Európa egyik legjobb akadémiájával és egy karakán edzővel lett az Atalanta az olasz foci világítótornya

Már április elejét írunk, de az Atalanta még áll az Olasz Kupában (elődöntő a Fiorentina ellen), az Európa Ligában (negyeddöntő a Liverpool ellen) és reális esélye van, hogy a bajnokságban Bajnokok Ligája-indulást érő helyen végez (jelenleg a hatodik). Akárhogy is alakul, a bergamói kiscsapat idénye nem kifutott eredmény lesz; Gian Piero Gasperini munkájának és a kiváló akadémiai képzésnek köszönhetően az Atalanta már nyolc éve meghatározó szerepet tölt be az olasz és nemzetközi futballban.

2024 januárjában a CIES Football Observatory nevű svájci elemzőcsoport készített egy elemzést a világ legtöbb bevételt termelő akadémiáiról. Az elemzésben a 2014 és 2023 közötti időszakot vették alapul.

Ebben a rangsorban az Atalanta – legjobb olasz csapatként – a tizedik helyen állt; az említett időszakban a klub 34 akadémistát értékesített összesen 250 millió euró értékben.

Bergamóból került ki többek között Roberto Gagliardini, akiért annak idején 20 milliót fizetett az Inter, Manolo Gabbiadini, Alessandro Bastoni és Franck Kessié is, aki azóta megjárta a Milant és a Barcelonát, nemrég pedig Afrika Kupát nyert Elefántcsontpart válogatottjával. Az akadémia sikere azonban nem újkeletű, korábban Filippo Inzaghi és Roberto Donadoni is itt kezdte pályafutását.

Az Atalanta utánpótlásképzésében 1990 jelentette a fordulópontot, amikor a klub egykori játékosa, Antonio Percassi 23 évesen befejezte aktív pályafutását és elnökként tért vissza (Percassi 1994-ben leköszönt, de 2010-ben visszatért, és máig ő az Atalanta elnöke). A sikeres üzletember Fermo Favinit bízta meg a feladattal, hogy szervezze újra a képzési rendszert. Az eredmények pedig jöttek, a különböző korosztályos csapatok 1991 és 2014 között tizenhét trófeát nyertek, miközben feltöltötték az első csapat – és nagyon sok másik Serie A-együttes – keretét.

Az Atalanta célja innentől kezdve a biztos bentmaradás mellett a fiatalok sikeres beépítése és későbbi értékesítése lett.

Ilyen szempontból az Ajax a követendő példa számunkra. Nem érdekli őket a pályán elért eredmény, csak a fiatalok felépítése

– mondta Favini az utánpótlással kapcsolatban. Az Atalanta scouthálózata elsősorban Lombardiára és Észak-Olaszországra terjed ki, ahol olyan kisebb egyesületeket támogatnak, amelyeknek olykor cipőre sincs pénzük. Cserébe ezek a csapatok az Atalanta akadémiájára küldik a tehetséges gyerekeiket. A klubnál fontosnak tartják azt is, hogy főként olyan edzők dolgozzanak az utánpótlásban, akik korábban ott váltak felnőtt játékossá vagy éveket töltöttek a csapatnál.

Az Atalantánál persze nemcsak a saját neveltjeikkel bánnak jól. Azt is tudják, hogyan menedzseljék a fiatalon, szinte értéktelenül vett játékosok karrierjét, hogy aztán a vételár többszöröséért adják őket tovább. Rasmus Höjlund 20 éves volt, amikor tavaly nyáron a Manchester United 74 millió eurót (!) fizetett érte; Cristian Romerót 24 éves korában vitte el a Tottenham 50 millióért; Dejan Kulusevski pedig tizenkilenc évesen távozott a Juventushoz, amely 37 milliót adott cserébe.

Az Atalanta tulajdonképpen az értékteremtés definíciója lett a futballban.

Adódik a kérdés: hogyan tud sikeres maradni a csapat, ha minden évben eladja a legjobbjait? A játékosok lehet, hogy cserélődnek, de egy ember helye nyolc éve betonbiztos – a vezetőedző, Gian Piero Gasperinié. Az olasz szakember nemcsak man-managementben végez kiváló munkát (ami egy ilyen klub esetében különösen nagy jelentőséggel bír), hanem a taktika terén is.

Az Atalanta azok közé a csapatok közé tartozik, amelyek labdával és labda nélkül is jól érzik magukat. Az alábbi, csapatstílusokat összehasonlító ábrán az látszik, hogy a bergamói együttes a ligaátlagnál többet passzol labdabirtoklásonként, de messze nem annyit, mint például az Inter, a Napoli vagy a Bologna. A támadások sebességét illetően viszont – vagyis, hogy milyen gyorsan halad a labda az ellenfél kapuja felé – az ötödik leggyorsabb az Atalanta. Ez azt jelenti, hogy Gasperini taktikájában kevés a céltalan oldal- és visszapassz, ha megvan a labda, az Atalanta próbál előrefelé játszani.

