Foci sport24

Diego Simeone Atléticója rendre bizonyítja, hogy már nem egy favágó csapat

John Thys / AFP
John Thys / AFP
Az Atlético Madrid a spanyol bajnokság harmadik helyéről várja a vasárnap esti, a vele azonos pontszámmal álló Barcelona elleni rangadót. Diego Simeone együttese a mostani szezonban eddig összesen két tétmérkőzést veszített – újabb nagy dobás van készülőben?

Diego Simeone tizenkét éve ül az Atlético Madrid kispadján, ami a mai modern futballban kuriózumnak számít. Az argentin edző ráadásul az elmúlt évtizedben hosszú távon is a világ elitjébe emelte a csapatot: a korábbi szürke középcsapatból kétszeres spanyol bajnok, kétszeres Európa Liga-győztes és kétszeres Bajnokok Ligája-ezüstérmes lett. Az Atlético játékáról hosszú időn keresztül a legtöbb nézőnek a védekezés jutott eszébe: a 2010-es évek első felében a piros-fehérek szinte soha nem látott szintre emelték a csapatszintű együttmozgást és sikereiket az akkorra kissé háttérbe szorult 4-4-2-es játékrendszerben érték el. Játékuk így akkortájt új beszédtémát szolgáltatott a labdabirtoklás sikereihez szokott szakmai közegnek. Érdekes megjegyezni, hogy a 2016-ban BL-döntős csapatból Jan Oblak, Stefan Savic, José María Giménez, Saúl Niguez és Koke még mindig az Atléticót erősíti, valamint egy barcelonai kitérővel azóta Antoine Griezmann is visszatért a csapathoz.

A csapat játékában korszakhatárként jelölhető, hogy a 2020-21-es, zártkapus szezonban Simeone az addigi 4-4-2-ről véglegesen átváltott az addig csak eseti jelleggel elővett három belső védős rendszerekre.

Az új impulzus hét év után ismét bajnoki címet eredményezett, és a csapat ma is a 3-5-2-es vagy 3-4-3-as felállást alkalmazza. A régi motoros kapus Oblak előtt legtöbbször Mario Hermoso, az egykori belga szűrő Axel Witsel, és a szintén veteránnak mondható Giménez–Savic–Azpilicueta trió egyik tagja játszik belső védőt. A jobboldalt többnyire az argentin világbajnok, Nahuel Molina játssza be, baloldalt pedig Renan Lodi távozása óta Rodrigo Riquelme vagy Samuel Lino kap helyet. A középpályán egy másik argentin világbajnok, Rodrigo De Paul mellett felváltva Marcos Llorente, Koke, Saúl vagy Pablo Barrios játszik, elöl pedig Griezmann és Morata mellett legtöbbször Angel Correa jöhet szóba.

Hogy a csapat játéka a hazai bajnokságban merre változott az elmúlt tíz évben, azt jól jellemzi négy mutató alakulása: a PPDA (ellenfélnek engedett egymás utáni passzok a saját térfelén), OPPDA (ellenfél által engedett egymás utáni passzok labdakihozatalkor a saját térfélen), DC (beadások nélkül teljesített passzok az ellenfél kapujának 20 méteres körzetében), és ODC ( ellenfélnek engedett passzok a saját kapu 20 méteres körzetében, beadások nélkül).

Azon túl, hogy az Atlético xG-mutatója szezonról szezonra nőtt, miközben egyenletesen alacsony minőségű helyzeteket engedtek az ellenfeleknek, a legfontosabb változásokat a játékukról a PPDA és OPPDA-mutató árulja el. Mivel ezek a többivel ellentétben nem kumulált értéket, hanem meccsenkénti átlagos passzt mérnek, így az elmúlt éveket az idei szezonnal is összevethetjük. Jól kitűnik a trendből, hogy a Matracosok az idő múlásával egyre több passzt tudtak megcsinálni a saját térfelükön, ugyanakkor érdekes módon az elmúlt két évben a letámadásuk agresszivitása is visszaesett. Ami az idei szezont illeti: xG-mutatójuk a Real Madrid, a Girona és a Barcelona mögött a negyedik legmagasabb minőségű helyzeteket jelenti a mezőnyben, miközben védelmük messze a legkevesebb helyzetet engedi az ellenfeleknek, a Barcelona (15.03) mutatóját is messze megelőzve.

Az Understat mérései alapján a letámadásuk intenzitása (13.90) olyannyira visszaesett, hogy az egész mezőnyben utolsó előtti!

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en. Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik