Foci

Igaz, hogy rosszul összerakott a keret, de Pochettino szerepe is megkerülhetetlen a Chelsea újabb mélyrepülésében

Ben Stansall / AFP
Ben Stansall / AFP
A Chelsea a balul sikerült legutóbbi évad után egyelőre Mauricio Pochettino vezetésével sem tudott eredményesebb lenni, mint az előző évadban: 20 meccs után csak a 10. helyen áll a Premier League-ben. Hol lehet a hiba? Taktikai elemzés.

A mostanit megelőző nem volt a klub történetének legfényesebb évadja. A szezon kezdete előtt, 2022 májusában Roman Abramovics orosz oligarcha a szankciók miatt a klub eladására kényszerült, a Chelsea-t pedig egy amerikai üzletember, Tedd Boehly és köre vásárolta meg. Az új vezetés az év szeptemberében rövid úton menesztette a BL-győztes sikeredzőt, Thomas Tuchelt, és a helyére először az ex-brightoni Graham Pottert ültette.

A katari világbajnokság alatt azonban a klubvezetés rengeteg új játékost igazolt váratlanul, és őket Potter nem tudta a csapatba integrálni. A szakvezetőt végül április elején menesztették, és a Chelsea a korábban egyszer már kirúgott Frank Lampard vezetésével fejezte be a szezont – borzalmasan, tizenkettedik hellyel.

Az utód az argentin Mauricio Pochettino lett, aki a Tottenham edzőjeként vált igazán ismertté: 2014 és 2019 között egy hosszútávú projekt keretében tudta még magasabbra emelni akkori csapatát, többek között egy Bajnokok Ligája-ezüstéremmel és több angol bajnoki dobogós helyezéssel, amit a Spurs azóta nem tudott megismételni.

Az igazolások sora, főleg a fiatalokra építve, a múlt nyáron is folytatódott:

a Brightontól 116 millióért sikerült megszerezni a védekező középpályás Moisés Caicedót, vele együtt érkezett a kapus Robert Sánchez is. A Southamptonnal kiesett Roméo Laviát szintén leigazolásták, akárcsak a lipcsei Cristopher Nkunkut. De további fiatalok is érkeztek a klubhoz fejenként több mint 30 millióért: a Citytől Cole Palmer, a monacói hátvéd Axel Disasi és a Villarreal fiatal szenegáli csatára, Nicholas Jackson.

Bár Pochettino taktikailag nagyon felkészült edző – akire talán Marcelo Bielsa volt a legnagyobb hatással –, filozófiája mégiscsak eltér a mai modern pozíciós játéktól. A Tottenham trénereként agresszívan letámadó, direktebb játékkal, 4-2-3-1-es felállásban tudott sikereket elérni. Ott azonban rendelkezésére állt számos tapasztalt, magasan képzett futballista, akiket egyénileg is fel tudott építeni, gondoljunk csak Harry Kane, Christian Eriksen, vagy Dele Alli játékára, na meg az Alderweield, Vertonghen védőpárosra.

A Chelsea keretében ilyen tapasztalt egyéniségek nem állnak Pochettino rendelkezésére. Jogosan lehet tehát azt mondani, hogy a klubstruktúra és a rosszul összerakott keret, valamint az előforduló sérülések is a legrosszabbat hozzák ki az edzőből, ám mégiscsak meg kell jegyezni:

több hónapja ugyanazzal a játékosanyaggal dolgozik, nem hoztak a klubhoz menet közben labdarúgókat.

Természetesen az alkalmazott játékelképzelés eredményességére a keret is hatással van, de mindjárt látni fogjuk: elméleti szinten a Chelsea játéka sok ponton nincs megfelelően letisztázva. Ami a labda elleni játékot illeti, a Chelsea az engedett helyzeteket tekintve a középmezőnyben van: 30,57 engedett xG-jük a hetedik legalacsonyabb a mezőnyben.

A letámadásuk hatékonysága tehát ellentmondásos: bár átlagosan 8,91 passzt engednek az ellenfél térfelén – ami a Liverpool és a Tottenham mögött a harmadik legagresszívabb letámadást jelenti –, ehhez képest mégis viszonylag sok helyzetet engednek az ellenfeleknek (a Spurs állapota ebből a szempontból még inkább kiugró, ugyanis második legagresszívabb csapatként a liga negyedik legrosszabb védelme az övék). De hogyan is néz ki pontosan a Chelsea védekezése?

A letámadást általában a legelső ember, Nicholas Jackson indítja meg, aki a pályát hosszában kettévágva, oldalról próbálja kifelé terelni a labdás középhátvédet. A többiek, ahogy azt Pochettino csapataitól megszokhattuk, leginkább emberfogással kísérlik meg semlegesíteni közvetlen ellenfelüket. A 4-2-3-1-es felállás ehhez elméletben megfelelő is, hiszen így kitűnően le lehet zárni a pálya közepét, ahol a védelem előtt két labdaszerző középpályás vár az ellenfelekre.

A számok dacára a Chelsea presszingje mégsem látszik kifejezetten intenzívnek – leginkább Jackson mozog proaktívan a labdás felé, a többiek inkább követni akarják az ellenfelet és a több emberes, aktív letámadás helyett inkább területet védve szeretnék elcsípni a passzt. Szintén érdekes a két szélső passzív mozgása – általában nem próbálják Jacksont és az árnyékéket kisegíteni az ellenfél csapdázásában, gyakran a forgatáskor sem lépnek fel az ellenfél szélső védőire. Nem meglepő, hogy a 8,91-es átlag ellenére a Chelsea PPDA-mutatója a rangadókon jelentősen visszaesett – a United ellen 11,22, a City ellen 17,88 volt –, ami azt mutatja, hogy erősebb ellenfelek labdakihozatalait a Chelsea jóval kevésbé képes semlegesíteni, és a csapatnak ilyenkor hosszabb periódusokon keresztül kell a saját térfelén védekeznie.

Letámadás a Crystal Palace ellen. Jackson 4-4-2-ben oldalra szorítja a labdást, a középpályások inkább reaktívan lépnek fel az emberükre. Az ellenfél sikeresen megcsinálja a forgatást, a túloldali csapattárson csak kevés nyomás van, de így is sikerül ívelésre kényszeríteni.

Letámadás a Manchester City ellen. Jackson és Gallagher 4-2-3-1-ben agresszívan letámadja a kapust. A forgatásra emberfogással tolódnak, a túloldali ellenfelekre Palmer és Caicedo lép ki.

A labdával való játék a Chelsea számára egyelőre még inkább neuralgikus pontnak tűnik. Rögzíthetjük, hogy a keretet a klub vezetése igen átgondolatlanul rakta össze, ennek ellenére tény: sokszor elméletben, csapatszinten sem egyértelmű, Pochettino csapata hogyan szeretné az egyes szituációkat megoldani.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en. Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik