A szófiai döntetlen után ismét van minek örülni, de a játékon bőven akad javítanivaló

Bár a szerbek elleni győzelem után a litvániai kirándulás nem sikerült jól a magyar válogatottnak, Marco Rossinak az utolsó két játéknapra bőven maradt még meccslabdája: egy Bulgária elleni győzelemmel már az utolsó mérkőzés előtt be lehetett volna biztosítani a csoportelsőséget, miközben a második helyhez és a kijutáshoz a két mérkőzésen szerzett egy pont is elegendő volt.

Az előjelek kaotikusan alakultak,

hiszen a többszöri helyszínváltoztatás, a bolgár szövetség és szurkolótábor közötti harc egy ideig még azt is kérdésessé tette, megrendezik-e egyáltalán a mérkőzést. Végül csütörtök kora este, Szófiában csak-csak esett egymásnak a két csapat.

A selejtezősorozatban eddig katasztrofálisan szereplő, nyeretlen, két ponttal még a litvánoktól is távol lévő bolgár válogatott október óta edzőváltáson esett át. Az addigi szerb szövetségi kapitány, Mladen Krstajic az októberi selejtezőforduló után távozni kényszerült, a helyét pedig egy hazai edző, az az Ilian Iliev vette, aki klubszinten az első osztályú Cserno More együttesét irányítja. Nem meglepő módon a bolgár csapat sok helyen kicserélődött a két együttes márciusi összecsapása óta, s Iliev az elődje három belső védős rendszerét is 4-1-4-1-es felállásra cserélte. Daniel Naumov kapus előtt így Popov, Petkov, Antov, és a Ludogorecből ismert Nedjalkov alkotta a védelmet, a középpályán a Leeds légiósa, Gruev szűrt. Csocsev és Krasztev kapott helyet a középpálya közepén, míg a „budapesti” Deszpodov, Delev csatárpáros mindkét tagja a szélen kapott helyet, a középcsatár Mincsev lett.

Rossi együttesében több komoly hiányzó akadt: a Freiburgban combizomszakadást szenvedett Sallai Roland mellett a kitűnő formában mutató, ferencvárosi Varga Barnabás is hónapokat kénytelen kihagyni, s még a védelem vezére, Willi Orbán sem térhetett vissza a pályára. Dibusz előtt így ismét a Botka, Lang, Szalai trió alkotta a védelem közepét, a széleket Nego és Kerkez futotta be, a középpályára pedig Schäfer hiányában ezúttal is Callum Styles került be Nagy Ádám és Szoboszlai Dominik mellé. Elöl tehát a szerbek elleni két gólszerző egyike sem állt rendelkezésre, minek nyomán Ádám Martin és Csoboth Kevin kapott helyet Rossi kezdőjében – utóbbi karrierje során először.

A mérkőzés nyitó szakasza remekül sikerült a magyar válogatott számára,

egy rögzített helyzetből már a 10. percben megszerezte a vezetést a csapat: Szoboszlai szabadrúgását Ádám fejelte a kapuba. A magyar válogatott legnagyobb erőssége azonban gyakorlatilag az egész találkozón a magasra tolt, agresszív letámadás volt, amivel sikerült a bolgárok támadójátékát gyakorlatilag a nullára redukálni. A mieink a kezdő sípszótól kezdve sikeresen kihasználták, hogy a hazaiaknak nem erősségük a nyomás alatti építkezés, s a megszokott kompakt, szervezett együtt mozgásokkal csalták csapdába a bolgárokat. Az ellenfél rendszeréhez igazodva a magyar védekező alakzat 5-2-3 helyett gyakran inkább 5-2-1-2-nek nézett ki, amelyben Szoboszlai az első sorba lépett fel Csoboth mellé a bolgár belső védőket támadni, Ádám Martin pedig – hátul mintegy hamis kilencesként – a védekező középpályás Gruevre ügyelt. A lassú és félszeg bolgár labdakihozatalokat így rövid úton sikerült az oldalvonal felé terelni, minek következtében a legtöbb bolgár próbálkozás felíveléssel, vagy a magasra tolt szélsők felé történő indítással végződött. A hazaiaknak a tizenegyest leszámítva összesen két lövési kísérletük volt az egész meccsen, és 286 sikeres passzukból mindössze 76 jutott az ellenfél térfelére.

A magyar válogatott 5-2-1-2-ben emberfogással támad le, Szoboszlai és Csoboth a két középhátvédre, Ádám Martin pedig a védekező középpályásra figyel. A labda oldalára tolódva sikerül is satuba fogni a bolgárokat.

A jól működő letámadással ráadásul a magyarok nemcsak sikeresen akadályozták meg a bolgár akciókat, hanem a magasan megszerzett labdákból maguk is veszélyt tudtak jelenteni. Styles ilyen szituációból került helyzetbe rögtön a mérkőzés elején, de később, a második félidőben Ádámnak vagy éppen Szoboszlainak is volt lövési lehetősége hasonló labdaszerzés után. A magyar válogatott a magasan megszerzett labdákkal nemcsak azt használta ki, hogy a kapuhoz közel közvetlenül gólhelyzetbe lehet kerülni, hanem azt is, hogy a védekezésben a labda oldalára tolódó játékosok labdaszerzéskor is közel fognak egymáshoz helyezkedni, s ez megkönnyíti az azonnali kombinációk lehetőségét meg a támadásba átváltást. Egyetlen olyan alkalom volt a találkozón, amikor a labda nélküli agresszivitást túlzásba vitte a magyar csapat, a megnyíló területen pedig az ellenfél szinte a semmiből tudott egyenlíteni.

A fenti szituáció folytatása. A magyar válogatott a letámadásból labdát szerez, így a tolódással egymáshoz közel helyezkedő játékosok azonnal kombinálni tudnak. Styles mögé kerüléssel beindul a szélen, majd befelé cselezve gólhelyzetet teremt.

A magyar együttes ezúttal is emberfogással támad le, ám ketten – Nagy Ádám és Styles – mennek egy emberre, így a bolgárok egy visszapassz után megjátsszák a harmadik játékosként szabadon lévő Krasztevet.  Krasztev a szélen beinduló Deszpodovot indítja, aki a befelé mozgó Delevvel rúgatja az egyenlítő gólt.

Ami miatt mégis hiányérzetünk lehetett a mérkőzésen, az ezúttal is a magyar csapat felépített támadása, a felállt fal elleni játéka volt.

A mieink labdabirtoklásban most is a megszokott szerkezetben, Styles visszalépésével és a két szárnyvédő felfutásával négyfős hátsó sorra váltottak. Ám a litvánok elleni mérkőzéshez hasonlóan csütörtök este is komoly gondot okoztak azok a szituációk, amelyekben az ellenfél a középső blokkból meglepetésszerűen kimozdulva kezdte visszafelé tolni a magyar labdakihozatalokat. A megnyúló területekre gyakran nem jutott visszalépő vendégjátékos, ami ívelésre kényszerítette a mieinket. Ez önmagában nem feltétlenül probléma, hiszen a magyar csapat már a szerbek ellen is leginkább a védelem mögé beívelt labdákból, direkt játékból tudott veszélyes lenni, ám az akkori labdák célpontjának számító Sallai–, Varga kettős egyike sem volt most a pályán. Néhány ilyen indítása ezúttal is akadt a magyar válogatottnak, de ezekből most csak alacsony minőségű helyzeteket sikerült kialakítani.

Ebben a szituációban Nagy Ádám lép vissza negyedik védőnek. A labdakihozatal azonban lassú, játékosaink nem akarnak agresszívan belépni a játékba az átvétellel. A bolgárok így a 4-2-4-1-bes középső blokkból meglepetésszerűen kitámadnak. Deszpodov lép ki a balhátvéd helyén lévő Nagyra, ő Langhoz passzol, akit Mincsev kényszerít ívelésre. Eközben nincs elég visszalépő játékos, akinek passzolni lehetne, a középpályánk késve reagál.

A felépített támadás sajnos azokban a szituációkban sem ment jobban, amikor az ellenfél a saját térfelén védekezett.

A litvánok elleni rossz tapasztalatok miatt a magyar válogatott Bulgária ellen sokkal kevesebb helycserére épülő, inkább pozíciós futballt játszott.

Ám a távolságok menedzselése és a játékosok megfelelő testpozíciója ekkor is hiányzott, a labdajáratás lassúvá és bátortalanná vált, több futballistán is megfigyelhető volt, hogy akkor is a kapunak háttal, pozícióban várta a labdát, amikor lehetősége lett volna beindulni az ellenfél védelmi vonala mögé. Így azonban kevés alkalommal sikerült a bolgár védelmi vonalat a pálya teljes mélységét kihasználva az alapvonalig visszahúzni, s a második vonalban lehetőségeket kialakítani. Sokatmondó adat, hogy a bolgár egyenlítő gólt követően a magyar együttesnek az első félidő végéig egyetlen lövési kísérlete volt.

A felállt fal elleni játék. A távolságok itt sem megfelelőek, Szoboszlai túl messze helyezkedik a többiektől, és a bolgárok fedezőárnyékában ragad. A hátulsó játékosok mélyen helyezkednek, nem lépnek be a játékba, miközben Csoboth és Kerkez is pozícióban állva várja a labdát, egyikük sem indul be a folyosóba.

Ráadásul az első félidő végén megszerzett emberelőnyt (Antov kiállítása) a második játékrész elején, Kerkez Milos második sárga lapjának „köszönhetően” viszonylag hamar el is veszítette a magyar csapat. Attól fogva tíz a tíz elleni játékot láthattunk a pályán, s ez mindkét csapatot átszervezésre kényszerítette: labdabirtoklásban a mieink a bal oldali szélső pozícióját áldozták be, a bolgárok pedig 4-4-1-ben védekeztek. Még érdekesebb volt azonban, hogy labda ellen a magyar válogatott tíz emberrel sem adta fel az agresszív letámadást, s a legígéretesebb helyzetek a második félidőben is a magasan megszerzett labdákból alakultak ki. A felállt fal elleni játék azonban magyar részről ezután sem javult sokat, még mindig többször kényszerültek játkosaink ívelésre, a letámadáson és a pontrúgásokon túl pedig Szoboszlai egyéni játékával kellett helyzeteket kialakítani a betömörülő védelem ellen. A semmiből kiharcolt bolgár büntetőre végül a 97. percben tudott reagálni a csapat: Szoboszlai beívelt szabadrúgását Petkov juttatta a saját kapujába ezzel „tovább fejelve” a magyar válogatottat az Európa-bajnokságra.

A bolgár válogatott 4-4-1-ben védekezik, a magyar csapat 4-3-2-ben labdát birtokol. A mieink a balszélső posztját adják fel, a bal oldalon tehát Nagy Zsoltnak kell szélességet adnia.

Magyar letámadás a második félidőben. 4-3-2 a felállás, a cél ismét: emberfogással az ellenfél oldalra szorítása.

A mérkőzés lőtérképét megnézve hasonlót látunk, mint a litvánok elleni mérkőzésen: bár a magyar csapat összességében jóval magasabb xG-mutatót dolgozott ki a bolgárnál, ez leginkább nagy számú, alacsonyabb minőségű lövésből tevődött össze. Ráadásul mezőnyjátékból (xG open play) ezúttal is csak a helyzetek kisebb részét sikerült kialakítani. Igaz, a jól megszervezett védekezés az ellenfélnek sem engedett sok lehetőséget.

A magyar válogatott tehát Marco Rossi irányítása alatt újabb szintet lépett azzal, hogy immár egyenes ágon, pótselejtező nélkül jutott ki az Európa-bajnokságra. A hosszú évek óta együtt játszó játékoskeret a magas fokú szervezettséggel ismét eredményt mutatott fel, nem véletlen, hogy az együttes az elmúlt években több rangos ellenféllel szemben is meglepetést tudott szerezni. A felépített támadás néhány biztató epizódot (tavaly az angolok elleni kettős győzelem, az idén a bolgárok és a litvánok elleni hazai mérkőzés) leszámítva továbbra is a csapat gyengesége, bár ugyanez a dolog rendkívüli komplexitása és a kevés felkészülési idő miatt a magyarnál erősebb válogatottakról is elmondható. Ebből a szempontból tehát érdekes lesz, milyen ellenfeleket hoz a csoportkörre a december 2-i sorsolás: az elmúlt időszak tapasztalata az, hogy

az európai élcsapatok ellen sokkal inkább képes a komfortzónájában futballozni a társaság.

A magyar válogatott vasárnap délután Montenegró ellen, hazai pályán javíthat a játékán, és búcsúzhat el a selejtezősorozattól, miközben immár csak annyi a tét a számára, hogy bónuszként megszerzi-e a csoportelsőséget is.

Várjuk tehát a sorsolást és örüljünk! Hosszú idő után ismét van miért.