BEK-elődöntőbe jutott az Újpest, de még így sem volt elégedett a vezetőedző

Nagyszombatban nagyjából 50 ezren éltek 1974-ben. A Spartak Trnava–Újpest BEK-negyeddöntő első mérkőzésére éppen 50 ezer jegyigénylés érkezett a (cseh)szlovákiai klubhoz.

A csapatok ismerték egymást: mindkét együttes szerepelt 1973 nyarán a Teresa Herrera–tornán La Corunában. Sőt a Spartak szinte hihetetlen fordítást produkált: a félidei 0-3 után 5-3-ra győzött a háromszoros BEK-győztes, Johan Cruyff-fal, Johan Neeskensszel, Ruud Krollal, Johnny Reppel felvonuló Ajax ellen! Az Újpest 4-2-re kikapott a Luis Aragones vezérelte Atlético Madridtól, majd a harmadik helyért vívott mérkőzésen (0-0 után) a tizenegyesrúgásokban felülmúlta az Ajaxot.

Büntetők Trnaván is voltak. Miután Dusan Kabát vezetést szerzett a házigazdáknak a 28 116 nézővel zsúfolt stadionban, a lilák 11-eshez jutottak, és Tóth András egyenlített. Ám David Smith angol játékvezető újrarúgatta a büntetőt; megint Tóth állt a labda mögé, és ismét a kapuba lőtt.

Az 1-1 után az Újpest volt a továbbjutás favoritja, a visszavágóra mégis hosszú sorokban érkeztek Komárom felől a személygépkocsik és az autóbuszok. Hatezer drukker jött át a határon, a Megyeri úton – amelynek környékét már délben lezárták a forgalom elől – 32 181 néző tolongott 1974. március 20-án.

Az Újpest tizenegy válogatott labdarúgóval (Szentmihályi – Kolár, Harsányi, Horváth, Noskó – Dunai III, Tóth András – Fazekas, Bene, Fekete, Zámbó) állt fel, a Spartak Trnava hét olyan játékost (Keketi, Dobias, Majernik, Kabát, Hrusecky, Kuna, Adamec) küldött pályára, aki szerepelt Csehszlovákia nemzeti együttesében. Tíz lehetett volna az a hét, de Vojtech Varadin és Vladimir Hagara eltiltás, Jaroslav Masrna sérülés miatt nem szerepelhetett.

Edzőjük, Anton Malatinsky meglepő húzással reagált Hagara hiányára: a balszélső Kabátot állította a balhátvéd posztjára. Átszervezett csapata kitűnően helytállt, az extraklasszis Jozef Adamec góljával megérdemelten szerzett vezetést, ám Fekete László egyenlített, perdítése a hálóig nem jutott el, de a gólvonalon áthaladt (1-1).

Az állás végeredmény maradt, a kétszer negyedórás hosszabbítás sem hozott döntést.

A továbbjutásról a ráadás-tizenegyesek határoztak,

ezek közül a cserejátékos Kellner Jenő, illetve Karol Dobias egyet-egyet kihagyott, míg Tóth András, Adamec, Horváth József, Anton Hrusecky, Bene Ferenc, Karol Sevcik és Zámbó Sándor a kapuba küldte a labdát.

Az ötödik sorozatot a trnavai kapus, Dusan Keketi zárta; lövését kollégája, Szentmihályi Antal kivédte, ezzel az Újpest a legjobb négy közé került a BEK-ben.

Szentmihályi, akit a pályára rohanó mámoros szurkolók a vállukra kaptak, azt mondta: „Pályafutásom legszebb pillanatainak egyike volt, hogy Keketi labdáját megfogtam.”

Keketi annál szomorúbban említette:

Ez volt az első tizenegyes, amit pályafutásom alatt hivatalos mérkőzésen rúgtam. Kényszerhelyzetben elvállaltam, mert a két specialistánk, Ladislav Kuna és Kabát nem volt már a pályán.

A Képes Sport így írt kettejükről: „Keketi csendesen ballagott visszafelé. Tíz évet öregedett. Szentmihályi ugrált örömében. Tíz évet fiatalodott.” A lap hozzátette: „A legtöbb 11-est kivédő kapus épp úgy megérdemli az Aranykesztyűt, mint a gólkirály az Aranycipőt.”

A Smena című csehszlovák újság ekképpen kesergett: „Szerencsétlenség, hogy a találkozó hőse, Keketi kapus fosztotta meg csapatát a továbbjutástól.”

Olyan korban, amelyben a konferencialigás, azaz hátsó ajtós 32 közé jutásra is úgy szokás tekinteni, mint a Mount Everest meghódítására, el sem lehet hinni, hogy a korabeli hazai orgánumok egyáltalán nem áradoztak.

A Magyar Hírlap ezt tette közzé: „Valljuk meg őszintén, csalódást okozott a magyar bajnokcsapat. Végül is egy nagyszerű kapusteljesítmény jól sikerült századmásodpercének és egy végig kitűnőt nyújtó kapus pillanatnyi indiszponáltságának köszönhette továbbjutását.”

A Népszava ezzel zárta tudósítását: „Az Újpesti Dózsa teljesítménye mindenképpen elismerésre méltó, de a magyar bajnokcsapattól sokkal jobb játékot vártunk és már láttunk is.”

Várhidi Pál sikeredző sem lelkendezett: „A továbbjutástól függetlenül nem vagyok teljesen elégedett, mert taktikai elképzeléseim csak 75 százalékban valósultak meg. Mindenekelőtt a középpályások és a csatárok maradtak el a várakozástól.”

Az Esti Hírlap ugyancsak józanul összegzett: „Felejthetetlen este volt. Nem azért, mintha nem láttunk volna ennél jobb mérkőzést, de izgalmasabbat, drámaibbat aligha. Milyen remek volt látni a zsúfolt lelátókat, hallani a két szurkolótábor hangpárbaját, látni a játékosok küzdelmét!

Az Újpesti Dózsa nem tudta megismételni Nagyszombatban nyújtott jó teljesítményét, lényegesen gyengébben játszott,

a Trnava viszont összehasonlíthatatlanul jobban.”

A lilák a következő körben a Bayern Münchent akarták elkerülni (a másik két elődöntős az Atlético Madrid és a Celtic volt). Naná, hogy a bajor csapattal kellett rivalizálniuk a döntőbe jutásért. A Népstadionban – telt ház, 78 426 néző előtt – 1-1-gyel zárult a találkozó, a visszavágón a Maier – Hansen, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner – Roth (Dürnberger), Zobel, Kapellmann – Uli Hoeness, Gerd Müller, Torstensson összetételű Bayern 3-0-ra győzött.

Ám az volt a napjainkig utolsó – harmadik – alkalom, hogy magyar csapat a legjobb négy közé jutott a kontinens első számú klubtornáján (korábban ez 1958-ban a Vasasnak, míg 1965-ben a Győri ETO-nak sikerült).

Ennél sokkal fájdalmasabb, hogy

magyar együttes fél évszázada érte meg mindmáig utoljára a tavaszt a BEK-ben, illetve a BL-ben.

S talán mondani sem kell: az esélyek a XXI. században összehasonlíthatatlanul rosszabbak, mint amilyenek 45, 40 vagy akár 35 esztendeje voltak.