Kalózlobogó a Bundesliga felett: megragadhat-e a kultklub St. Pauli a legjobbak között?

A drámai osztályozóval (a Bochum hazai 0–3-as vereség után idegenben 3–0-ra nyerve, tizenegyesekkel őrizte meg élvonalbeli tagságát a Fortuna Düsseldorffal szemben) kialakult a 2024/25-ös Bundesliga mezőnye. Lesz pár sosem látott dolog:

• címvédőként vághat neki az idénynek a Bayer Leverkusen,
• először szerepelhet a Bundesligában a Holstein Kiel,
• és a német labdarúgás történetében először fordul az is, hogy Hamburg második számú csapata, a St. Pauli magasabb osztályban szerepelhet, mint a patinás történelmű és hányattatott jelenű HSV.

Hamburg barna-fehér kultcsapata legalább annyi figyelmet kap a klubidentitása, mint az eredményei miatt. Már csak azért is, mert a St. Pauli sosem volt a kikötőváros első számú csapata: tradicionális (1907-ben alapított, a regionális szövetséghez 1910-ben csatlakozó) kis klub, a kikötő, a Reeperbahn, a piroslámpás negyed és a második világháborús, gigantikus Hochbunker (Flakturm IV) árnyékában. Hogy a légvédelmi erődként és óvóhelyként is szolgáló hamburgi Flakturm IV méreteit el tudjuk képzelni: nagyjából annyian fértek be ide (25 000–30 000), mint ma a St. Pauli otthonául szolgáló Millerntor-stadionba.

A Bundesliga megalapításánál a St. Pauli neve szóba sem került, hiszen a DFB (Német Labdarúgó Szövetség) egy városból csak egy csapatot szeretett volna az új élvonalban látni. Márpedig egyértelmű volt, hogy ezt a helyet a Hamburger SV kapja meg. A későbbi „Bundesliga-dinoszaurusz” HSV mellett a St. Pauli mindig viszonylag kicsi volt, gyakran legatyásodott, és nem is túl sikeres. Először 1977-ben kóstolhatott be a Bundesliga ritkás levegőjébe: abszolút újoncként tökutolsó lett, de hat győzelméből egyet óriási meglepetésre a városi derbin, a HSV otthonában aratott. Az élvonalbeli kalandot megelőző túlköltekezés következményei hamarosan a klub nyakába zúdultak: az ismét pénz nélkül maradt St. Pauli az 1979/1980-as idényt licenszproblémák miatt az Oberligában kezdhette csak meg.

Amikor a St. Pauli ismét felbukkant az első osztályban – 1988/89-ben –, már nem egy egyszerű nagyvárosi kiscsapat volt, hanem elindult a kultklubbá válás útján. Az amatőr futballba visszazuhanás miatt kiürültek a lelátók a nyolcvanas évek elején (na, nem mintha addig annyira gigantikusan népszerű lett volna a klub). A történelmileg politikai irányzatokhoz nem köthető egyesület – amelynek az egykori St. Pauli-játékos Otto Wolff személyében az 1940-es évek elején még fontos tisztségeket betöltő náci támogatója is volt – a nyolcvanas évektől a helyi alternatív-balos színtér felfedezettje lett. Megjelentek a lelátókon a punkok, a rockerek és az anarchisták, a Hafenstrasse foglaltházainak lakói, átjártak a meccsekre a HSV-drukkerek; sőt, a nagy hamburgi klub szurkolói szcénájával elégedetlen „HSV-menekülteknek” is a barna-fehér csapat lett az új otthona. Ezt így magyarázta a The Blizzard futballkulturális magazinnak a HSV-fanból St. Pauli-drukkerré vált Dirk Matzke:

Simán bemehettünk egy táskányi sörrel a meccsekre, senki sem nézte meg, mit viszünk be a stadionba. Partizni jártunk ki eleinte a St. Pauli meccseire. (…) Aztán otthagytam a HSV-t, mert borzasztóan megerősödött a táborban a szélsőjobbos szekció, és a klub az égvilágon semmit sem tett ez ellen. Én punk és ska koncertekre jártam a St. Pauliban levő klubokba, így az újfasiszták szemében gyanús voltam. Nekem meg elegem lett a cseszegetésből, és ott ragadtam a St. Pauli focimeccsein. Itt nem volt balhé…, és családra találtam. A hamburgi embereket távolságtartónak tartják, de St. Pauli kivétel. Ehhez a családhoz könnyű csatlakozni.

