Foci

Guardiola megint óvatos, a padlón lévő Bayern összességében sikeres volt

Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP
A gyenge szezont futó Bayern meglepően jól helytállt az Arsenal otthonában, az ötlettelen Dortmundot Haller tartotta életben az Atlético ellen, a másik két negyeddöntőn pedig a taktikai csata helyett az egyéni teljesítmények hozták a gólzáport. Taktikai gyorselemzés a negyeddöntők odavágóiról.

Arsenal – Bayern München 2-2

A Premier League egyik bajnokaspiránsa a mostanság nem túl jó formában lévő német rekordbajnokot fogadta – a Bayern hétvégi vereségével ugyanis szinte biztossá vált, hogy 12 év után nem Münchenbe kerül a salátástál. A mérkőzés legérdekesebb kérdése tehát az volt, hogy a két labdával domináns csapat közül melyik tudja a másikat a komfortzónáján kívülre kényszeríteni. Nos, az Arsenal az első félidőben 61, a második félidőben 58 százalékban birtokolta a labdát, mivel pedig a letámadást nem lehet kilencven percen keresztül fenntartani, a Bayern szokatlan módon a mérkőzés legnagyobb részében középső blokkban várta a londoniakat.

A pálya közepét szűken lezáró 4-4-2-es alakzatból általában Sané lépett ki, hogy nyomást helyezzen a balhátvédként kevesebbet felfutó, a hátsó sorba mintegy harmadik védőként betagozódó Kiwiorra. Ennek érdekében az Arsenal leginkább a széleket túltöltve próbálta széthúzni az ellenfelet. A jobb oldalon Ödegaard volt az, aki a szokottnál többet lépett vissza mélységben a labdákért, hogy a támadóbb szellemű Ben White és a villámgyors Bukayo Saka felváltva támadhassák a szélen és a félterületben lévő folyosókat. A bal oldalon a kevésbé felfutó Kiwior miatt Martinelli klasszikus szélsőként adott szélességet, Rice pedig szükség esetén a félterületbe indulhatott.

Korábban már írtunk róla, hogy az időnként még meglévő hiányosságok mellett az Arsenal az utóbbi időben egyre dinamikusabban tud az ellenfél kapuja elé érni.

Mikel Arteta csapata most is biztatóan kezdett, különösen az első tizenöt percben, Saka pedig az immár védjegyének számító, a félterület felé történő befutás után lőtt a hosszú sarokba. Az Ágyúsok ráadásul nemcsak első szándékból, hanem a hosszú passzok visszaszerzése után is képesek voltak helyzeteket kialakítani.

Arsenal-labdabirtoklás, Bayern-védekezés.

A Bayern Münchennek tehát, különösen az első félidőben, jóval kevesebb labdabirtoklási periódus jutott. A mélyebb védekezés mellett ez természetesen az Arsenal letámadásának is köszönhető: az Ágyúsok már jól ismert, óramű pontossággal működő 4-4-2-es letámadást raktak le a pályára, ahol a középpályáról Ödegaard lépett fel Havertz mellé. A két szélső Daviesre és az immár jobbhátvédként futballozó Kimmichre ügyelt, a védelem és a JorginhoRice páros pedig szükség esetén visszafelé is követte az emberét. Tuchel csapatának nem is ízlett a szoros őrizet, és többször is hosszú labdákra kényszerültek.

Ha sikerült átérni az ellenfél térfelére, akkor a labdával ellentétes oldali szélső (különösen Sané) befelé mozgásával igyekeztek helyzeteket kialakítani. Bár ez az első félidőben nem nagyon sikerült, egy kivágott labda utáni kikényszerített hibával, valamint Kane büntetőjével mégis a németek vonulhattak előnnyel a szünetre.

Bayern-labdabirtoklás, Arsenal-védekezés.

A második félidőben a Bayern valamivel több veszélyt tudott jelenteni az ellenfél kapujára. Az említett aszimmetrikus, gyors támadások mellett felállt fal ellen is egyre többször tudott berendezkedni Tuchel csapata. Ilyenkor, amint azt korábban megszokhattuk, a bajorok leginkább 4-2-4-es alakzatot vettek fel, ahol Gnabry és a később Sané helyére beálló Kingsley Coman biztosították a szélességet. A két szélső hátvéd feladata inkább a kontrák biztosítása volt, de a második hullámban olykor csatlakozhattak a támadásokhoz.

Arteta a második félidőben Zinchenko és Trossard behozatalával némileg változtatott a rendszeren, hiszen az ukrán személyében még egy támadóbb szellemű játékossal tudta beszorítani az ellenfelet. Az egyenlítő gól mégsem felépített támadásból, hanem egy bedobásból érkezett, ahol a hazaiak tankönyvi módon töltötték túl a labda oldalát és szerezték vissza a labdát, bizonyítva, hogy mindenféle játékfázisból tudnak veszélyeztetni.

A Bayern tehát a negatív előjelek ellenére viszonylag sikeresen zárta a londoni kirándulást.

Az is kiderült, hogy a Münchennek adott esetben a második szándékú, direktebb játék is jól áll, kérdés, hogy az Allianz Arénában, immár a szurkolóik jelenlétében, mire lesznek képesek.

Real Madrid–Manchester City 3-3

A tavalyi elődöntő visszavágója, a két legutóbbi győztes csatája ígérkezett talán a legérdekesebb összecsapásnak, hiszen Pep Guardiola strukturált pozíciós játéka és Ancelotti liberális, egyénközpontú felfogása feszült egymásnak ismét. Mielőtt azonban a mérkőzés képe igazán kialakult volna, gyors gólváltást láthattunk: rögtön a második percben Bernardo Silva talált be közvetlen szabadrúgásból, majd 12 perc után távolról Camavinga egyenlített – Ruben Dias segítségével. Egy percre rá Lunin kidobásából Rodrygo szerzett villámgyors gólt,

ez a jelenet azonban már előre vetítette azt a forgatókönyvet, amelyet később is láthattunk.

Ancelotti ugyanis a mérkőzés legnagyobb részében nem próbálta meg túldominálni a labdabirtoklásban talán a világon legerősebb ellenfelet, az összecsapás egészében mindössze 38 százalékban volt a Realnál a labda. Az olasz edző nyugodtan támaszkodhatott a direktebb játékra, hiszen sztárjainak szabadsága és gyorsasága is volt ehhez. A madridiak a szokásos, flexibilis rendszerüket játszották, amit a legtöbben 4-4-2-es rombusznak szoktak leírni. Alaba hiányában, mint azt már többször láthattuk, ezúttal is Tchouameni került Rüdiger mellé a védelem közepébe, Kroos pedig védekező középpályásként játszott Camavinga, Valverde és Bellingham mellett. Vinícius és Rodrygo ezúttal is szabadon futballoztak, a széleken és középen egyaránt feltűnve. Guardiola csapatának 4-1-4-1-es letámadását így ezúttal is leginkább a széleken, belső középpályásaik nyomástűrésével és elülső játékosaik mozgékonyságával játszották ki.

Real-labdabirtoklás, City-védekezés.

Guardiola az első félidőben hozta az idegenben megszokott kockázatkerülő, stabil labdabirtoklást. A 3-2-4-1-es felállásban Stones ezúttal is egyfajta hibrid, „elősöprögető” szerepben játszott, ami a Citynek tavaly példátlan sikereket hozott. Az első 45 percben azonban labdával nagyon is óvatos volt a City, az elvileg a vonalak között játszó Kovacic és Foden is gyakran inkább visszafelé lépett a labdákért, sőt a két szélen Grealish és Bernardo Silva sem helyezkedett kifejezetten magasan, egy az egy elleni szituációkban mindketten keveset játszották át a védőjüket.

A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en
Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik