A német foci tündérmeséje, amiről senki sem beszél

Egészen szürreálisan zárult le a német másodosztályú szezon 2023 májusában, az utolsó fordulónak ugyanis úgy mentek neki a csapatok, hogy a Darmstadt már biztosan feljutott, a Heidenheim és a Hamburg viszont még harcban volt az automatikus Bundesliga-részvételért. A mérkőzések természetesen egy időpontban voltak, a hamburgi szurkolók pedig pályára tódultak, amikor 1-0-ra nyertek a Sandhausen vendégeként, miközben a Heidenheim épp vesztésre állt a Jahn Regensburg otthonában az utolsó percekben.

A hangosbemondóban is gratuláltak a feljutáshoz, a HSV-fanatikusok nagy ünneplésbe kezdtek, ám jött a hír, hogy a rivális előbb egyenlített, majd a 98. percben Tim Kleindienst a győztes találatot is bevitte, így a Hamburg a harmadik, osztályozós helyre szorult, a Heidenheim pedig megnyerte a Bundesliga 2-t, és története során először feljutott az élvonalba.

A földön fetrengő, csalódott hamburgi drukkerekről készült képek bejárták a világsajtót, és mindenki felkapta a fejét arra, hogy vajon milyen kiscsapat ütötte el a korábbi Bundesliga-dínót (amely a ligalapítás után 55 évvel esett ki először, viszont 2018 óta képtelen visszajutni az élvonalba) az automatikus feljutástól. Merthogy a Heidenheim az évezred elején még az ötödosztályban szerepelt, onnan lépdelt egyre feljebb, az előző szezonban mindössze a kilencedik legnagyobb költségvetésből dolgozott a Bundesliga 2-ben, mégis bajnok tudott lenni. Az RB Leipzig mellett a második klubbá vált, amely elmondhatja magáról, hogy a kétezres években az ötödosztálytól jutott el a Bundesligáig, ahol eddig úgy szerepel, ami alapján nem elképzelhetetlen, hogy megragad az élvonalban.

Hogy a baden-württembergi kisváros csapata ilyen magasságokba jutott, az elsősorban Holger Sanwald klublenöknek és a vezetőedzőnek, Frank Schmidtnek köszönhető, akik külön-külön is egy futballromantikus történet főszereplői lennének, együtt viszont egy olyan kettőst alkotnak, amire nem sok példa akad a labdarúgásban.

Sanwald ugyanis 13 éves korában került a Heidenheim SB utánpótlásába, és mindössze egy olyan szezon volt, amit nem a klubnál töltött. Visszatérésre után is a második csapatban futballozott, még azt követően is, hogy 1994-ben, 27 évesen megbízták a labdarúgó-szakosztály vezetésével, és most harminc évvel később is ő az elnök. Az ő személye mellett az állandóságot jelzi az is, hogy két felügyelő bizottsági tag, Harald Endres és Michael Schuck is 1999 óta a klub kötelékébe tartoznak.

Franck Schmidt Heidenheimben született, a közeli Giengenben nőtt fel, karrierje utolsó három évében, 2004 és 2007 között szülővárosa csapatában focizott, majd visszavonult. Miután lezárta játékoskarrierjét, egyből elhelyezkedett a szakmai stábban, de már szeptemberben felkérték az idő közben a Heidenheim SB-ből financiális okok miatt kiváló és önálló futballklubbá alakuló 1. FC Heidenheim vezetésére. Eredetileg csak a téli szünetig szólt megbízása az akkor már a negyedik vonalban szereplő csapathoz, ám az eredmények elég meggyőzőek voltak.

Azóta is ő a vezetőedző, 2023 szeptemberében megdöntötte a német rekordot azzal, hogy 17 éve irányítja ugyanazt a csapatot,

de az angol, a francia, az olasz és a spanyol labdarúgás első két osztályában sincs olyan edző, akit régebben neveztek volna ki egy együttes élére, mint őt. Diego Simeone követi a sorban, akit bő négy évvel később bíztak meg az Atlético Madridnál.

Manapság a sportrealityk korát éljük, de az az érdekes, hogy Schmidtet már egy 2013-as dokusorozatban megismerhette a közönség, ugyanis az Aljoscha Pause rendezte Trainer!-ben, ami három feltörekvő edző karrierjét követte, a Heidenheim trénere volt az egyik szereplő. Ebből is kiderült, hogy egy kemény és őszinte szakemberről van szó, aki egy-egy mondattal képes fanatizálni a csapatát a legkritikusabb pillanatokban is.

Schmidt edzői kvalitásairól beszélnek a pályán elért eredmények is, a második szezonjában feljuttatta a csapatot a harmadosztályba, ahol előbb sikerült stabilizálni Heidenheim helyét a tabella első felében, amit 2014-ben újabb osztálylépés követett. Ezután kilenc éven át szerepelt a Bundesliga 2-ben a Heidenheim, és mindössze kétszer nem fért be az első tízbe, miközben 2020-ban már osztályozót játszhatott, de a Werder elleni, idegenbeli 0-0-t egy hazai 2-2 követte, az idegenbeli gólok a Brémának kedveztek. Közben a Német Kupában kétszer is negyeddöntőig jutottak, 2019 áprilisában a Bayern München ellen ráadásul igencsak drámai meccsen kaptak ki – 4-4 után a 84. percben, Robert Lewandowski tizenegyesből szerzett góljával dőlt el a továbbjutás a Bayern javára.

