Eddig ritkán fordult elő, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány a nyilvánosság előtt kritizálja egy-egy válogatott játékos egyéni teljesítményét, de a Koszovó elleni 2-0-ra megnyert mérkőzés után az edző így nyilatkozott:
Nem szeretek külön, egyénekről beszélni, de el kell mondjam, Gazdag Dánieltől többet várok. Megkapja a lehetőséget, de nem tejesített jól ma este sem.
Más szerepben játszik a klubjában, mint amit mi kértünk tőle, azt, hogy mélységből indulva támadjon többet, de visszahúzódott és nem nyílt előtte lehetőség” – mondta a szövetségi kapitány.
A Koszovó ellen kezdőként pályára lépő magyar középpályás nem is futott ki a második félidőre, de a tavalyi Eb-selejtezőben a Montenegró elleni hazai, valamint a litvánok elleni két mérkőzésen is lecserélte a félidőben a szövetségi kapitány.
A Koszovó elleni mérkőzés önmagában alátámasztotta Marco Rossi kritikáját. Bár Gazdag papíron a 3-4-2-1-es felállás jobb oldali belső támadójaként lépett pályára, sokszor leírtuk már: a magyar válogatott immár egy éve a rugalmas, a posztok helyett inkább a labdához pozícionáló, relacionista játékszervezés híve, önmagában tehát nem meglepő, hogy Gazdag gyakran elmozgott eredeti pozíciójából, hogy segítsen a labda körül létszámfölényt kialakítani.
A koszovóiak elleni szenvedős első félidőben azonban látványos volt: Gazdag talán még a szokottnál is többet lépett vissza a labdákért az első félidőben. A labdakihozatal szempontjából az első 45 percben a magyar válogatott különösen szenvedett, még kaput eltaláló lövést sem sikerült összehoznia csapatunknak.
Labdakihozatal Koszovó ellen. Gazdag nagyon mélyen visszalép a saját térfél közepéig, így eggyel kevesebben vagyunk a vonalak között.
A Sallai Roland hiányában az utolsó pillanatban pályára küldött Gazdag tehát nem tudta ugyanazokat a játékkapcsolatokat kialakítani, mint a freiburgi támadó. Sallai ugyanis jóval gyakrabban indul területbe a védelem mögé, akár a középső, akár a szélső folyosókba.
Az ellenpélda: Sallai a Szerbia elleni hazai mérkőzésen gyakran indult be a védelem mögé, ezzel konstans veszélyt jelentve az ellenfél hátsó sorára.
Ezt a számok is alátámasztják: 24 labdaérintéséből egyet sem az ellenfél tizenhatosán belül ért el. Ebben a mutatóban a magyar csapatból Szoboszlai Dominik (66/5), Szalai Attila (58/3) és Nagy Zsolt (37/3) teljesített a legjobban.
A Montenegró és Litvánia elleni hazai mérkőzéseket is érdemes ebből a szempontból megvizsgálni. Ezeken a mérkőzéseken a magyar válogatott többnyire az ellenfél térfelén, a pálya bal oldalát erősen túltöltve futballozott. Ezekben a szituációkban Gazdag leggyakrabban a labda felé mozgó, extra passzopciót biztosító szerepet töltötte be.
