A brillírozó Törőcsik András megbabonázott hétezer nézőt és egy kölni labdarúgót. Paul Steinert az első gól előtt szó szerint leültette a trükkös center, pedig október második felében már hűvösek az esték, hideg és kemény a talaj. (A Meteorológiai Intézet jelentése szerint „többfelé fújt erős, időnként viharos északi szél”, nyilván ezért volt csak harmadház a Megyeri úton.)
Az Újpest–1. FC Köln KEK-párharc esélyesének a nyugatnémet együttest tartották, amely az előző szezonban ezüstérmet érdemelt ki a Bundesligában, és elhódította az NSZK kupáját, miután a szó szerint kölni döntőben 1-0-ra legyőzte a városi rivális Fortunát. A helyi vetélytárs amúgy a másodosztályban játszott, de a kupa negyeddöntőjében megismételt mérkőzésen kiejtette a Mönchengladbach, majd a legjobb négy között 5-0-val (!) a másik Borussia, a Dortmund csapatát.
A Müngersdorfer stadionban rendezett csúcstalálkozó egyetlen gólját Pierre Littbarski szerezte, a Kicker pedig azt írta róla: „A kicsi a legnagyobb.” A sportmagazin világklasszissá nyilvánította a szélsőt, aki 1982-ben együtt játszott vb-döntőt két klubtársával, Harald Schumacherrel és Klaus Fischerrel, 1986-ban szintén vb-ezüstérmet kapott Schumacher és az 1980-ban Eb-győztes Klaus Allofs társaságában, majd 1990-ben világbajnok lett a Megyeri úton tévútra küldött Steinerrel egyetemben.
A KEK-meccset megelőzően az Újpest a bajnokságban 2-0-ra nyert az addig veretlen Győri ETO ellen, és már akkor úgy vélte a Népsport: „Sajnálhatják a lila-fehér csapat szurkolói, hogy ezt az estét kihagyták, noha a tévén is mindent láttak.”
Még inkább bánhatták, amiért a „kölni” parádénak nem a helyszínen tapsoltak. Törőcsik a szédítő cselek után előbb Kiss Sándor fejére emelte a labdát, majd Kisznyér Sándort indította tanárian, és a remekelő lilák a szünetben 2-0-ra vezettek. A táncos Törőről a tollal finom pengés Szabó Ferenc ekképpen fogalmazott a Népszabadságban:
Az újpestiek első számú játékosa két olyan gólpasszt adott, amelyet a legrangosabb jégkorongbajnokságokban csupa nagybetűvel jegyeznének. Milyen jó volna, ha egyszer konzerválni tudná formáját, s akkor így kezdődne a válogatott összeállítása: Törőcsik. Majd következne a kapus meg a többi…
Egy óra múltán, Kiss újabb góljával már 3-0 volt az állás. Az állhatatos Steiner szépített ugyan, ám a Kölner Stadt-Anzeiger így írt a nyugatnémetekről: „Ha Schumacher nem véd olyan kiválóan, akkor az első hatvan percben akár fél tucat gólt is kaphattak volna.”
A találkozó az 1966-os Újpest–Köln Vásárvárosok Kupája-mérkőzésre emlékeztetett. Hiába játszott akkor is három vb-ezüstérmes – Wolfgang Weber, Hannes Löhr és az 1974-ben világbajnokká előlépő Wolfgang Overath – a vendégcsapatban, a Szentmihályi – Káposzta, Csordás, Noskó, Sóvári – Solymosi, Göröcs – Kuharszki, Bene, Dunai II, Zámbó összetételű lilák nagyszerű játékkal 4-0-ra nyertek.
Tizenhét esztendővel később Szendrei – Kozma, Kovács József, Sarlós, Tóth József – Kardos, Steidl, Kisznyér – Kiss Sándor, Törőcsik, Fekete volt az összeállítás, a duplázó Kiss pedig azt mesélte: „Engem a vezetőség majdnem minden évad végén el akart cserélni egy-egy másik játékosért. Temesvári Miklós edző volt az, aki ragaszkodott hozzám.”
