Könyörgünk a dokumentumsorozatért: a Botafogo összeomlása az év legőrültebb futballsztorija

„Há coisas que só acontecem ao Botafogo.” „Bizonyos dolgok csak a Botafogóval történhetnek meg”.

A riói futballaforizma – melynek eredetijét Paulo Mendes Campos író és újságíró vetette papírra 1957-es esszéjében – most aktuálisabb, mint valaha, mivel a kétszeres országos és huszonegyszeres állami bajnok riói nagycsapat minden idők egyik leglátványosabb összeomlását mutatta be. A Botafogo ebben az idényben eljutott az őrület azon szintjére, amikor már tényleg kizárólag az említett aforizmára lehet mutogatni, racionális magyarázatot ugyanis nehezen lelni a történtekre. No és az a kérdés is felvetődik, hogy vajon volt-e ennél nagyobb összeomlás a nemzetközi labdarúgás történetében? Kezdjünk a Botafogo-sztorival – és egy ötfelvonásos darab dramaturgiai felépítésével.

1. Expozíció

A Botafogo a világfutball „szunnyadó óriásainak” sorába illik. Az itthoni csapatok közül tán a Vasashoz hasonlít a legjobban: nagy sikerei és sztárjai voltak (olyan zseniális játékosok viselték a zebracsíkos mezt, mint a tragikus sorsú Garrincha, a stadionnévadó Nilton Santos, Didi, vagy Jairzinho), de a dicsőséges idők rég elmúltak, a jelen pedig hányatott. A Botafogo 1995 óta nem nyert országos bajnoki címet, 2018 óta nem volt carioca bajnok, az utóbbi időben ingázott az országos első és másodosztály között. Végül – amint ezt a brazil szabályozás megengedte – 2022-ben az amerikai John Textor vásárolta fel az adósságteher alatt nyögő gazdasági társaságot, hogy hozzácsapja azt holdingjához és klubhálózatához (Olympique Lyon, Molenbeek, Botafogo, Crystal Palace). A kispadra tavaly márciusban a portugál Luís Castro ült le, és egy tisztes 11. hellyel bent is tartotta a Série A-ban a frissen visszajutott együttest. Ami ezután következett, arra senki sem volt felkészülve.

2. Bonyodalom

Az évnyitó carioca (riói állami) bajnokságban a Botafogo nem jutott a legjobb négy közé, így (a brazil hagyományoknak megfelelően) mindenki Luís Castro vesztét jósolta. Textor kitartott az edző mellett, és döntésében az is szerepet játszhatott, hogy az állami bajnokság alatt a Botafogónak nem volt valódi hazai pályája. A Nilton Santos stadion játékterét természetes füvesről műfüvesre cserélték, a munkálatok alatt a csapat albérletbe kényszerült. Az országos bajnokság nyitánya a visszafogott szurkolói és szakmai várakozások ellenére jól sikerült: a Botafogo legyőzte 2–1-re a Sao Paulót, majd a Bahia otthonából is elhozta egy 2–1-gyel a három pontot.

3. Tetőzés

A riói fekete-fehérek elkezdtek nyerni, és nem akarták abbahagyni. Castro együttese a Sao Paulo és a Bahia után legyőzte az ősi rivális Flamengót, majd az Atlético-MG-t és a Corinthianst, és a következő hét fordulóban is begyűjtött 15-öt a megszerezhető 21 pontból. Az első 15 meccsen aratott 13 győzelem rekord volt az élvonal történetében. A Botafogo 7-8 ponttal vezetett legközelebbi riválisai (Gremio, Flamengo, Palmeiras) előtt.

A szaúdi al-Nasszr ekkor visszautasíthatatlan ajánlatot tett Luis Castrónak, aki el is ment Cristiano Ronaldóékat edzeni (a brazil edzők állásbiztonságát és a szaúdi büdzsék végtelen voltát ismerve egyaránt érthető a döntés). Utódja megbízottként a szintén Textor-klub Lyon stábjából érkezett Caçapa lett, de az OL egykori védőjét aztán továbbvezényelték a Molenbeekhez, s leült a kispadra Bruno Lage. A bajnokság felénél (19. forduló) az előny már 13 pont volt, a vérmesebb drukkerek a tetoválószalonok felé vették az irányt, hogy magukra varrassák az újabb bajnoki címnek emléket állító feliratokat és ábrákat.

4. Sorsfordulat

A 22. fordulóban a Botafogo addig százszázalékos hazai mutatójába a Flamengo belerondított (1–2), de az előny még mindig 10 pont volt. A brazil bajnokság ráadásul nem olyan, mint a Premier League, melyben a Manchester City nyomasztó magabiztossággal tiporja el tavasszal évről évre az ellenállást: kiegyenlített a mezőny, sok pontot hullajtanak a csapatok. Ha egy csapat eléri a 75 pontot, azzal már bajnok lehet, a Botafogo pedig 51-nél tartott, és már csak 16 kör volt hátra. A meccsek felének megnyerése már igen jó esélyt jelentett volna. De a Fogo megtorpant, újabb pontokat szórt el, és öt nyeretlen mérkőzés után Bruno Lagét kirúgták (jött Lúcio Flávio, majd Tiago Nunes). Az eredmények alig-alig javultak, viszont a 31. forduló után még mindig 7 pont volt a fór.

