A búcsúnak volt előzménye. Az év júniusában Chorzów-ban a lengyelek 2-0-ra nyertek a szigetországiak ellen, miután a 105-ödször (összesen 108-szor) válogatott Bobby Moore a második félidő elején, 1-0-nál cselezni próbált, ám Wlodzimierz Lubanski elvette tőle, és a kapuba vitte a labdát.
Alf Ramsey angol szövetségi kapitány – a 6-3-as, pontosabban 3-6-os angol válogatott jobbhátvédje – úgy gondolta, változtatni kell hátul, ezért Moore helyett beállította Norman Huntert. A leedsi védő abban az esztendőben az osztrákok 7-0-s legázolása alkalmával játszott a válogatottban először, majd a lengyelek elleni „visszavágón” másodszor, ám a vb-selejtezőn épp olyan hibát követett el, mint Moore Lengyelországban: Grzegorz Latónak ajándékozta a labdát a félpályánál, a szélső a tizenhatosnál megjátszotta Jan Domarskit, aki a rövid (bal) sarokba lőtt.
Ezzel szerzett vezetést a 90 587 nézővel zsúfolt Wembley-ben a Tomaszewski (Lódz) – Szymanowski (Wisla Krakkó), Gorgon (Górnik Zabrze), Bulzacki (Lódz), Musial (Wisla) – Cmikiewicz, Deyna (mindkettő Legia Varsó), Kaszperczak (Stal Mielec) – Lato, Domarski (mindkettő Stal), Gadocha (Legia) összetételű lengyel csapat, majd az angol felsülés után Hunter kisfia az iskolából hazaérve azt kérdezte:
Apa, igaz, hogy miattad nem játszunk a világbajnokságon?
Az osztrákok elintézése után a The Guardian azzal a címmel jelent meg: „Angol keringő”. Leopold Stastny, a kárvallottak kapitánya pedig kijelentette: „Anglia újra megtaníthatja a világnak, hogyan kell futballozni.”
A habkönnyű hetes sokakat megszédített. Brian Clough edző, aki két nappal korábban vált meg a Derby Countytól, és az ITV szakkommentátora volt a vb-selejtezőn, „kesztyűs cirkuszi bohócnak” nevezte Jan Tomaszewski lengyel kapust, nem feltétlenül a híres brit fair play jegyében. Egyúttal azt tanácsolta a televíziónézőknek, hogy „ne izguljanak, élvezzék az angol győzelmet”.
Másnap a Przeglad Sportowy című lengyel újság azt jelentette: „Tomaszewski a Wembley-csata hőse.’’ A Képes Sport is úgy látta: „Tomaszewski egyszerűen legyőzhetetlen volt.” Teljesítményére jellemző, hogy a Shilton (Leicester) – Madeley (Leeds), McFarland (Derby County), Hunter (Leeds), Hughes (Liverpool) – Bell (Manchester City), Currie (Sheffield United), Peters (Tottenham) – Channon (Southampton), Chivers (Tottenham), Clarke (Leeds) összeállításban pályára lépő angolok 36-szor lőttek kapura – a lengyelek mindössze 2-szer –, és csupán tizenegyesből tudta a hálójába küldeni a labdát Allan Clarke.
Maga Tomaszewski utóbb így nyilatkozott: „A Wembley után minden megváltozott. A csúnya kiskacsából hattyú lett.”
– a döntőben az 1964-es és az 1968-as nyári játékokon egyaránt győztes magyar csapatot győzte le 2-1-re –, de az olimpiai torna nem került a nyugati címoldalakra, már csak azért sem, mert a legjobb négy közé négy szocialista ország együttese (Lengyelországé, Magyarországé, az NDK-é és a Szovjetunióé) jutott, mivel azok a válogatottjaikat szerepeltették, míg a szabad világ az utánpótlással képviseltette magát.
London után Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára és Piotr Jaroszewicz miniszterelnök táviratban gratulált a továbbjutó csapat játékosainak és vezetőinek. Ugyanakkor Angliában teljes volt az elkeseredettség.
