A Bajnokok Ligája megint megvillantotta tekintélyes izomzatát. Az első számú európai kupasorozat történetének egyik legjobb negyeddöntőjén van túl, a Real Madrid–Bayern München és a PSG–Borussia Dortmund elődöntők pedig további remek szórakozással kecsegtetnek. Ezzel a termékkel – a Real Madrid–Manchester City párharc rendkívül magas színvonala, a Dortmund–Atlético Madrid őrülete, a PSG barcelonai fordítása mellett csak „negyedhegedűs” lehetett a Bayern–Arsenal – legfeljebb hangulatban tudja felvenni a versenyt más, kluboknak kiírt versenysorozat.
Bizonyos szempontból igen jól jön az erőfölény megvillantása az európai szövetségnek: jövőre indul a harminckettes létszámúra duzzasztott FIFA-klubvilágbajnokság, amelyre az UEFA tizenkét csapatot (Chelsea, Real Madrid, Manchester City, Bayern München, PSG, Internazionale, Porto, Benfica, Dortmund, Juventus, Atlético Madrid, Red Bull Salzburg) delegálhat. Az európai csapatok hatalmas anyagi és erőteljes szakmai fölénye valószínűleg az amerikai rendezésű klubvébén is érvényesül, ettől függetlenül az UEFA árgus szemekkel fogja figyelni az új, pénzzel telepumpált, rivális küzdelemsorozatot. A 2024-es BL-negyeddöntő parádéja megnyugtató látvány lehetett az európai szövetség vezetőinek: ez a királykategória; és egy, ha nem is teljesen új, de újratervezett versenytársnak nehéz dolga lesz, ha ki akarja ütni a nyeregből. Hogy miért is?
Áprilisi góleső
A négy párharcban összesen 32 találat esett, ez pont négyes gólátlag. Ennél magasabb csak négyszer volt a BEK és BL történetében: az első három kiírásban (1955–1958), 1965/1966-ban és a 2019/2020-as, „COVID-áttervezte” idényben, utóbbi esetben a Barcelona–Bayern München (2–8) gólparádéja azért torzítja a képet.
Gólszámban az ötvenes-hatvanas évek sok szempontból féktelenebb futballját idézte a 2023/2024-es idény. Akkor ez megfelelt a szokásosnak (az első három kiírásban 4,38, 3,86 és 3,94, 1965/1966-ban 3,86 volt a gólátlag), most viszont kiugró (az épp folyó BL-idényben 3,03 az átlag), így valószínűleg anomália lesz. Azért aligha panaszkodik bárki amiatt, hogy a Bajnokok Ligája nyolc legjobb csapata inkább a támadásokkal volt elfoglalva…
A legutóbbi, 32 találat feletti gólözönhöz még olyan játékosok járultak hozzá, mint George Best, Denis Law, Bobby Charlton, Jair, Mario Corso, José Augusto, Paul Van Himst, „Paco” Gento, Amancio vagy éppenséggel az 1965/1966-os negyeddöntő egyetlen magyar gólját szerző Novák Dezső, aki az Inter kapujába talált be (a kor olasz szupercsapata 4–0, 1–1-gyel búcsúztatta a Ferencvárost). A mostani izgalmakhoz azonban nem volt mérhető az a negyeddöntő: míg idén az összes párharc kiélezett volt és összesítésben legfeljebb két góllal dőlt el, 1966-ban az Inter és a Fradi párviadala egyoldalú küzdelmet hozott, a Manchester United lemosta a Benficát, és a két izgalmasabb párharc (a Partizan Beograd 1–4 után fordított egy 5–0-val a Sparta Praha ellen, a Real Madrid „csak” 4–3-mal ejtette ki az Anderlechtet) is inkább papíron volt szoros, mint a pályán.
Góloktól eltekintve: a futball minőségét tekintve sem lehetett senkinek panasza az idei BL-negyeddöntőre, sőt, akár még azon is elgondolkodhatunk, hogy láttunk-e ugyanebben a szakaszban ennyire jó párharcokat. Mondhatni, mindegyik meccs megérdemelte volna a maga külön élő sávját a párhuzamos találkozók helyett, de ez már más kérdés.
A legnagyobbak játszótere
A kérdés az UEFA szemszögéből inkább az: el lehet-e érni, hogy ne csak a negyeddöntőre induljon igazán be a BL? A nyolcaddöntőben igazán minőségi csatát az Atlético Madrid–Inter, a Real Madrid–RB Leipzig és az Arsenal–Porto párharc hozott, megint kizárólag az öt topliga képviselői jutottak a legjobb nyolc közé, és szokás szerint a Deloitte bevételi listájával is erősen összevág a végső etapokra versenyben maradt klubok sora.
