Mutatunk egy BL-csapatot, amit most mindenki túlértékel

Nemrég fennakadt a szemem egy listán. Az egyik legismertebb szaklap, a The Athletic készített egy rövid panelbeszélgetést a 23/24-es Bajnokok Ligája esélyeiről, ahol szó esett mindenféléről: legszexibb csoport, izgalmas párosítások, jópofa visszatérések (Sandro Tonali a Newcastle színeiben látogatott el Milánóba; Gianluigi Donnarumma a PSG kapuját őrzi, holott azt Mike Maignan is tehetné, aki viszont az AC Milannal a Párizs ellen játszik majd…), egy szó mint száz, megkérdezték, ki fog továbbjutni a csoportokból. A hat megszólaló közül hárman is azt mondták, hogy a B csoportból az Arsenal után nem a Sevilla, nem is a PSV Eindhoven, hanem az RC Lens lesz a második.

Az RC Lens?!

Félreértés ne essék, értem, miért mondták. A Lens tavaly meglepetésre második lett a francia bajnokságban és ragyogó játékkal több mint 20 év után újra kijutott a BL főtáblájára. Daniel Moreira, John Utaka és Antoine Sibierski után most végre eljött a rettegett Florian Sotoca, Brice Samba és Adrien Thomasson ideje!

Csakhogy a Lens közel sem olyan jó, mint amennyire gondolják. És fennáll a veszélye, hogy a szakértők annyira keresték a mezőny fekete lovát; a legkevésbé szem előtt lévő, de meglepetés okozására hajlamos underdogot, hogy bemondták a Lens-t. Amikor megpróbálnak magasabbra értékelni egy alulértékelt csapatot, akkor az már túlértékelésnek számít?

De mi romlott el?

Kezdjük azzal, hogy mi működött korábban Lens-ban. Az elmúlt három évben két hetedik hely után tavaly egy több mint tisztességes második helyen zártak. Hihetetlen eredmény ez egy 2020-ban feljutott csapatnak, amely évekkel korábban attól félt, hogy az azeri tulajdonosának egyáltalán van-e pénze. Tavaly a naptári évben nyerte volna a bajnokságot a PSG előtt és az utolsó 12 meccséből 11-et megnyert. Franck Haise csapata kaméleonként működött: hol hibrid háromvédős, hol négyvédős alakzatban működtek, intenzív letámadással, okosan felépített útvonalakkal, hasonló játékstílussal, mint Angliában a Brentford. Mínusz a pontrúgások.

A Lens a várható góldifferencia mutatóban (a kialakított és benyelt helyzetek különbsége) két éve +0,22 és +0,67-es értéket ért el – és nagyjából azt a helyezést érte el, amit ez az indikátor vetített előre. A játék minőségével az eredmények is javultak, vagyis nem mondható, hogy a látottakhoz képest extrán dobott volna nekik a gép. A Lens-nak kijött a lépés, de nem volt extrán szerencsés. Cserébe nagyon vidáman alázták győzelmük után a PSG-t egy szurkolói rigmussal, és a világ valahol itt hallott újra a csapatról – még mielőtt Zürichben kihúzták volna a nevét egy Bajnokok Ligája-golyóból.

Idén viszont a Lens -0,37-es differenciánál tart. Ez iszonyatos visszaesés, még úgy is, hogy 5 forduló után ez a szám csalhat: a minta kicsi, az eddigi ellenfelek között ráadásul megfordult a Monaco és a PSG, akik ellen az ember nem tudja annyira kozmetikázni a számait. De arányait tekintve ez így is borzasztóan kevés, és szó nincs arról, hogy a játékuk eddig sem volt jó, de az eredmények legalább jöttek. Most az eredmények sem jönnek, és a játékuk is csapnivaló.

De hogy tudott így összezuhanni egy csapat szinte alig pár hónap leforgása alatt?

A válasz egyik része a pszichológia. A Lens tavaly majdnem elkapta a PSG-t és a fővárosiak mellett lett A Csapat, Akit Meg Kell Fogni. Az ellenfelek összekapták magukat ellenük, mert tudták, hogy Észak-Franciaországban nem viccelnek. A Lens új státuszának tehát van köze az eredményekhez, csak nehezebben megfogható: elejtett edzői szavakból, utalásokból lehet kiolvasni, hogy másképp tekintenek az ellenfelek rájuk.

A másik rész az igazolások. A nyáron két fontos pillérjüktől váltak meg: a tavaly 21 gólos csatáruk, Lois Openda a Lipcsébe igazolt és a helyére érkezett Elye Wahi egyelőre keresi a helyét. A másik ember, akinek a hiánya mindenkinél jobban látszódik, az Seko Fofana, aki tavaly még hatalmas csinnadratta mellett hosszabbította meg a szerződését, de a nyáron végül jó pénzért Szaúd Arábiába igazolt.

Seko Fofana egy agresszív belső középpályás, aki rengeteg labdát gyűjtött be védekezéskor, és a támadásokból is kivette a részét azzal, hogy mélységből megszabta a játékot: hol megiramodott a labdával, hol egy felpasszal kereste a támadókat, és amikor pedig kellett, átívelte a labdát a pálya szellősebb részeire. A helyére érkező Nampalys Mendy közel sem tudta átvenni a helyét, de más kvalitásokban is úgy néz ki, hogy nem sikerült pótolni Fofanát, ahogy erről árulkodott Adrien Thomasson nyilatkozata.

A vezéreink ugyanazok, még akkor is, ha Seko elment. Mindenki ugyanúgy viselkedik és ugyanolyan példamutató. Seko viszont képes volt magába szippantani a nyomást és felfelé húzni a csapatot magával. A nagy alkalmakra felspannolta magát és ez ragadós volt.

Fofana mellett van egy másik furcsaság is: az átigazolási politika. A Lens az évek óta tartó jó szereplését nemcsak edzőjének, Franck Haise-nek, hanem sportigazgatójának, a 2022 nyarán a Nizzába igazolt Florent Ghisolfinak is köszönhette. Az évek alatt már megfordultak olyan nevek, akik azóta már más kluboknál is megvetették a lábukat: Cheick Doucouré ma a Crystal Palace-t boldogítja, Jonathan Clauss a Marseille-t (és egy időben a francia válogatottat), Loic Badé pedig a Sevillát.

A Lens nemcsak abban volt ügyes, hogy jól játszott, de meglehetősen gyorsan pótolta a kieső játékosokat. Gisolfi távozása óta viszont mintha mellényúlnának az igazolásokban.

A legfurcsább szerzeményük a holland Stijn Spierings, akit néhány hónappal ezelőtt ingyen szereztek meg a Toulouse-tól, mostanra viszont már ők küldték vissza kölcsönbe a korábbi munkahelyére.

„Jó játékos, nincs vita erről, de a játékelképzelésekben is egyeznünk kell – mondta Spieringsről Franck Haise. – Be kell látni, hogy ez viszont nehéz volt neki. Adtunk időt, megnéztük, hogy működhet-e a pályán. Azt láttuk, hogy ez sajnos küzdelmes lesz.”

A mellényúlás benne van a fociban, de itt mintha konkrét félreprofilozásról lenne szó. Az átigazolási ablakuk pedig közel sem tűnik olyan okosnak, mint a korábbiak: a Baseltől elhozott középpályás, Andy Diouf most még kicsit nyers az annyit hiányolt Seko Fofana helyén, cserébe drága is volt, 14 millió euróba került. A Lens lényegében a Lois Opendáért kapott pénzt egy-az-egyben Wahira fordította, és mint látjuk, eddig még nem volt foganatja. Ha azt nézzük, hogy Brice Sambát (kapus) és Salis Abdul Samedet (egyik legjobb védőjük) 5-5 millióért szerezték meg, korábban pedig Badét és Clauss-t ingyen, itt érezhetően a piacon sem lavíroznak olyan ügyesen, mint korábban.

A labdarúgócsapatok esélyeinek felmérése izgalmas intellektuális kihívás: képben kell lenni a csapat pillanatnyi állapotával úgy, hogy közben látni kell a összképet is.

• A vonat azért késik, mert belassult, vagy azért, mert teljesen rossz vágányon van?
• Pillanatnyi a késés, vagy még a sínek sincsenek lefektetve?
• Egyáltalán, tudjuk, hogy a vonat elindult-e?

Az RC Lens borzasztóan pontos vonatként járt az elmúlt években, tavaly pedig szinte abnormális mértékben a pozitív irányban lengett ki a teljesítménye. A legtöbben erre kapták fel a fejüket, amire rárakódott egy adag nosztalgia („micsoda visszatérés 22 év után!”) és a tudat, hogy a láthatóbb szomszédok (Sevilla) sincsenek jó passzban. Azóta viszont a mutató visszalengett, amit sokan nem vesznek észre, mert nem látták a Lens-t játszani az elmúlt 3-4 hétben. Miért is tették volna? Kevesen néznek francia bajnokságot.

Sajnos vagy nem sajnos, a Lens nem lesz idén meglepetéscsapat, mert a vonatuk félresiklott, és félő, hogy rossz vágányra került. Tavaly még lehetett volna bízni egy szép szereplésben, de idén már nagyon más csapat látszatát kelti. Kár, hogy a „tavaly” és „idén között” eltelt néhány hét alatt ennyit tud változni a labdarúgás.