November 2-án, a Palmeiras elleni csúcsrangadó első félidejében az önkívületben játszó Botafogo feltörölte a gyepet riválisával; tizenöt lövést zúdított a vendégek kapujára, akik pislogni is alig tudtak. Az eredményjelző 3–0-s hazai előnyt mutatott, látótávolságban volt a bajnoki cím. A fordulás után Endrick szépített, de a 83. percben még mindig 3–1 volt, úgy, hogy a Botafogo számtalan helyzetet és egy tizenegyest is elhibázott, s közben egy vitatható ítélet miatt emberhátrányba került. Aztán ismét Endrick, 3–2. A 89. percben 3–3. A 99. percben 3–4. Tízpontos fór helyett csak négypontos, és lelki mélypont a Botafogónál. John Textor a tévékamerák előtt borult ki a bíráskodásra, és felváltva emlegetett korrupciót és rablást.

5. Katasztrófa

A következő fordulóban a Botafogo kikapott a Vasco da Gamától is, és már csak egy pont volt az előnye. A 33. fordulóban újabb rangadó hazai pályán, a Gremio ellen. Illetve csak „hazai pályán”: a Botafogónak jelentős bevétele származik rendezvényekből, és egy RBD-koncert miatt a focicsapatnak egy meccsre a Vasco stadionjába kellett költöznie. Ez nem várt következménnyel járt: ha a Botafogo a Nilton Santos Stadionban játszik, akkor a Gremióban nem lépett volna pályára Luis Suárez (a játéktér műfüves, és a veterán uruguayi csatárcsillag orvosi tanácsra térdproblémái miatt nem játszik ilyen borításon), viszont a meccs a Vasco pályáján volt, ahol természetes a fű. Suárez játszott, és ha már ott volt, akkor 3–1-es Botafogo-vezetés után szerzett is egy mesterhármast. Újból 3–4, de még mindig a Botafogo állt az élen – ám az első öt helyezett között már csupán két pont volt a különbség. A koncertbevétel aligha vigasztalta a csapat drukkereit…

Még ezt is lehetett tetézni: a hullámvölgyből kikapaszkodni képtelen Botafogo egymás után négyszer ikszelt; a Bragantino ellen a 96., a Santos ellen a 90. percben kapta az egyenlítő gólt, a már kiesett Coritiba ellen pedig hiába szerzett vezetést a 97. percben, a középkezdés után ellenfele egalizálni tudott a 99.-ben… A Cruzeiro elleni, vasárnapi 0–0-val biztossá vált: a Botafogo már nem lehet bajnok, hiába vezetett tetemes előnnyel az idény nagy részében. Az összeomlás beteljesedett, az aranyérmet minden bizonnyal a Palmeiras szerzi meg. A szurkolók vigasztalhatatlanok.

Elillant belőlem minden érzés. Egy beszélő húsdarab vagyok

– idézi az egyik összetört Botafogo-drukkert az AFP hírügynökség.

Az összeomlást nehezen viselő fanatikusok a legutóbbi meccsen popcornnal dobálták a játékosokat (a pattogatott kukorica nevéből – pipoca – képzett pipocada szót a brazil futballszlengben a kipukkanásra/elbaltázásra/berezelésre használják, az angol futballszlengben ez a bottle job).

„Senki sem várta, hogy a Botafogo bajnokesélyes lesz… A Fogo pragmatikus modellre épül, a klub olyan helyeken keresett játékosokat, ahol mások körbe sem néztek. A stílusuk magas labdákra és gyors szélsőik miatt a kontrajátékra épül (…) A bajnokság második felében megpróbáltak ugyanúgy játszani, mint az elsőben, csak épp az eredmények voltak teljesen mások. Leginkább a pszichológiai nyomás miatt volt ez: annyira megijedtek az óriási előny eltékozlásától, hogy az egy önbeteljesítő próféciává vált. Ráadásul a bajnokság vége felé már olyan csapatokkal találkoztak, amelyeknek kizárólag a bajnokság volt a fókuszában, és korábban (a Brazil Kupa és a Libertadores Kupa küzdelmei alatt) ez nem így volt” – írta az ESPN Brazíliában élő szakértője, Tim Vickery.

Ráadás: van-e, aki ennél is jobban elbaltázta?

