Az UEFA égisze alatt rendezett első európai Szuperkupa-párbaj 1974 januárjában zajlott. Előtte egy évvel – Anton Witkampnak, a De Telegraaf című holland napilap szerkesztőjének ötlete nyomán – már rendeztek egy párharcot a labdarúgó BEK és KEK védője, az Ajax és a Rangers között (3-1, 3-2), azt azonban a kontinens szövetsége nem ismerte el.
Az Ajax-Rangers párharc második meccse:
A glasgow-i Ibrox Parkban 57 ezren voltak 1973. január 16-án. A milánói San Siróban 15 ezren lézengtek 1974. január 9-én. A Milan–Ajax találkozót – a várható köd miatt – délután fél kettőkor kezdték, e miatt játszottak nagyrészt üres lelátók előtt a csapatok. Egyetlen gól esett, akárcsak az 1973-as KEK-döntőben Szalonikiben, ahol a Milan a Leeds Unitedot győzte le, és mindkét alkalommal Luciano Chiarugi talált a hálóba.
Hollandiában ironikusan írták a meccsről, hogy „Gerrie Mühren volt az egyetlen Ajax-labdarúgó, akinek gratuláltak a vereség után, a repülőn ugyanis közölték vele, hogy apa lett”. A Népsport azt a következtetést vonta le az itáliai 1-0-ból: „Nem lesz hosszú életű a Szuperkupa.” Hozzátette: „Az Ajax rengeteget vesztett Johan Cruyff távozásával.”
Az amszterdami „próféta” Barcelonába szerződött, és távozásában szerepet játszott, hogy a csapatkapitány-választáskor Piet Keizer 12, míg ő csak 7 szavazatot kapott. Átigazolása után a szériában háromszor győztes Ajax dominanciája megszűnt a BEK-ben: a címvédő együttes a második fordulóban kiesett a szófiai CSZKA ellenében (1-0, 0-2). Gerrie Mühren nem csodálkozott a meglepő búcsún: „Törvényszerű – említette –, hogy ha a futball már nem okoz örömöt, annak rossz vége lesz.”
A klasszikus Ajax a következő években felmorzsolódott: Johan Neeskens Cruyff után ment Barcelonába, Keizer visszavonult, Arie Haan 1975 márciusában az Anderlechthez szerződött, ugyanabban az évben Johnny Rep Valenciába, a német Horst Blankenburg a Hamburghoz igazolt. Heinz Stuy 1976 januárjában, Gerrie Mühren öt hónappal később távozott; előbbi az FC Amsterdamhoz, utóbbi a Betishez szegődött.
Helenio Herrera, a kétszeres BEK-győztes Grande Inter mestere már 1973-ban azt jövendölte: „Vége az Ajax-uralomnak.” A Real Madriddal vívott elődöntő előtt azt nyilatkozta: „Hajlandó vagyok nagy pénzt tenni a Real döntőbe jutására. A latin labdarúgás újra diadalmaskodik a hideg északi futball fölött.”
A Szuperkupa amszterdami visszavágójára csak 15 350 néző váltott jegyet a nagy hidegben, ám a távollévők megbánták, hogy otthon maradtak. A Stuy – Suurbier, Blankenburg, Hulshoff, Krol – Haan, Neeskens, Gerrie Mühren – Rep, Mulder, Keizer összetételű Ajax 6-0-ra győzött!
Hogy ez milyen különleges diadal volt, arra jellemző: a Milant a Juventustól 1927-ben elszenvedett 2-8 óta nem érte ekkora kudarc. Hat gólnál nagyobb differenciával sosem kapott ki a csapat, amelynek történetében még egy 0-6 volt: 1925-ben, szintén a Juventus ellen.
A Vecchi – Sabadini, Anquilletti, Schnellinger, Maldera – Turone, Dolci, Benetti, Rivera, Biasiolo (Tresoldi) – Chiarugi összeállítású olasz együttes közelről bámulta a gálaműsort, amely Jan Mulder bal kapufás szabadrúgásgóljával kezdődött az első félidő közepén. A szabadrúgásokkal bajban volt a Milan, mert Johnny Repé után Keizer is megzörgette a hálót.
Ez azonban csak ízelítőt nyújtott a hajrá milánói viszontagságaihoz: az utolsó húsz percben négyet vágott be vetélytársának az Ajax. Neeskens akrobatikus mozdulattal, vetődve lőtt a hálóba, aztán Rep küldte a labdát menthetetlenül a léc alá, majd Mühren értékesítette a Karl-Heinz Schnellinger szabálytalanságáért megítélt 11-est, végül – teljes Milan-káosz közepette – Haan bekotorta a hatodikat.
Itáliában felidézték, hogy már egy héttel korábban, a San Siróban is csak William Vecchi kapus bravúrjai mentették meg a Milant, amelyet aztán „megaláztak Amszterdamban”. A L’Unitá szerint az olasz csapatot „a milánói második félidőben elbarikádozták a saját térfelén”. Hát még Amszterdamban…
Itthon a Labdarúgás című szaklap sajátos szemszögből kommentálta a holland csapat felfutását: „A Tatabánya alig több mint egy évtizede, az akkoriban népszerű Rappan Kupában Tatabányán és Amszterdamban is vereséget mért az Ajaxra (2-1, 2-1). S bizony azt a kérdést, hogy hol tartanak ma a hollandok és hol a bányászok, bármelyik kisiskolás nevetve megválaszolja. Úgy jártunk, mint Dürrenmatt világhírű drámájának, Az öreg hölgy látogatásá-nak szereplői, a derék gülleni polgárok, akik sehogyan sem értették, miért nem áll már meg falujukban az a nemzetközi expresszvonat, amelyik hosszú éveken át Güllenben is megállt.
Mi is csak bámulunk az expressz után, és nem vesszük észre, hogy nem vesz fel bennünket
A találkozónak konkrét magyar vonatkozása is volt: Varga Zoltán az Ajax tartalékjátékosaként, a kispadról nézte végig a januári „jégrevüt”. A magyar csatár tizenhárom holland bajnoki mérkőzésen szerepelt az amszterdami csapatban, ötöt játszott végig, ötször csereként állt be. Meccsenkénti átlagban 54 percet töltött a pályán. Cruyff távozásával megnyílhatott volna az út előtte, de George Knobel edző Muldert állította a csatársorba.
A 6-0 alapján nem döntött rosszul, ám az Ajax csupán bronzérmes lett a holland bajnokságban 1974-ben. A Milan ennél is rosszabbul járt: a hetedik helyen kötött ki a Serie A-ban.