A Manchester United tizenegy mérkőzés után 18 ponttal mindössze nyolcadik a Premier League-ben, az éllovas Manchester Citytől cikkünk megírásakor kilenc ponttal lemaradva. A Bajnokok Ligájában három csoportmérkőzésből kettőt elveszített Erik ten Hag csapata, ezeken a találkozókon összesen hat gólt szerzett és hetet kapott az együttes. A jelenlegi helyzet tehát mindkét sorozatban aggasztónak tűnik, elnézve a riválisok közötti masszív versenyfutást.
A klub problémái természetesen több rétegűek. Egy hónappal ezelőtt már megírtuk, Sir Alex Ferguson távozása óta mennyire hiányzik a vezetés részéről egy átfogó klubstratégia. Ennek „eredményeként” a kilincset egymásnak átadó edzők közül senki sem kapott elég időt a kibontakozásra, így sosem sikerült konzisztens, összeillő játékoskeretet kialakítani. Nem meglepő tehát, hogy az elmúlt éveket a United a transzferpiacon is masszív veszteséggel zárta.
Erik ten Hagnak tehát kétségtelenül időre és türelemre van szüksége. A legutóbbi bajnoki bronzéremmel, FA Kupa-ezüsttel és Ligakupa-győzelemmel a holland mester az eredményesség terén már némileg előre is lépett elődeihez képest. Mégsem kerülhetjük el a kérdést:
Ami az átigazolásokat illeti: Ten Hag a tavaly nyári érkezésétől kezdve nagyon is komoly beleszólást kapott a játékoskeret kialakításába. A United már a múlt esztendő nyarán több olyan játékost is hozott, akinek illeszkednie kell a holland edző játékelképzelésébe. Lisandro Martinez és Antony játszott az általa vezetett Ajaxban, miközben régebbről a dán Christian Eriksennek is van kötődése az amszterdami iskolához. Tyrell Malaciát szintén Hollandiából, a Feyenoordból szemelte ki, a középpálya szűrésére pedig az ex-reálos, idősödő Casemiro érkezett. Őket az idén nyáron Ten Hag újabb korábbi játékosa, a lábbal erős kapus, André Onana követte, visszatért a klubhoz a rutinos középhátvéd Jonny Evans, valamint a támadó szekcióba Mason Mount meg a fiatal dán csatár, Rasmus Hojlund.
Erik ten Hag edzői elképzeléséről és életútjáról két évvel ezelőtt már mi is írtunk. Edzőként sokat tanult Pep Guardiolától, ám az ő proaktív, labdabirtoklásra épülő futballját a saját szája íze szerint alakította, és egy nagyobb egyéni szabadságfokkal működő, a pálya középső területeire jobban koncentráló, látványos játékkal juttatta 2019 tavaszán a Bajnokok Ligája elődöntőjébe fiatal csapatát.
Mindig lesznek ellentétes vélemények, amelyek befolyásolnak, de edzőként a saját utadat kell járnod
– mondta akkori sikereiről.
Ehhez képest a Manchester City elleni megsemmisítő, hazai 0-3 után a következőt nyilatkozta:
„Soha. Soha nem fogjuk azt a futballt játszani, mint az Ajaxnál. Más játékosaim vannak és nem is ezért érkeztem ide. A labdarúgók szabják meg, hogyan futballozik a csapat. Az Ajaxnak nagyon karakterisztikus játékstílusa van, a Manchester Unitednél mindig ettől eltérőt fogok kérni, ahogyan tavaly is tettem. Sokkal direktebb focit játszunk itt, mert itt ehhez vannak meg a játékosaim.”
Ten Hag kijelentése nem alaptalan:
Mégis érdemes rápillantani a csapatok játékát jelző néhány mutatóra. Az OPPDA-mutató (az ellenfélnek engedélyezett passzok száma a saját térfelén), gyakorlatilag a letámadás intenzitását mérő PPDA inverze: azt mutatja meg, hogy az adott csapatnak az ellenfél hány passzt enged meg a saját térfelén. Ebből kétféle következtetést is leszűrhetünk: részint, hogy mennyire képes az adott csapat nyomás alatt kihozni a labdát, részint meg, hogy mennyire magasan merik letámadni az ellenfelek. Nos, a Manchester United 15.11-es mutatója a hatodik a Premier League mezőnyében. Ez messze elmarad, mondjuk, az első két helyezett Manchester City (20.83) és Arsenal (19.03) számaitól, de érdekes módon magasabb, mint az egyébként sok labdabirtoklással játszó Tottenham (12.92) mutatója. A United teljesítménye e tekintetben a tavalyi 13.66-os értékhez képest határozottan növekvő tendenciát mutat.
Ezt részben nyilván magyarázhatná, hogy a kisebb csapatok jobban visszaállnak a United ellen, így az együttes bár szeretne, mégsem képes direktebb játékot játszani. Ám, mint a meccsképeken látni fogjuk: nem ez a helyzet. Akármilyen is legyen a játék, egyelőre tény: a pirosmezesek 19.36-os xG-mutatója mindössze a tizenkettedik (!) a mezőnyben, miközben a legutóbbi évad végén a hatodik legmagasabb mutatót hozták össze a bajnokságban. A számokban tehát itt mutatkozik meg a legnagyobb visszaesés: bár a játék az előző évadhoz képest nem változott drasztikusan, mégis sokkal rosszabbul működik. De vajon miért?
Bár Erik ten Hag játékelképzeléséből már az amszterdami időszakban is a rövid passzos futball volt a legismertebb, nem szabad elfelejteni: olykor az akkori csapata is megnyújtotta a pályát, hogy Onana felívelése után az egymáshoz közel helyezkedő támadók összeszedhessék a felívelt labdát. Nehéz megmondani, hogy ez mennyire volt szándékos, ugyanis a labdabirtoklás kezdetén a belső védők hajlamosak voltak elszakadni a csapat többi részétől. Most a Unitedben ez még inkább látszik: a középhátvédek gyakran nem tudnak mélységben időben visszalépni, hogy a kapust passzopciókkal segítsék. A két szélső védő, Diogo Dalot és a sérülések miatt odavezényelt Victor Lindelöf gyakran befelé mozog, ami miatt mindketten megjátszhatatlanok a támadásépítés első fázisában. A Manchester City elleni meccsképek ezt tökéletesen megmutatják, de kisebb csapatok, például a Sheffield United ellen is hasonló problémái voltak a társaságnak. Az egyetlen megoldás ezekben a szituációkban sokszor a felívelés marad, nem tudnak gyors, direkt kombinációkkal a letámadó védelem mögé kerülni, ami elengedhetetlen lenne az edző által vízionált direktebb játékhoz. A felívelt labdák utáni helyzeteket sem uralja a United eléggé ahhoz, hogy abból veszélyes áttöréseket tudjon vezetni. A labdakihozatal impotenciáját mutatja, hogy a csapatból a legmagasabb xGBuildup mutatója (azon támadások xG-értékének összege, amelyben a játékos lövés vagy kulcspassz nélkül vesz részt) messze Bruno Fernandesnek van (3.66). Fontos, hogy észrevegyük: Fernandes általában a 4-2-3-1-es felállás elülső posztjain, tízesként, vagy valamelyik szélről befelé mozogva játszik, a labdakihozatalokhoz tehát elvileg nem kimondottan neki kellene visszalépnie. Bár eddig is megszokhattuk tőle, hogy nagyon szabadon futballozik, ezzel szerkezetileg valamennyire mégis megbontja a csapatot. Ha az xGbuildup mutatóba a kulcspasszokat és a lövéseket is beleszámítjuk (xGChain), abban is a portugál a legerősebb (6.77). Az, hogy a csapat ennyire épít az ő szabad játékára, kísértetiesen emlékeztet a Solskajer-éra problémáira.
