Szoboszlai Dominik nem azért világklasszis futballista, mert a szívünk nagyon, de nagyon azt akarja. Ezt látja a szemünk. Ezt olvassuk ki a számokból. Ezt érzékeljük a futballpályán. Nincsen a jelzőnek olyan kitétele, ami nem támasztható alá tényekkel a magyar válogatott csapatkapitányával kapcsolatban. Egy kiváló formában lévő európai topklub meghatározó alapembere, a válogatott vezére olyan érett játékot mutat, mint egy veterán. Ha nincs jó meccse, akkor is, más szóval
Az a szint pedig nem alacsony.
A huszonhárom éves Szoboszlai az őszi selejtezők nagy részében igen súlyos hiányzókkal küzdő magyar válogatottat szinte egymaga rángatta ki az Európa-bajnokságra. A legjobb védője és a legjobb csatára nélkül szereplő csapat játékának minősége a megszokott szinthez képest közepes volt, ezért volt óriási szükség arra a szikrára, amit csak egy klasszis játékos tud hozni. Bulgáriában, hátrányban. Vagy hazai pályán, hátrányban.
Szófiában nagyon is benne volt pofon, ha a végén nincs Szoboszlai veszélyes beívelése, amiből az öngól lőtt, kikapunk, és úgy még nagyobbat sebzett volna egy esetleges montenegrói vezetés. De még a bulgáriai pontszerzéssel együtt is volt egy félóra, amikor lecsúsztunk a csoport első helyéről, ezt akadályozta meg Szoboszlai két megindulásával – muszáj kiemelni Ádám Martin tökéletes passzát –, amiket klasszis módon fejezett be. Így nyertük meg ezt a csoportot.
(bár utóbbi velünk ellentétben nem veretlenül nyeri a csoportját). Már biztosan nem juthat ki az Európa-bajnokságra a selejtezőcsoportjából Svédország, Lengyelország, Görögország és még van miért izgulnia Olaszországnak, illetve Horvátországnak. A ráköltött összegek alapján azt hihetnénk, a sportpolitika és a finanszírozási rendszer miatt történhetett ez meg velünk, de nézzünk rá az elitmezőnyhöz tartozó magyar válogatott kezdőcsapatára a bajnokságaik szerint:
NB I – Olasz II., Ciprus I. (kispad), Német I. (kispad) – Svájc I., Olasz II. (kispad), Angol III., NB I – USA I., Angol I. – Dél-Korea I.
Cserék: NB I, Francia I., NB I, Német II, NB I.
Ezt a nívót még egy Szoboszlai-minőségű játékos sem tudja önmagában ennyire magas szintre emelni, és ebben nem segít a futballra költött közpénz mennyisége.
Meddig lehet még felülteljesíteni?
Túlzás lenne azt állítani, hogy a magyar válogatott játéka agyon van bonyolítva, ha valaki belefutott a nemrég visszavonult Pátkai Mátéval készült interjúba, a középpályás is kiemelte, hogy a kapitány legnagyobb erénye a tévedhetetlen szeme. Tökéletesen látja meg azokat a játékoskaraktereket, illetve profilokat, akik illenek a rendszerbe, a csapat pedig együtt mindig jobban teljesít, mint a benne szereplők egyéni teljesítményének összege. Ez már önmagában óriási edzői erény.
Az pedig egy másik, hogy míg a játékosai a klubjukban nemcsak hullámzóan teljesítenek, hanem sokan nem is a kezdőcsapat tagjai, a válogatottban szinte kivétel nélkül tudásuk felső határához közel teljesítenek. Ha ezt az erős öltözőnek, a csapatot folyamatosan körbevevő eufórikus imádatnak vagy a szerencsének tudjuk be, ahhoz is köze van Rossinak. Mára a kapitány legelvakultabb ellentáborának is be kell látnia, hogy Rossi nem hibázik, jó a haditerve, összerakja hozzá a csapatot és jól menedzseli a meccseket, máskülönben nem tudna ilyen eredményeket elérni.