Most már csak annyi maradt hátra, hogy megpróbáljunk riválisokat állítani az elképesztő Botafogo-összeomlásnak. Nincs könnyű dolgunk, mert a Fogo idei tündöklése és bukása Netflix-sorozatért kiált…

Newcastle United (1995/1996). Az angol futball egyik legnagyobb „mi lett volna, ha?” sztorija. A szenzációsan rajtoló, látványosan focizó Newcastle 12 pont előnyben is volt, de február vége és április eleje között szétesett, nyolc bajnokijából ötöt (West Ham, Manchester United, Arsenal, Liverpool, Blackburn) elveszített. Hiába jött már egy ötös veretlenségi sorozat, a Manchester United a 30. fordulóban átvette a vezetést, és nem lehetett visszaelőzni. Az anfieldi kudarc után kétségbeesve egy

Carlsberg-sörreklámtáblán „kifekvő” menedzser, Kevin Keegan képe bevonult a Premier League legendáriumába, ahogy a Leeds elleni győzelmet követő, Sir Alex Fergusonnak célzott kifakadás is. A Newcastle azóta sem került közelebb a bajnoki címhez. Az összeomlást kihasználó Manchester United 1997/1998-ban maga is így járt, 11 pontos előnyből engedte ki a kezéből a bajnoki címet, melyet az Arsenal gyűjtött be.

BVSC (1995/96). A zuglói vasutasok ősze álomszerű volt 1995-ben: 12–2–1-es mérleggel mentek a téli szünetre, volt pillanat, amikor 11 pontos fórba kerültek a BL-csoportmérkőzések által leterhelt (és két halasztott meccset még „talonban tartó”) Ferencvárossal szemben. Arról nem is beszélve, hogy az Üllői úton iskolajátékkal múlták felül a zöld-fehéreket… A télen a BVSC a Dárdai Pálért folytatott küzdelemben is megelőzte a Fradit, de a bajnoki versenyfutást elbukta: a kettős terheléstől megszabadult FTC előbb közelített, aztán előzött, végül a Népstadionban lejátszott csúcsrangadó 1–0-s megnyerésével az aranyérmet is bebiztosította. Hogy az idény igazán fájdalmas legyen a zuglói drukkereknek, a kupadöntő visszavágójának 83. percéig győzelemre állt a BVSC, de aztán kapott két gólt, s a trófea Kispestre került.

Juventus (1999/2000). Nyolc körrel a vége előtt a Juventus kilenc ponttal vezetett a Lazio előtt. Mivel a torinóiak addig csak egy vereséget szenvedtek el a bajnokságban, alighanem síkhülyének gondolták volna azt, aki fordulatot jósol. Erre a Juve kikapott a Milantól, a Laziótól, a Veronától, végül az utolsó fordulóban, játékra szinte alkalmatlan, szó szerint viharvert pályán a Perugiától is. A Lazio még három fordulóval a vége előtt is ötpontos hátrányban volt, mégis az élen zárt.

Shelbourne (2000/2001). „A bajnoki címet el is felejthetjük” – legyintett a trófeára 23 éve hiába áhítozó Bohemians vezetőedzője, Roddy Collins, mikor nyolc fordulóval az ír bajnokság vége előtt a Shelbourne nyolc ponttal vezetett (korábban a fór volt már 12 is). A fordulatot egy száj-és körömfájásjárvány hozta meg: a bajnoki küzdelmeket leállították, az újraindítás után a Shelbourne vereséget vereségre halmozott, a Bohemians nyolcból hétszer győzött, és az utolsó fordulóban előzött.

MTK (2001/2002). „Az Üllői úti jégpályán is iskolázott az MTK” – harsogta a Nemzeti Sport 2001. december 6-i főcíme. A fővárosi kék-fehérek 11 pontos előnnyel vonultak téli pihenőre, hogy aztán 16 tavaszi mérkőzésükből 11-et elveszítsenek. A zuhanórepülés végén az MTK csak a bronzérmet szerezte meg, a bajnok a ZTE lett.

Real Madrid (2003/2004): Makélélé ki, Beckham be, összeállnak a Galaktikusok. Vezetik is a bajnokságot – a 12. és a 31. forduló között szinte végig –, a 26. kör után 8 pont az előny a Valenciával szemben. A vége teljes összezuhanás (az akkori kerettag Javier Portillo saját bevallása szerint mai napig értetlenül áll a történtek előtt): a Real elvesztette a kupadöntőt, kiesett a Monaco ellen a BL-ből, majd elvesztett az utolsó hét bajnokijából hatot, ebből az utolsó ötöt zsinórban, így üres kézzel zárta az idényt. Carlos Queiroz vezetőedző meg munka nélkül, mert Florentino Pérez kirúgta.

Egy nagy különbség viszont van az idei Botafogo-dráma és a riválisok esete között. A többi sztoriban mindegyik csapat – még a BVSC is – virtigli bajnokesélyes volt, a Fogo azonban meglepetésre írhatott volna tündérmesét. A csodálatos kezdőfejezetek után a sztori rémálomszerűen rosszul fejeződött be a számukra.

Hisz tudjuk: bizonyos dolgok csak a Botafogóval történhetnek meg.