Gasperini a megérkezése óta három védőzik az Atalantával; ez a pályán jelenthet 3–4–1–2-t, 3–4–2–1-et, de akár 3–4–3-at is. Legyen bármi is a formáció, a szerepek és a feladatok nem változnak. Labdabirtoklási fázisban a három belső védő egymástól távol, de egyvonalban helyezkedik. A két belső középpályás (rendszerint Éderson és Marten de Roon) ilyenkor kiforog a félterületekbe vagy az oldalvonal mellé, hogy a szárnyvédők feljebb léphessenek.

Ezzel a helyezkedéssel az Atalanta kiszélesíti a pályát és megkönnyíti a labdakihozatalt. Azzal, hogy a belső középpályások kimozognak a szélek irányába, passzopciót nyújtanak a belső védőknek. Ha esetleg kilép rájuk az ellenfél szélsője vagy középpályása, akkor a pálya közepén nyílnak szabad területek, és egyetlen felpasszal meg lehet találni a vonalak között mozgó Teun Koopmeinerst vagy Charles De Ketelaerét. Mindez nagyon jól kivehető a következő ábrán, amelyen az Atalanta játékosainak átlagos pozíciója és a leggyakoribb passzkapcsolatok láthatók az első cseréig (65. perc). A három belső védő egymástól távol, Éderson és De Roon a félterületekben, Matteo Ruggeri és Davide Zappacosta pedig magasan, az oldalvonal mellett.

Ezek után nem meglepő, hogy az Atalanta elsősorban a széleken támad és onnan próbál veszélyes helyzeteket kialakítani. Gyakran előfordul, hogy a belső védő, a szárnyvédő, a belső középpályás és a feltolt nyolcas túltölti az egyik oldalt; ilyenkor kis területen tömörülnek, ami megkönnyíti az egymás közti játékot, labdavesztés esetén pedig azonnali területszűkítést és visszatámadást tesz lehetővé.

A Juventus elleni átlagos pozíciókon is látszik, hogy az Atalanta gyakorlatilag üresen hagyja a pálya közepét.

Ez teljesen tudatos, Gasperiniék mindössze az esetek 23 százalékában vezetik a támadásaikat a pálya közepén, ennél kevesebb támadása csak az utolsó helyezett Salernitanának van középről a Serie A-ban (22 százalék).

Az Atalantában több olyan játékos is van, aki nélkül nem működhetne hatékonyan a gépezet. Ilyen Giorgio Scalvini, a legprogresszívebb belső védő, Éderson és De Roon, valamint a szárnyvédők, Ruggeri és Zappacosta. A csapat első számú játékosa azonban Koopmeiners, aki tizenegy találatával vezeti a házi góllövőlistát, emellett pedig kiosztott három gólpasszt is.

A holland elképesztő formában van idén, 5,3-as xG mellett tizenegy gólt szerzett, vagyis 5,7 góllal múlta felül a várható teljesítményét – ennél jobb helyzetkihasználása csak Lautaro Martíneznek van a Serie A-ban (+7,7).

Koopmeiners lövéseinek pozíciójából látszik, hogy nemcsak távolról, az úgynevezett 14-es zónából veszélyes, hanem gyakran támadja a büntetőterületet is, így sokszor rá jönnek ki a befejezések.

Nemcsak Koopmeiners, de az Atalanta is nagy felülteljesítésben van az idei szezonban; 54 gólt szerzett eddig a csapat, ami 12,1-gyel több, mint a várható teljesítménye. Ez viszont – a szezon végéhez közeledve – nem a szerencsének tudható be, hanem a játékosok élességének a legfontosabb pillanatokban.

Az Atalanta nem tud versenyezni az élmenőkkel, de a kis- és közép csapatokat stabilan veri, néha pedig az egy héttel ezelőtti, Napoli elleni idegenbeli 3–0-s sikerhez hasonló skalpokat is begyűjti. Jelenleg a hatodik helyen áll az együttes, de egy, illetve két meccsel kevesebbet játszott, mint a körülötte lévők. Ha Gasperini csapata hozza a Fiorentina elleni elmaradt találkozóját, akkor megelőzi a Romát, és négy pontra megközelíti a negyedik helyezett – már Bajnokok Ligája-helyen lévő – Bolognát.

Az Európa Ligában a Liverpool vár az Atalantára a negyeddöntőben. A két csapat nagyon hasonló focit játszik, ezért egy szórakoztató, intenzív párharcra lehet számítani.

Az Atalanta még nem nyert semmit idén, és a realitás azt mondatja, talán nem is fog. Ennek ellenére a hazai és nemzetközi kupamenetelés már önmagában nagy siker egy ilyen kis klub számára, ráadásul a bajnokságban elfoglalt helyezés alapján egy újabb európai kaland van kilátásban a következő szezonra.

A szerző Kovács Gábor, az FTC adatelemzője.