A nyolcvanas évek elején tűnt fel először a lelátón a St. Pauli mai legfontosabb jelképének számító kalózzászló – a városi legenda szerint az egyik hamburgi punkbanda énekese, Doc Mabuse, polgári nevén Torsten Herrmann hozta magával a vagy megvásárolt (ezt állítja ő), vagy elcsórt (erre gyanakodnak az őt jól ismerők) koponyás-lábszárcsontos lobogót. Az FCSP elkezdett egyre több szimpatizánst gyűjteni. Körvonalazódott az a klubidentitás – erősen lokálpatrióta, alapvetően baloldali, underground –, ami a mai napig a St. Pauli legfőbb vonzerejét jelenti, egyben viszont ellenségeket is szerzett a klubnak.

„Nagyon szerencsés vagyok, hogy átélhettem azokat az éveket, amikor a St. Pauli azzá vált, ami. Senki sem tervezte meg a marketingosztályon, hogy na, ilyenekké kell válnunk. Amikor egy nagyváros második csapata vagy, akkor képtelenség az első számút másolni. Az nem sikerülhet. A St. Pauli organikusan változott és fejlődött, és végül így vált branddé” – emlékezett vissza a The Blizzardnak a St. Pauli volt edzője, Helmut Schulte, aki 1988-ban visszavezette az élvonalba a hamburgiakat.

Az újabb Bundesliga-kaland 1991-ig tartott, aztán pár másodosztályú évet követően 1995–97 között, majd 2001/02-ben ismét az első osztályban játszott a St. Pauli. Vitézkedni nem feltétlenül vitézkedett; a 2002-es kiesés után pedig a harmadosztályig süllyedt. A liftezés itt nem állt meg, Holger Stanislawski vezetésével (2010/2011) megint sikerült eljutni a Bundesligáig, hogy aztán hosszú szünet következzen.

Közben beteljesedett a St. Pauli átalakulása: markáns identitású, nem mellesleg remekül marketingelhető kultklub lett belőle, mely az egész világon híressé vált. Nyugodtan mondhatjuk: a nyolcvanas évek közepétől felvett, nyíltan képviselt értékek sokkal ismertebbé tették a St. Paulit a futballvilágban, mint ami a pályán elért eredményekből logikusan következett volna. Az együttesnek 2009 óta írásban definiált vezérlőelvei vannak, ezekből idézzük a legfontosabbakat:

• Az FC St. Pauli a helyi közösség szerves része, így közvetlenül, közvetve egyaránt hatnak rá a társadalmi változások a politikai, kulturális és szociális szférában.
• A St. Pauli gyökerei egy kerületben vannak. Egész identitását ez a kerület határozza meg; a klubnak társadalmi felelősséget kell vállalnia az itt élő emberekért és magáért a kerületért.
• A St. Pauli életmód, és a sportbeli hitelesség szimbóluma. A szurkolói az elért sikerektől függetlenül azonosulhatnak vele.
• Vezérelvünk a tolerancia és a tisztelet.
• Az FC St. Paulit a futball határozza meg.
• Az aktív szurkolótábor adja meg a futball érzelmi töltetét, és ez az érzelmi töltet határozza meg a St. Pauli eladhatóságát.
• A klub összes szponzora, kereskedelmi partnere olyan cég kell, hogy legyen, amelynek tevékenysége összeegyeztethető a klub társadalmi és politikai felelősségvállalásával.
• A St. Pauli által eladott termékek és szolgáltatások esetében nem kizárólag a kereskedelmi megfontolások döntenek. A társadalmi kompatibilitás, fenntarthatóság, ökológiai megfontolások éppúgy szerepet játszhatnak. Ha bármiből készlethiány van, akkor az éves bérletek tulajdonosai és a klubtagok prioritást élveznek.

A fenti vezérelvek sokféleképp megnyilvánulhatnak. Ott vannak a klub kimondottan progresszív társadalmi-politikai irányvonalában. A csapat teljesen saját gyártású, „ultra fair” sportfelszerelést viselt az elmúlt években, ami ritkaság a futballvilágban (2024 nyarától viszont már a Puma öltözteti a St. Paulit). A merchandisingpultnál néha egészen vicces dolgok is felbukkanhatnak, ilyen volt a hatalmas sikert arató Anti-Fa tusfürdő. Az FCSP hatása, ismertsége messze túlterjeszkedik eredményességén (a klubmúzeum híres arról, hogy hiányoznak belőle a trófeák).

„A legismertebb futballklubok közé tartozunk úgy, hogy sikeresek még nem is voltunk. Felkelti az emberek érdeklődését a közösségi tulajdon, a klub kulturális aspektusa és az, hogy markáns értékrendünk van” – vélekedett Oke Göttlich, a St. Pauli elnöke. Göttlich a média világából, illetve az alternatív zenei színtérből érkezett, de „őspaulis” törzsszurkoló is egyben. Fő feladata: sikeres és vonzó klubot működtetni úgy, hogy nem sérülnek annak alapértékei.

Ez nem könnyű, még akkor sem, ha a St. Pauli valószínűleg ismertsége, népszerűsége csúcspontján áll, és anyagilag is stabil. A klub ugyanazzal az alapvetően kellemes gonddal küszködik, mint egy alternatív rockzenekar, ami egyszer csak nagyon sikeres lesz és a mainstream részévé válik. Rengeteg embert ragad magával a hype, ugyanakkor lesznek olyanok is, akik azt mondják: ez már nem az igazi. Az emlegetett punklegenda, Doc Mabuse is egy idő után már inkább az ötödik ligás Altona mérkőzéseire járt ki, amíg az egészsége ezt engedte. A klub mindennapjait meghatározza a markáns identitás, de ugyanakkor ez be is skatulyázhatja a csapatot, és lesz, akiket taszít. A pénzügyi sikereket pedig nehéz összeegyeztetni az ellenkultúrához kapcsolódó háttérrel.

Az emberek nehezen értik meg, hogy egyrészt egy kereskedelmileg sikeres klub vagyunk, másrészt meg a kommercializálódás ellen lépünk fel. Hogy fér meg ez a kettő egymás mellett? (…) A lehető legsikeresebb St. Paulit szeretném látni, mert minél sikeresebbek vagyunk, annál jobban tudjuk bemutatni az értékeket, amiket képviselünk. A klub maga is állandó átalakulásban van

– nyilatkozta Göttlich a The Athleticnek.

Talán mostanra állt össze igazán, amit Göttlich akart. A St. Pauli most erős, népszerű, és még a pályán is megvannak az eredményei: a 2022-ben megbízott edzőként kinevezett Fabian Hürzeler attraktív futballal, remek csapatjátékkal juttatta vissza a „kalózokat” a Bundesligába. Ráadásul ezt úgy tette meg, hogy a St. Pauli lehetőségei nem mérhetők a Bundesliga 2-be süllyedt patinás, nagy klubokhoz (Schalke 04, HSV, Hannover, Hertha). A két hamburgi topklub továbbra sincs egy súlycsoportban, ha a népszerűséget nézzük: a HSV pártoló tagsága nagyjából 110 000, a St. Paulié csak 40 000. A HSV bérkerete duplája a kisebbik hamburgi csapaténak. Ehhez képest a pályán nem jön ki ez a különbség, sőt: a „Bundesliga-dinoszaurusz” másodosztályú pokoljárása most még egy évvel meghosszabbodott, a város alternatív klubja pedig – a német futball történetében először – magasabb polcra került.

Talán ebben rejlik valamifajta mintázat is, ugyanúgy, ahogy Berlinben az Union sportszakmailag – és immár pártoló tagok számában is – a Hertha fölé tudott nőni. A német futball tele van óriási klubokkal, melyek egyszerre nyögnek az utóbbi évek sikertelensége és saját szurkolótáboruk elvárásainak súlya alatt.

Nehézkesek, bonyolultan és nagyon költségesen működtethetők, gyakran negatív spirálban vannak; történelmük, sikerességük egyszerre áldás és átok. Egy kisebb, de jól irányított klub – mint az Union, a St. Pauli, a Bundesligában egészen bravúrosan szereplő Heidenheim – kimanőverezheti őket, a kisebb „kalózhajók” megsarcolhatják a gigantikus gályákat.

Ha megnézzük a következő idény első két osztályának mezőnyét, feltűnő, hogy mennyi nagymúltú csapat lesz a másodosztályban, és mennyi „újhullámos” az elsőben. A Mainz, a Hoffenheim, az Augsburg, az RB Leipzig, a St. Pauli, az Union Berlin, a Heidenheim és a Holstein Kiel nyolcasából egyik élvonalbeli klubnak sincs húsz Bundesliga-idénye.

St. Pauli kalózai olyan pozícióban vannak, hogy akár a hosszabb Bundesliga-tartózkodás is reálisan elképzelhető. Fabian Hürzelert alighanem sokkal nagyobb csapat kispadján is láthatjuk még; pályán és azon kívül egyaránt rendben vannak a dolgok. Szokatlan dolog ez: sikerek a pályán, tömegek a csapat mögött, és még pénz is van (a klub legutóbbi mérlege ugyan mínuszt mutatott, de közben az FCSP rekordbevételt regisztrált). A csapat a Reeperbahnon ünnepelte másodosztályú bajnoki címét, kezdődhet a felkészülés az első osztályú szezonra. Aztán jöhet a kivonulás AC/DC-re (Hells Bells), a gól utáni tombolás Blurre (Song 2), és talán az sem lenne meglepetés, ha a klub meg tudná ismételni történelme legjobb élvonalbeli helyezését (10.).

Lehet, hogy Hamburg második számú csapata tartósan be tud rendezkedni a Bundesligában?