A Bundesliga 2 sokszor az élvonalból kiesett óriások játszótere, de az hamar kiderült az előző szezonban, hogy a Heidenheim lesben áll majd végig, hogy lecsapjon a lehetőségre, ha mondjuk a Hamburg megint botlana. Februárig csak kétszer kapott Schmidt csapata, hazai pályán pedig mindössze egyszer nem szerzett pontot az egész szezonban. Majdnem a bajnokik felén, 15 mérkőzésen nem kapott gólt az együttes, miközben messze felülteljesített az ellenfél kapuja előtt, a 44,5-es xG-re (várható gólmutató) ugyanis 64 szerzett találat jutott.

Az első forduló nyolcadik helyét leszámítva nem szorult az ötödik pozíciónál hátrébb a Heidenheim, amely a mindent eldöntő, utolsó körnek másodikként rugaszkodott neki, csakhogy, amikor a Hamburg már megnyerte a maga meccsét, a Heidenheim még 2-1-es hátrányban volt. A vezetőedző ekkor ismét megcsillogtatta motivációs képességeit.

Jan-Niklas Beste odajött hozzám, látszott, hogy kikészült. Teljesen maga alatt volt, de mondtam neki, hogy «Nicky, megcsináljuk, csak hinned kell benne»

– mesélte a The Athleticnek az edző, Beste pedig előbb egy tizenegyesből kiegyenlített, majd a végén ő adta a gólpasszt Tim Kleindienstnek, a csapat pedig feljutott.

Így jutott el a valamivel több mint 50 ezres kisváros csapata az élvonalig, és amíg mi szájtátva nézzük, ahogy a Bayer Leverkusen utcahosszal vezeti a bajnokságot, és vakarjuk a fejünket, hogy vajon mi csúszhatott félre a Bayern Münchennél, addig a Heidenheim szép csendben megkapaszkodott a Bundesliga középmezőnyében. Belátható közelségben van a 40 pontos határ is, ami az élvonalban való megkapaszkodást jelentené nagy valószínűséggel.

Ennek nem sok előjele volt, bár hatan is érkeztek a nyáron, csak két játékosért fizettek (Marvin Pieringerért 1,8 millió, Tim Sierslebenért félmillió eurót), csak Siersleben és az ingyen megszerzett Eren Dinkci jött közvetlenül a Bundesligából az újak közül.

Három meccsen szerzett egy ponttal kezdte az idényt a Heidenheim, a Werder Bremen elleni 4-2-vel lett meg a történelmi első győzelem az élvonalban. Noha akadtak olyan bravúrok, mint a Stuttgart legyőzése, sokáig inkább tűnt úgy, hogy a kiesés elöli menekülésről szól majd a szezon. Aztán december közepén a Heidenheim 3-2-re legyőzte a Darmstadtot, és produkált egy olyan, tízmeccses szériát, amiben egyedül a Bayer Leverkusentől kapott ki, de Xabi Alonso csapatától is csak 1-0-ra – olcsóbban megúszták a leverkuseni hengerrel való találkát, mint a Bayern. Ebben az időszakban 17 pontot szereztek Frank Schmidték, és ami biztató a jövőre nézve, hogy kilencet idegenben, vagyis a 15 ezer férőhelyes Voith Arenától távol is elkezdtek életjeleket mutatni, ami a szezon első felére kevésbé volt jellemző.

A történelmi első győzelem:

Ami a Heidenheim játékát illeti, hozza a klasszikus kiscsapat feelingjét, amit az ellenfelek lényegében beszorítanak a saját kapuja elé. Mindössze 40 százalékos a labdabirtoklási mutató, de ami beszédesebb, az az Opta térképe, amin 30 részre osztották fel a pályát, és amin azt jelzik, hogy egy csapat mely részeket uralja, vagyis köthető a játékosaihoz a labdaérintések legalább 55 százaléka.

A Heidenheim esetében csak két olyan zóna van, amelynél elmondható ez és mind a kettő a saját tizenhatosán belül található. Árulkodó az is, hogy a büntetőterületet három részre osztották az Optánál, a baloldali harmad pedig már szürke zóna, vagyis az ellenfelek nagyjából ugyanannyiszor érnek labdába ott, mint a heidenheimiek.

A csapat jó szereplésében alighanem fontos tényező, hogy a feljutást bebiztosító gólokat szerző Beste és Kleindienst most is a legeredményesebbek közé tartozik, illetve a legjobb teljesítményt nyújtók között megtaláljuk a csapatkapitányt, Patrick Mainkát, vagy épp Jan Schöppnert is, aki szintén évek óta a klubhoz tartozik, ők mind-mind ráerősítenek arra az összetartó erőre, ami manapság egyre ritkább a futballban. De, hogy az érkezőket is fényezzük kicsit, Dinkcit kifejezetten jó érzékkel választotta ki a szakmai stáb, a Werderben csak epizodista volt (17 bajnokin mindössze 214 játékperc), most viszont rendre kezdő, amit eddig nyolc góllal és három gólpasszal hálált meg.

Az is az újonc kezére játszik persze, hogy a tabella veszélyzónájában álló Köln, Mainz, Darmstadt trió eddig összesen nyert annyi meccset (hetet), mint a Heidenheim. De emiatt nem Frank Schmidt csapatának kell magyarázkodnia, inkább csak tartani kell ezt a tempót, és akkor a Heidenheim történelmi menetelése tovább folytatódik.