A Brest nem tartozik Franciaország óriásai közé, az elmúlt bő két évtizedben jobbára alsóbb osztályokban szerepelt az együttes. Legutóbb 2019-ben jutott fel az élvonalba, azóta mindig a tabella második felében végzett, ez a mostani harmadik hely abszolút váratlan és erőn felüli teljesítménynek számít.
Roy ezt megelőzően bő egy évtizede töltött be vezetőedzői pozíciót – 2010 márciusa és 2011 novembere között a Nice kispadján ült. Azóta sportigazgatóként tevékenykedett, előbb a Nice-nél (2011–2012), aztán a Lens-nál (2017–2019), majd a Watfordnál (2019–2020). Miután az angol együttes a 2019/2020-as idény végén kiesett a Premier League-ből, Roy szabadságra ment. A focitól nem távolodott el teljesen, sőt, a pihenője alatt tudatosan készült rá, hogy majd vezetőedzőként tér vissza. A lehetőség 2023 januárjában találta meg, Roy pedig sikerrel vette az első akadályt – bent tartotta a Brestet az élvonalban.
Ennél nagyobb célokat a 2023/2024-es szezon előtt sem nagyon lehetett megfogalmazni, és a Brest nem is kezdett túl jól: az első tizenegy bajnokija közül csak négyet nyert meg a csapat, háromszor döntetlent játszott, négyszer pedig kikapott.
Az azt követő tizenhárom fordulóban viszont a megszerezhető 39 pontból 31-et begyűjtött a Brest – amely ezidő alatt egyszer sem kapott ki –, és ezzel megágyazott a jövő évi Bajnokok Ligája-szereplésnek. De nézzük, hogy milyen teljesítmény áll az eredmény mögött, és hogy milyen foci jellemezte Roy csapatát a most befejezett idényben.
A teljesítményre általában jól reflektál a büntető nélküli várható rúgott- (xG) és kapott (xGA) gólok száma. Az ábrára pillantva azt látjuk, hogy a Brest mindkét tekintetben a liga legjobbjai közé tartozott: Royék 45,1 gólra elegendő helyzetet dolgoztak ki, miközben csak 36,8 gólnyi lehetőséget engedtek az ellenfeleknek – ez utóbbi teljesítmény az ötödik legjobb volt a 2023/2024-es szezonban.
A későbbiekben még lesz szó róla, de a Brest játékában nem nagyon jelentek meg a modern futball elemei – egy kivétellel. Akár intenzitásról, akár hatékonyságról beszélünk, a brestiek letámadása az egyik legjobb volt a bajnokságban. A modern foci trendjei alapján tíz alatti PPDA esetén beszélhetünk intenzív letámadásról. A Brest esetében ez a szám 9,8 volt, vagyis átlagosan ennyi passzt engedtek az ellenfélnek a támadó- és a középső harmadban, mielőtt valamilyen védekező akcióval megszakították volna a labdajáratást (minél alacsonyabb a PPDA, annál intenzívebb egy csapat letámadása).
Ennél kevesebb passzt csak a Monaco és a Paris Saint-Germain hagyott az ellenfeleinek. A letámadás hatékonyságát a magas labdaszerzések számával (high turnovers) lehet jól mérni. Az Opta definíciója szerint a magas labdaszerzések az ellenfél kapujától maximum 40 méterre történnek. A Brest ebben a tekintetben is kiemelkedő volt: összesen 303 ilyen labdát szerzett, amit csak a Monaco tudott felülmúlni.
Ha az ellenfél védői emiatt nem akarták megjátszani a középpályásokat, akkor egy sokkal kockázatosabb passzt kellett bevállalniuk, ami szintén a Brest labdaszerzési esélyeit növelte. Ezzel az előre védekezéssel a brestiek távol tudták tartani az ellenfelet a kapujuktól, így nem meglepő, hogy ők kapták a második legkevesebb lövést (352) a bajnokságban.
Sokkal érdekesebb viszont, hogy mihez kezdett a Brest a labdával. A Brest nem egy domináns csapat, amit jól mutat, hogy átlagosan 46,4 százalékban birtokolta a labdát a meccseken. Ez a stílusból fakad. Ma már a legtöbb – modern trendeket követő – csapat hátulról kezdi meg a támadásépítést (deep build-up).
A Brest teljesen szembe ment ezzel a trenddel: a 2023/2024-es szezonban a Brest kapuskirúgásainak átlagos hossza 42,98 méter volt, a második legnagyobb. Hasonló eredményt kapunk, ha a hosszú passzok számát vizsgáljuk (az Opta definíciója szerint a 27 méternél hosszabb átadásokat nevezzük hosszú passznak). Ebben a tekintetben toronymagasan a Brest volt az első, amely átlagosan 98,79 ilyen típusú passzt játszott meg meccsenként. A listán második Montpellier-nek is „csak” 82 hosszú passza volt.
Ezekkel a hosszú labdákkal általában a középcsatárt keresték a társak. Roy két kilencest rotált az idényben: Steve Mouniét és Martin Satrianót. Mounié 190, Satriano 187 centi magas, vagyis termetéből adódóan mindkettő tökéletesen alkalmas arra, hogy megtartsa vagy továbbcsúsztassa a rá felrúgott labdát. A Brest pedig pontosan ezt használta ki. Nem volt deep build-up, nem volt hosszas labdajáratás, helyette a második labdák begyűjtésére mentek rá.
Gyakori jelentsor volt, ahogy a kapus felrúgta Mounié vagy Satriano irányába a labdát, miközben a társak (a középpályások és a behúzódó szélsők) a csatár köré pozícionálták magukat, hogy a lecsorgó labdát összegyűjtsék.
Az alábbi ábra azokat a játékosokat tartalmazza, akik minimum 900 percet játszottak a Ligue 1 2023/2024-es szezonjában. A kapusok nincsenek benne az elemzésben. Egyértelműen látszik, hogy Mounié uralta ezt a mutatót, mindenki másnál több fejpárbajt vívott, meccsenként majdnem tizenkettőt. Satriano ugyanebben a rangsorban az ötödik helyen állt, átlagban hat fejpárbajjal meccsenként.
Roy legtöbbször 4–2–3–1-es formációban küldte pályára csapatát. A két szélső támadó általában tükörszélső volt, így sokszor lépett be a félterületbe vagy a pálya közepére. Ilyenkor a felfutó szélső hátvédek adták a csapat szélességét. Nekik kulcsfontosságú szerepük volt, mert a Brest lényegében a beadásokra építette fel a támadójátékát. Mind a beadások, mind a forgatások (switches) számát tekintve a Brest végzett a lista élén a bajnokságban.
Roy csapata nagyon gyakran alkalmazta azt a divatos taktikát, hogy túltöltötte az egyik oldalt, és izolálta a másik oldali szélsőhátvédet. Ilyen esetekben egy pontos és jól időzített forgatással az izolált szélsőhátvéd teljesen szabadon vehette át a labdát, és még arra is maradt ideje, hogy felnézzen a beadás előtt. A lényeg, hogy a Brest püfölte befelé a labdákat a kapu elé, amit valószínűleg semmi sem szemléltet jobban, mint a fejesek száma: a Brest kísérletei közül 112 fejes volt, ami messze a legtöbb a francia mezőnyben.
Igaz, hogy két ilyen felépítésű középcsatárral adta magát ez a fajta játék, de fejjel sokkal nehezebb gólt szerezni, mint lábbal, amit az is bizonyít, hogy a 112 próbálkozásból csak tízet sikerült gólra váltani – ennél három csapat is több gólt szerzett fejjel.
Mindezek után aligha meglepő, hogy a Brest egyik nagy erőssége a pontrúgás volt. A direkt és egyszerű focit játszó csapatok általában jók szoktak lenni rögzített játékból, és ez alól a Brest sem kivétel. Ha csak szimplán a pontrúgásokból szerzett gólokat nézzük (a büntetők kivételével), akkor a Brest volt a második legeredményesebb csapat a francia bajnokságban.
A mai fociban – amikor sok csapat már külön pontrúgáselemzőt foglalkoztat – ez szexi tud lenni, ugyanakkor az is igaz, hogy az egyik leggyorsabb és legegyszerűbb módja annak, hogy a labda a kapu elé kerüljön, az a beadás – nyílt játékból és pontrúgásból egyaránt. A Brest támadójátéka pedig nagyrészt ebből állt.
Ez persze semmit nem von le a csapat érdemeiből, a Brest önerőből, saját jogán lett harmadik, aminek köszönhetően ősszel ott lesz a Bajnokok Ligájában. Valószínűleg nem ők játszották a legjobb és legelegánsabb focit a bajnokságban, de az biztos, hogy volt stílusuk, és teljes mértékben kimaxolták a keretben lévő képességeket. Ha Roynak korábban nem is igazán volt kedve az edzősködéshez, és inkább a sportigazgatói létet választotta, a mostani történelmi siker – a Brest még soha nem szerepelt európai kupasorozatban – biztosan meghozta számára a motivációt.
A szerző Kovács Gábor, a Ferencváros adatelemzője.
