illusztráció)
A magyar válogatott száz éve, 1924. június 4-én vívta 100. meccsét, öt nappal a Párizsban elszenvedett „egyiptomi csapás” (0-3) után. A jubileumi találkozót – Eisenhoffer József góljával – honfitársaink nyerték 1-0-ra a franciák ellen, de a hazai sajtó nem a diadallal, hanem a keserves előzményekkel foglalkozott, a fajvédő Gömbös Gyula pedig „a brünni Makkabeában” játszók ellen szólalt fel a Parlamentben.

Az biztos, hogy száz évvel ezelőtt nem kötötték le előre a magyar válogatott századik mérkőzését. Mégpedig azért nem, mert öt nappal a Le Havre-ban rendezett találkozót megelőzően olimpiai meccset vívott a nemzeti tizenegy Párizsban Egyiptom együttesével. S kétség sem volt felőle, melyik csapat nyer…

Ám az outsider győzött 3-0-ra, honfitársaink kiestek. Miközben még nem volt világbajnokság, a futballban is az ötkarikás torna számított a legfontosabbnak.

Habár…

A Pesti Hírlap így írt a körülményekről: „A magyar csapat egy párizsi zugszálló (a Hotel Haussmann – a szerk.) szűk, patkánydús szobáiban lakott, gyenge népházi koszton élt, és harmadosztályon utazott – saarbrückeni nagy kerülővel – Párizsba.”

Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok, a labdarúgó-szövetség alelnöke szóvá tette: „Súlyos hiba volt a zürichi és a saarbrückeni mérkőzést az olimpiász előtt beiktatni a programba, de a költségeket nem tudtuk volna másként előteremteni, mert az Országos Testnevelési Tanács és a Magyar Olimpiai Bizottság félreérthetetlenül kijelentette, hogy futballra semmit sem ad.”

A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en
Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik