Dejan Stankovic együttese biztató előjelekkel utazhatott Belgiumba a harmadik európai csoportmérkőzésre, a zöld-fehérek ugyanis addig minden porondon veretlenek voltak a szerb edzővel. A Konferencia Ligában a Cukaricki elleni sima győzelmet a Fiorentina elleni fordulatos döntetlen követte, míg a hazai bajnokságban a múlt hét végén a mostanában ígéretesen futballozó Diósgyőrt sikerült legyőzni. Az utóbbi győzelem azonban vezéráldozatot követelt: Varga Barnabást egy ütközés után le kellett cserélni, és csütörtök este sem állhatott az együttes rendelkezésére.
A kezdőcsapatban Dibusz előtt így Botka, Sammy Mmaee, Cissé és Cristian Ramirez alkotta a négyfős védelmet, a középpályán Sigér mellett Abu Fani és Zachariassen kapott helyet. A sérült Vargát, ahogyan az várható volt, Pesic helyettesítette, őt viszont Marquinhos mellett meglepetésre az eredetileg hátrébb játszó Makreckis támogatta, csakúgy, mint a DVTK ellen. A belga ellenféllel szemben, mint látni fogjuk,
A mérkőzés egészében a Genk 51 százalékban birtokolta a labdát, az arány tehát meglehetősen kiegyenlített volt. Ezúttal azonban ez nem az az eset volt, amikor a két csapat egyenlően hosszú periódusokra rendezkedik be labdával az ellenfél védekezésével szemben: a két csapat letámadása tökéletesen semlegesítette az ellenfél korlátozott képességű támadójátékát.
A Fiorentina elleni mérkőzés után megírtuk, milyen fontos szerepet játszott a zöld-fehérek letámadása abban, hogy az első hatvan perc szinte tökéletesen sikerült a magyar bajnok számára. Az FTC Belgiumban sem vett vissza ebből, s ahogyan azt Stankovic első heteiben már megszokhattuk, erős emberfogással próbálta megakadályozni az ellenfél labdakihozatalait. Ám ezúttal Marquinhos a balszélről lépett fel Pesic mellé, míg Makreckis passzívabban őrizte a rivális felfutó balhátvédjét, Arteagát. A cél most is leggyakrabban az ellenfél oldalra szorítása volt. Sokszor sikerült is a belgákat ívelésre vagy előrevágott labdára kényszeríteni.
Belga labdakihozatal, ferencvárosi letámadás. A két középhátvéd széthúzza a pályát, a középpályások túl messze helyezkednek egymástól, így nagyon nehéz kihozni a labdát. A Fradi így könnyedén le tud támadni: Pesic és Marquinhos a két belső védőre figyel, Abu Fani a mélységi irányító Galarzát veszi fel, Makreckis pedig hátrébb marad a felfutó balhátvéddel.
A folytatás: a belgák a szélen próbálnak háromszögelni, a ferencvárosiak, emberfogással a labda oldalára tolódnak. A szabadon mászkáló középpályás El Khannous visszalép, őt Sammy Mmaee követi.
Hasonló jelenet később: a két középhátvéd és a belső középpályások is emberfogás alatt, a kapus Vendevoordt ívelésre kényszerül.
Ennek megfelelően a Genk ritkán tudott berendezkedni az ellenfél térfelén. A Ferencváros jól működő letámadása mellett a saját játékszervezésük sem könnyítette meg a belgák dolgát: a hazai csapat játékosai ritkán helyezkedtek a pozíciós játék alapelvei szerint, ugyanakkor elmozgó játékkal sem tudták a megfelelő ötemben kijátszani Stankovic együttesének emberfogását. Gyakran megfigyelhettük a labdabirtoklásukon, hogy a különböző területek túltöltése helyett inkább széthúzták a saját szerkezetüket, az így megnövekedett távolságokon keresztül pedig lehetetlen volt számukra megfelelő ütemben járatni a labdát. Gyakran kényszerültek – befelé cselezéssel – egyéni megmozdulásokra, a Ferencváros korábbi ghánai légiósa, Joseph Paintsil sokszor volt aktív az ilyen szituációkban.
