Parádésan rajtolt a Girona, de aligha lesz kihívója a Realnak meg a Barcának

Nyolc forduló után a Real Madrid és a Barcelona mögött a Girona áll a La Liga tabellájának harmadik helyén. A nagyjából százezer fős katalán kisváros együttese repülőrajtot vett, hat győzelem mellett egyszer ikszelt, és csak a legutóbbi fordulóban, a Real Madrid ellen kapott ki. Kár lenne azzal áltatni magunkat, hogy a Girona kihívója lehet a nagyoknak a bajnoki címért folyó versenyfutásban (mert nem lesz), de az biztos, hogy a csapat jelenleg az utóbbi években kissé megtépázott La Liga legjobb reklámja.

Az 1930-ban alapított Girona

2017-ben jutott fel először az élvonalba.

Ez volt az az év, amikor a Manchester Cityt is birtokló City Football Group (CFG) 44,3 százalékos tulajdonrészt vásárolt a klubban, miközben egy ugyanekkora szeletet a szintén manchesteri kötődésű Pere Guardiola – Pep Guardiola testvére – szerzett meg magának. Azóta a Girona lényegében a Manchester City fiókcsapataként funkcionál; azok a fiatal játékosok, akik még nem elég jók ahhoz, hogy a Manchester Cityben futballozzanak, vagy nem jutnak elegendő játékperchez a sztárigazolások mellett, gyakran itt kötnek ki. A jelenlegi keretből ilyen Aleix García, Yan Couto és Yangel Herrera, de a Barcelonától kölcsönkapott Eric García is megfordult a Manchester Cityben. Az anyaklub támogatásával a Girona a játékoskiválasztásban is jeleskedik, amire az idei nyár a legjobb példa: a katalánok elveszítették – többek között – a házi gólkirályukat, Taty Castellanost (ő volt az, aki áprilisban négy gólt rúgott a Real Madridnak), a középpálya motorját, Oriol Romeut és a legjobb szélsőjüket, Rodrigo Riquelmét. Castellanost és Riquelmét két ukránnal – Artyom Dovbikkal és Viktor Cigankóval – pótolták, Romeu szerepkörét pedig Aleix García vette át. Mindhárom játékosnak meghatározó szerepe van a Girona mostani sikereiben. A klub mindenekelőtt olyan, a mainstream számára ismeretlen fiatalokat keres, akiket még fel kell építeni, de ahhoz már elég jók, hogy hozzásegítsék a csapatot az azonnali eredményekhez. Nem csoda, hogy a Girona keretének átlagéletkora (26,8 év) az ötödik legalacsonyabb a spanyol bajnokságban.

A keretben tizenkét olyan futballista van, aki az elérhető játékpercek legalább ötven százalékát a pályán töltötte, de közülük csak hárman – egy-egy kapus, belső védő és belső középpályás – vannak már túl a legjobb éveiken, a többiek vagy ebben az életszakaszban tartanak, vagy még előtte állnak. Ez a fiatalos lendület a Girona játékában is visszaköszön.

A Manchester City fiókcsapataként szinte elvárás a labdabirtoklás-alapú támadófoci.

A Gironát most már harmadik éve az a Miguel Ángel Sánchez Munoz – ismertebb nevén Míchel irányítja –, aki a Rayo Vallecano történetének legtöbb meccsel büszkélkedő játékosaként vonult vissza 2012-ben. Ugyanebben az évben vette át a Rayo irányítását Paco Jémez, akinek a pozíciós játéka egészen egyedi a futballban: gyakorlatilag a Barcelonát és a Real Madridot is képes lefocizni a csapataival, igaz, a bátor támadójáték néha csúfos vereséggel párosul (a 2015/16-os évadban a Jémez vezette Rayo 10-2-re kapott ki a Bernabéuban). Míchel a visszavonulása után is maradt a Rayo kötelékében, így közvetlen közelről figyelhette Jémez munkásságát, majd 2017-ben lett az akkor éppen másodosztályú együttes edzője, és rögtön az első évében feljuttatta a csapatot az élvonalba. A Huescával 2019-ben, a Gironával 2021-ben megismételte ugyanezt a bravúrt, utóbbinak azóta is a vezetőedzője. Csapatai játékát látva nagy hatással volt rá Jémez, de Míchel sokkal pragmatikusabb, mint kollégája. A Sevilla elleni bajnoki ivószünetében Míchel azt kérte a játékosaitól, hogy ne kapkodjanak, próbáljanak minél több érintéssel játszani. „Két érintés minimum. Dugjátok el a labdát, mintha az utcán játszanátok!” – mondta. Ennek az iránymutatásnak megfelelően a Girona sosem támad eszetlenül, hanem megbecsüli a labdát, és hátulról, rövid passzokkal építkezik.

A Girona csapatként funkcionál jól, mindenkinek megvan a maga szerepe, de a támadások szempontjából Yan Couto, Miguel Gutiérrez, Aleix García és Sávio játéka a kulcsfontosságú. Couto és Gutiérrez két labdabiztos szélső védő; ők nagy segítséget jelentenek a labdakihozatalok során, emellett állandó felfutásaikkal lekötik a védők figyelmét, hogy a Girona szélsői (jellemzően Sávio a bal oldalon) egy az egy elleni szituációkat alakíthassanak ki az oldalvonal mellett. A Barcelonához távozó Romeu szerepkörét megöröklő Aleix García fő feladata, hogy megtartsa a labdát a pálya közepén és rendszeres oldalváltásokkal operáljon.

Az alábbi jelenetekből jól látszik a Girona szándéka labdabirtoklásban, és hogy a csapat mennyire tudatosan szerzi a góljait. Az első esetben Aleix García kéri el a labdát csapattársától a saját térfelén, majd fordít a bal oldalon beinduló Sávio irányába (Sávio nem látszik a kivágott képen). A balhátvéd Miguel Gutiérrez a pálya közepén leköti Damián Suárez figyelmét, így a Getafe jobbszélsője, Juan Iglesias egy az egyben marad Sávióval.

Sávio az átvételt követően bevezeti a labdát a tizenhatoson belülre, megcsinál egy cselt Iglesiasszal szemben, majd a hosszú sarokra ível, ahol Yangel Herrera a védő vak oldalán érkezve a kapuba fejel.

Majd érdemes megfigyelni a topcsapatok támadóinál, hogy beadáskor – az esetek többségében – a hosszú sarok irányába helyezkednek. Ez az a terület, amit a belső védő nem lát, ezáltal nem is képes kontrollálni. A jó csapatok támadói rájátszanak erre, Erling Haaland például a hosszú saroknál érkezve szerzi a góljai jelentős részét. A Girona is visszatérően alkalmazza ezt a taktikát. A következő jelentben szinte ugyanaz a szituáció, mint a Getaféval szemben: Sávio a bal lábára cselez a szélen, középen Dovbik kikerül a védője látóköréből, majd a hosszú oldalon érkezve közelről a kapuba fejeli a labdát.

A Real Sociedad ellen ugyanez volt a játék, csak a jobb oldalon. Cigankov becselezte magát a tizenhatoson belülre, majd a hosszú sarokra ívelt, ahol a védője vak oldalára mozgó Dovbik a kapuba fejelt.

Ez a játék nem működhetne egy az egy elleni játékban kiemelkedő szélsők nélkül, de a Gironánál erre is gondoltak a nyáron. Cigankovról már esett szó, de az igazán nagy igazolás Sávio volt, akit a francia Troyes együttese adott kölcsön erre a szezonra. A tizenkilenc éves brazil szélső – aki két gólt szerzett és négy gólpasszt osztott ki eddig – kellően gyors és technikás ahhoz, hogy az oldalvonal mellett megverjen bárkit, ezenkívül a tizenhatost is nagyon gyakran támadja. A spanyol bajnokság mostani szezonjában Sáviónál többször csak Rodrygo tudta bevezetni a labdát a tizenhatoson belülre.

És, hogy a Girona játéka kiválóan működik, azt a kapu előtti hatékonysága is bizonyítja. A Gironánál nagyobb xG-t csak a Barcelona (18,2) és az Almería (14,8) tudott kidolgozni, az egy lövésre jutó xG-ben – amely azt mutatja meg, hogy általánosságban milyen minőségű helyzeteket alakít ki egy csapat – pedig csak az Atlético Madrid teljesített jobban Míchel együttesénél. A lövéstérképen jól látszik, hogy a Gironának már nyolc gólja van az ötösön belülről; ez egyértelműen mutatja: a beadások utáni gólszerzés a csapat elsődleges szándéka.

Mindent egybevetve, a Girona nem a szerencsének köszönheti, hogy még nyolc forduló után is ott liheg a Real Madrid és a Barcelona nyakában. A jó keretmenedzsment, a felkészítés és a tudatos játékelemek sora mind olyan erény, amely hosszú távon is fent tudja tartani az eredményességet, és versenyelőnyt jelenten a vetélytársakkal szemben. A Girona nem lesz kihívója a Real Madridnak vagy a Barcelonának, mert az már számtalanszor bebizonyosodott az elmúlt években, hogy az Atléticón kívül senki másnak nincs olyan mély és minőségi kerete, amely képes lenne megszerezni a bajnoki címhez szükséges 85-90 pontot. Arra viszont jó esély van, hogy ezzel a játékkal

a Girona versenyben lesz az európai kupaindulást jelentő helyekért,

amelyeknek elérése történelmi siker lenne a klub életében.

A szerző Kovács Gábor, az FTC adatelemzője.