Ha a Forbes rangsorát (ez a klubok becsült értékén alapul) használjuk kiindulópontnak, akkor arról az 1. (Real Madrid), a 3. (Barcelona), az 5. (Manchester City), a 6. (Bayern München), a 7. (PSG), a 10. (Arsenal), a 12. (Dortmund) és a 13. (Atlético Madrid) kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé. Ha a Transfermarkt keretérték-becsléséből indulunk ki, akkor az 1. (Manchester City), a 2. (Arsenal), a 3. (Real Madrid), a 4. (PSG), az 5. (Bayern), a 8. (Barcelona), a 21. (Dortmund) és a 24. (Atlético) helyen álló együttes került be – és ez a rangsor erősen torzít a magas átigazolási díjak miatt a Premier League csapatai irányába. Ha a Capology fizetéskalkulátorát, akkor az 1. (PSG), a 2. (Real Madrid), a 3. (Bayern), az 5. (Manchester City), a 6. (Barcelona), a 7. (Arsenal), a 9. (Atlético Madrid) és a 13. (Dortmund) helyezett jutott el a negyeddöntőig.
S ne feledjük: a sorsolás összehozta a Money League 1. és 2. helyezettjét (Real Madrid–Manchester City), valamint a 3. és 4. helyezettet (PSG–Barcelona), így fordulhat elő, hogy az elődöntőbe egy olyan „betolakodó” is odakerülhetett, mint a Borussia Dortmund, mely az Atlético Madriddal együtt inkább csak alulról karcolgatja az igazi szuperklubok kategóriáját. A pénz ugyan nem minden, de az európai futball erőkoncentrációjára aligha kell jobb illusztrációt keresni.
Az UEFA biztosan szívesen látna még inkább kiélezett párharcokat már a nyolcaddöntős szakaszban, és ennek megágyazhat a BL következő idényben esedékes átalakítása. A „svájci rendszerű” főtáblán még jobban kijöhetnek a résztvevők közti anyagi és szakmai erőkülönbségek, mint a négyes csoportokban, amelyekben egy kvartettbe kerülhetett akár három topcsapat. Érdemes lesz figyelni, hogy a „gazdaglisták” élcsoportjából hány klub kerül be a főtábláról automatikusan a nyolcaddöntőbe kerülő első nyolc csapat közé, és hány csatlakozik hozzájuk még az első kieséses körből, melyet a főtáblás rangsor 9.–24. helyezettjei vívnak egymással.
Tündérmese? Kösz, nem!
Nem merészség azt jósolni, hogy a BL átalakítása a kiszámíthatatlanság további csökkenésével járhat együtt. Könnyen elképzelhető, hogy az új formátumú főtáblás rendszer érdekesebb, színesebb kavalkádot hoz, mint a kissé „megfáradt” csoportkör; ugyanakkor a több mérkőzés (minden csapat nyolcat játszik) a nagyobb kluboknak kedvezhet, mivel több esélyük lesz korrigálni egy-egy kisiklást.
Tündérmesékre aligha számíthatunk, de hát azok már a jelenlegi rendszerben sem íródnak: a Bajnokok Ligája kialakítása (1992/1993) óta csak háromszor (1994/1995, 1995/1996 és 2003/2004) sikerült nem topligás csapatnak bekerülnie a döntőbe, és csupán az Ajaxnak és a Portónak sikerült elhódítania a trófeát. Ilyenről már aligha álmodik bárki is – bár az Ajax még egyszer közel került a fináléhoz –, a nem topligás klubok egy-egy negyeddöntős, vagy rendkívül jó szereplés esetén elődöntős helyet foghatnak meg. Ezen semmilyen formátumváltoztatás nem segít. Az elmúlt húsz évben a spanyolok (25) és az angolok (24) juttatták el legtöbb esetben csapataikat a legjobb négy közé a BL-ben, utánuk következnek a németek (13), az olaszok (10), a franciák (6) és a hollandok (2).
A „kis BL-lé” vált Európa Ligában szintén csak topligás csapatok maradtak talpon (Olympique Marseille, Atalanta, AS Roma, Bayer Leverkusen), és a „kisebb” kluboknak menetelési lehetőséget kínáló Konferencialigában is nagy a topligás finálé valószínűsége (az Aston Villa az Olympiakosz, a Fiorentina a Club Brugge ellen számít favoritnak). A 12 elődöntősből 10 topligás ország képviselője: Németország és Olaszország 3-3, Franciaország 2, Spanyolország és Anglia 1-1 csapatot juttatott el a legjobb négy közé. Ebből azért látszik, hogy egyfajta kiszámíthatatlanság azért megmaradt: az angol Premier League gazdagsága nem konvertálódik automatikusan európai sikerekre minden évben…
De hát ez a kieséses szakasz és a sorsolás varázsából adódik. Mert annak kétségtelenül megvan a varázsa: hiába az erőkoncentráció, legkésőbb a negyeddöntőktől megnő a kiszámíthatatlanság és az emlékezetes párharcok esélye. A 2023/2024-es idény ebből a szempontból – főleg a Bajnokok Ligájában – mindenképp emlékezetesre sikerült. Az UEFA legnagyobb örömére.