Nyolc forduló után a Real Madrid és a Barcelona mögött a Girona áll a La Liga tabellájának harmadik helyén. A nagyjából százezer fős katalán kisváros együttese repülőrajtot vett, hat győzelem mellett egyszer ikszelt, és csak a legutóbbi fordulóban, a Real Madrid ellen kapott ki. Kár lenne azzal áltatni magunkat, hogy a Girona kihívója lehet a nagyoknak a bajnoki címért folyó versenyfutásban (mert nem lesz), de az biztos, hogy a csapat jelenleg az utóbbi években kissé megtépázott La Liga legjobb reklámja.
Az 1930-ban alapított Girona
Ez volt az az év, amikor a Manchester Cityt is birtokló City Football Group (CFG) 44,3 százalékos tulajdonrészt vásárolt a klubban, miközben egy ugyanekkora szeletet a szintén manchesteri kötődésű Pere Guardiola – Pep Guardiola testvére – szerzett meg magának. Azóta a Girona lényegében a Manchester City fiókcsapataként funkcionál; azok a fiatal játékosok, akik még nem elég jók ahhoz, hogy a Manchester Cityben futballozzanak, vagy nem jutnak elegendő játékperchez a sztárigazolások mellett, gyakran itt kötnek ki. A jelenlegi keretből ilyen Aleix García, Yan Couto és Yangel Herrera, de a Barcelonától kölcsönkapott Eric García is megfordult a Manchester Cityben. Az anyaklub támogatásával a Girona a játékoskiválasztásban is jeleskedik, amire az idei nyár a legjobb példa: a katalánok elveszítették – többek között – a házi gólkirályukat, Taty Castellanost (ő volt az, aki áprilisban négy gólt rúgott a Real Madridnak), a középpálya motorját, Oriol Romeut és a legjobb szélsőjüket, Rodrigo Riquelmét. Castellanost és Riquelmét két ukránnal – Artyom Dovbikkal és Viktor Cigankóval – pótolták, Romeu szerepkörét pedig Aleix García vette át. Mindhárom játékosnak meghatározó szerepe van a Girona mostani sikereiben. A klub mindenekelőtt olyan, a mainstream számára ismeretlen fiatalokat keres, akiket még fel kell építeni, de ahhoz már elég jók, hogy hozzásegítsék a csapatot az azonnali eredményekhez. Nem csoda, hogy a Girona keretének átlagéletkora (26,8 év) az ötödik legalacsonyabb a spanyol bajnokságban.
A keretben tizenkét olyan futballista van, aki az elérhető játékpercek legalább ötven százalékát a pályán töltötte, de közülük csak hárman – egy-egy kapus, belső védő és belső középpályás – vannak már túl a legjobb éveiken, a többiek vagy ebben az életszakaszban tartanak, vagy még előtte állnak. Ez a fiatalos lendület a Girona játékában is visszaköszön.
A Gironát most már harmadik éve az a Miguel Ángel Sánchez Munoz – ismertebb nevén Míchel irányítja –, aki a Rayo Vallecano történetének legtöbb meccsel büszkélkedő játékosaként vonult vissza 2012-ben. Ugyanebben az évben vette át a Rayo irányítását Paco Jémez, akinek a pozíciós játéka egészen egyedi a futballban: gyakorlatilag a Barcelonát és a Real Madridot is képes lefocizni a csapataival, igaz, a bátor támadójáték néha csúfos vereséggel párosul (a 2015/16-os évadban a Jémez vezette Rayo 10-2-re kapott ki a Bernabéuban). Míchel a visszavonulása után is maradt a Rayo kötelékében, így közvetlen közelről figyelhette Jémez munkásságát, majd 2017-ben lett az akkor éppen másodosztályú együttes edzője, és rögtön az első évében feljuttatta a csapatot az élvonalba. A Huescával 2019-ben, a Gironával 2021-ben megismételte ugyanezt a bravúrt, utóbbinak azóta is a vezetőedzője. Csapatai játékát látva nagy hatással volt rá Jémez, de Míchel sokkal pragmatikusabb, mint kollégája. A Sevilla elleni bajnoki ivószünetében Míchel azt kérte a játékosaitól, hogy ne kapkodjanak, próbáljanak minél több érintéssel játszani. „Két érintés minimum. Dugjátok el a labdát, mintha az utcán játszanátok!” – mondta. Ennek az iránymutatásnak megfelelően a Girona sosem támad eszetlenül, hanem megbecsüli a labdát, és hátulról, rövid passzokkal építkezik.
