Wenger lesszabály-ötlete borzalmasan hangzik, mégis elkezdték tesztelni

Tegyük fel, hogy unjuk a lesszabályt.

Túl körülményes ez az egész vonalazás, a fránya partjelző sem inti be mindig, a félautomata lesrendszert sem vezették be mindenhol, meg különben is, Lionel Messinek a haja is milyen már ezen a képen:

Szegény Messi a tavalyi világbajnokságon így szerzett gólt, csak hát, érvénytelenítették, mert rögtön két dolog teljesült nála: teste az ellenfél térfelén volt; és testrészeinek (kivéve a karja) valamelyik része közelebb volt az ellenfél kapuvonalához, mint a labda és az ellenfél utolsó előtti védőjátékosa (ez esetben az 5. számú, furcsa fejű bábu). Messinek az lett a veszte, hogy kibújt a védő takarásából. Ha nem fújták volna vissza, Argentína elhúzott volna 2-0-ra. Ehelyett később 2-1-re kikaptak.

De tegyük fel, hogy Messi nem lett volna lesen. 

Sőt, fordítsuk meg: korábban addig nem volt les, amíg a védő takarta a támadót, de mostantól addig ne legyen les, amíg a támadó átfedésben van a védővel! Valahogy így, mint az alsó képen. Csak akkor fújnák be a lest, amikor a sárga mezes támadó teste már annyira nincs átfedésben a fehér ruhás védőjével, hogy már egy kis rés nyílik köztük.

Ezt a kikandikáló piros hézagot hívjuk angolul daylight-nak, utalva arra, hogy a két ember között be tud szűrődni egy kis napfény. Jól hangzik?

Mint kiderült, ezt az új daylight offside rule-t kezdte el tesztelni a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA). Nemrég pedig a The Economic Times arról értesült, hogy a FIFA szabályalkotó testülete (IFAB) kilátásba helyezte, hogy megváltoztatja a labdarúgás lesszabályát.

Ha az ötlet nem is tőle, de a kezdeményezés maga Arsene Wengertől ered, aki a FIFA nemzetközi globális fejlesztési felelőseként a nem kisebb feladatért, mint a sportág jövőjéért felelős. Wenger még három éve fogalmazta meg, hogy a les szerinte túl körülményes, és sokkal gyorsabb döntésekhez vezetne, ha nem kellene orrnyergeket és fülcimpákat méricskélni. Ami valljuk be, nagyon furcsa érv, tekintve, hogy félautomata rendszereknél pont ugyanolyan gyorsan kimutatható lenne, mint a mostani gyakorlat során, gépek nélkül viszont ugyanolyan hosszú lenne a döntési folyamat, csak épp hónaljak helyett Achilles-sarkokra kellene hunyorítani.

Az ötlet persze nem a videobírós vonalazás miatt pattant ki Wenger fejéből. Sokkal valószínűbb, hogy Wengert a labdarúgás jövője foglalkoztatja – egy olyan sportágé, melynek globális nézettségi számai évről évre apadnak.

Wenger ezzel a módosítással nem a rajongók keménymagjának, hanem a focit elvétve figyelőknek próbál megfelelni. Ha a les a támadókat részesíti előnyben, több gól fog születni. Ha több a gól, több a pont, több a káosz és a történés, mint az amerikai sportágakban. Ha többször kapják fel a fejüket, akkor talán nem néznek le annyian a TikTokjukra meccs közben. Vagy épp több góltartalom fog szembejönni, amikor legközelebb lenéznek.

De biztos, hogy ez így van?

A jelenlegi lesszabály természetéből fakad, hogy a védők a labda nélküli fázisoknál arra figyelnek, hogy ellenfeleik ne tudjanak beindulni a hátuk mögé. Egy hátvédnek már most is a pillanat tört része alatt kell felismernie egy indítást, változtatnia a testhelyzetén és közben eldönteni, hogy vagy lesre futtatja az ellenfelet, vagy elindul vele az ismeretlenbe. Az új szabály viszont akkora előnyt ad támadónak, hogy a védőnek semmi ideje nem marad a fenti manőverekre: abban bízhat, hogy a tetemes hátrányból beéri az emberét, vagy hogy a rózsafüzérét egy kis szenteltvízzel is meglocsolja, miközben a lescsapdával próbálkozik. Bármi is történik, hatalmas kockázatnak lesznek kitéve.

A kérdés, hogy az edzők hogyan állnak a kockázathoz. Nem lehet mindenki Ange Postecoglu, aki nemrég 9 emberrel is félpályáig feltolt védelmi vonallal rontott neki Zrínyi Miklós módjára a Chelsea-nek. Biztosan lesznek forradalmárok, akiknek nem fog fájni, hogy négy gólt kapnak addig, amíg ők megpróbálnak ötöt rúgni. A nagy átlagra viszont nem ez a jellemző. A többség puszta félelemből mélyebben fogja tartani a védelmét, hogy ne hagyjon túl sok területet a védői és a kapusa között (és közben elengedi az olyan fegyvereket, mint a le- és visszatámadást).

Ha a többség így döntene, az a sündisznózás új korszakát hozná el, ami tökéletesen szembe menne Wenger tervével.

Mindez persze csak az elmélet. A FIFA a gyakorlatban már elkezdte tesztelni az új szabályt kisebb korosztályos bajnokságokban, Hollandiában, Olaszországban és Svédországban. Az első tapasztalatok eddig afelé mutatnak, hogy a szabálymódosítás a támadó foci felé billentette a mérleget: a svéd U18-ban átlagosan 0,35 góllal több született mérkőzésenként, a svéd női F19-ben pedig meccsenkénti 0,74-gyel több találatnál járnak. Egyelőre ez azoknak ad igazat, akik szerint az új szabály után a támadók sokkal több gólt fognak tudni szerezni – ugyanakkor érdemes leszögezni, hogy korosztályos bajnokságok góltermésében elég magas a volatilitás a szezonok között. Szerencsére a FIFA arra törekszik, hogy minél több adatot gyűjtsön, mielőtt az IFAB elé terjesztené a módosítási javaslatot.

Bármelyik irányba is megy majd a labdarúgás, az új lesszabály olyan változást fog hozni, mint amilyet utoljára pont a legutóbbi lesszabály változtatása okozott 1925-ben. A kérdés csak az, hogy megéri-e mindez azért, hogy a sportág új célcsoportokhoz jusson el.